HELMUTH RILLING

Bach egyházzenéje

Jelentőség és jelentés

 

Bach jelentősége

Miért olyan nagy ma az érdeklődés Johann Sebastian Bach zenéje iránt, miért hallgatják és foglalkoznak vele teljesen különböző nemzetiségű, más és más felekezeti, vallási és ideológiai csoporthoz tartozó emberek?

A lehetséges válaszok bőséges választékában nekem négy tűnik különösen fontosnak.

Az első válasz a bachi zene közvetlenül, feltételek nélkül tapasztalható rendjére mutat rá. Bizonyára mindenki, aki ezt a zenét hallgatja, érzi zenei szervezettségét, strukturális gondolkodását. Ez a rend azonban nem jelenti az alkotói minőség, ötletgazdagság és fantázia beszűkülését.

Egy másik választ abban látok, hogy Bach zenéje a legkülönbözőbb forrásokból merít. Először is itt van a reformáció egyházzenéje, Luther Márton koráljaiból kiindulva vokális formáiban és az ebből táplálkozó orgonamuzsikában. Emellett láthatók a bachi műben olyan szerkezetek és stíluselemek, amelyek a katolikus egyházzenei tradíciókból származnak. A Palestrina által reprezentált 16. századi vokális polifónia itt a legjelentősebb. Lényeges befolyása van a kortárs versenyműveknek is, elsősorban legfontosabb képviselőjén, Antonio Vivaldin keresztül. Befolyással van az olasz madrigál és különösképpen az opera, amely Monteverdi alkotásának hatására, Itáliából kiindulva egész Európában is elterjed. És végül változatos feldolgozásban megjelenik Bach zenéjében a kor tánczenéje is.

Hogy Bach életműve mindezen befolyások egybeolvadásával a zenetörténet egészen különböző korszakainak és irányzatainak összegzése, ez lehet jelentőségének második fontos része.

Bach jelentőségének kérdését korábbi generációk is felvetették. Egy róla szinte teljesen megfeledkező időszak után a 19. században, majd a 20.-ban nőtt meg az érdeklődés művei iránt. Semmilyen zenekedvelő, semmilyen zenész, de mindenekelőtt egy zeneszerző sem tudta volna Bachot figyelmen kívül hagyni. Ez, Bach utóhatása, befolyása a későbbi zene fejlődésére a harmadik válasz jelentőségének kutatásában. A negyedik válasz számomra Bach életművének alaptémájában rejlik. Ez a téma, a keresztény hit, remény, szeretet üzenete ma számunkra eltávolodott.

De ki tudnánk, ki akarnánk magunkat vonni a keresztény Nyugat e szellemtörténeti dimenziójából, kizárnánk magunkat ebből az irányzatból kinőtt emberi tudatból? Manapság erről igen sokfélék a vélemények. De egészen biztos, hogy sok embernek ma a bachi mű keresztény vetülete nem ok a vállvonogató közömbösségre, sem a jó zene kísérőjelenségeként való kénytelen-kelletlen elfogadására.

A Bach-zene szellemi gerince sokkal inkább olyan érdeklődés kiindulópontja, amely a sem racionálisan, sem érzelmileg fel nem fogható emberi alapproblémákon való elgondolkodástól remél irányítást

  • A Stuttgarti Nemzetközi Bach-Akadémián 1984. november 18-án elhangzott előadás az egyházi kantáták és oratóriumok lemezfelvételének bemutatása alkalmából. Fordította: Liedemann Ágnes

 

Bach egyházzenéje

A Bach-értelmezések mai állása

Nos itt állunk ma Bach születése 300. évfordulójának előestéjén, életművének a történelemre tett utóhatásán gondolkodva. Mi a mai Bach-interpretáció válasza zenéjének mai korhoz szóló üzenetéről?

Először is egy olyan feltételről kell beszélnem, ami még soha nem állt fenn ilyen előnyösen Bach fogadtatásának történelmében.

Az utóbbi évtizedek zenetudományi fáradozásai ahhoz vezettek, hogy ma egészen kitűnő forráskritikai Bach-kiadásaink vannak, amit leginkább a Göttingeni Bach-Intézet és a Lipcsei Bach-archívum által felügyelt új összkiadás képvisel.

Ezen kívül intenzíven és folyamatosan foglalkozott a zene kutatás a kor előadói gyakorlatával és annak körülményeivel, így ma számos információ áll rendelkezésünkre, amely a korábbi generációknak még nem adatott meg. Ezek a feltételek egyfelől megkönnyítik a Bach- művek előadásmódjának döntéseit, másfelől viszont beszűkítik ezeknek a döntéseknek a játékterét, mert a tisztán érzelmi, ösztönszerű interpretálási módot kérdésessé teszik.

 

A mai Bach-értelmezés skálájában három egymástól elhatárolható utat látok.

Vegyük először azokat az előadásmódokat, amelyek a 19. és a 20. század elejének nagy Bach-hagyományát a mi korunkban töretlenül folytatják. Jellegzetességük a nagy létszámú kórusok és zenekarok, és a ma használatos hangszerek alkalmazása. A felejthetetlen Karl Richter volt ennek az előadói irányzatnak kimagasló egyénisége. Ismét egészen más módon ma ezt a Lipcsei Gewandhaus Zenekar élén Kurt Masur, vagy a Berlini Filharmonikusok vezetőjeként Karajan képviseli.

Ezekkel a törekvésekkel homlokegyenest ellenkezőek azok a tolmácsolások, amelyek a Bach-kori hangzás és előadói gyakorlat lehető leghitelesebb felújítását tűzik ki célul.

És végül harmadik csoportként az – elsősorban az evangélikus hitű – egyházzenészek említhetők, a templomi énekkarok és zenekarok. Ők Bach-műveket az istentisztelet keretében, vagy esti zenés áhítatokon és templomi koncerteken játszanak. Ezeken az előadásokon a rendelkezésre álló erők nagyon különbözőek, gyakran csak korlátozott teljesítőképességűek, és sokszor nem eléggé kiegyenlítettek. Egy előnyük azonban van másokkal szemben: ők azon a helyen játsszák Bach műveit, ahova íródtak és ugyanazzal a célkitűzéssel, amivel Bach komponált.

 

Mi ennek a három különböző előadói stílust képviselő csoportnak a gondolati indíttatása?

Karajan, Masur és mások Bach-értelmezésének gyökere a mai hangversenyélet szervezett rendjében van. Szinte nincs szimfonikus zenekari koncertsorozat kórusművek bevonása nélkül. Hogy itt Bach-oratóriumok is helyet kapnak, az hagyomány, sőt talán konvenció. Helyi értéküket nem Bach munkásságában való szerepük, inkább az „időtlen nagyság” kategóriája szabja meg.

A saját elveiket követő historikus–autentikus előadók művészi kezdeményezését először idegenkedéssel fogadjuk. Másképpen szól Bach zenéje, mint azt mi, az úgynevezett klasszikus zene hallgatói gondolkodás nélkül elvárjuk. Az évszázadok folyamán rárakódott külső máztói megszabadítva, hamisítatlanul kell eljutnia hozzánk. A művészi tolmácsolás tekintetében évszázadokon keresztül ható megszokás és annak hagyományai jelentik éppen azt a terhet, amelyet mint idegen tényezőt ki kell küszöbölnünk, hogy Bach munkásságát igazán értékeljük.

Az egyházzenei kezdeményezés egészen más: ők azért játsszák Bach zenéjét istentiszteleti és liturgikus keretek között, mert az nemcsak az istentisztelet mindenkori sajátos témájához és az egyházi év egy-egy meghatározott alkalmának – karácsony, böjti időszak, húsvét – szelle- miségéhez kapcsolódik, hanem mert tisztán zenei mondanivalója is van

 

Bach mentalitása

 

Ha ezeket az előadói kezdeményezéseket értékelni akarnánk, először Bach lelki alkata felől kellene tájékozódnunk. Az ötödik evangélista akart lenni, mint ahogyan őt Albert Schweitzer és Philipp Spitta látták, vagy – ahogyan azt Friedrich Blume egy új Bach-kép kialakításánál felvetette – az egyházzene számára létbiztonságot jelentett, és ő tulajdonképpen egészen másra törekedett?

Engedjék meg, hogy erre a kérdésre három gondolatsorral feleljek.

Bach élete során először Arnstadtban, Mühlhausenben és Weimarban töltött be egyházzenészi pozíciókat. Aztán Köthenben az udvari karmesteri állást kapja meg. Joggal merülhet fel a kérdés: vajon onnan miért nem egy másik zenekarvezetői állást pályáz meg, miért a lipcsei Tamás-templom kántori helyét?

Bachnak – aki híres „Divertimento”-jában elsiratta bátyját, amikor oboistaként a svéd király testőrségéhez szegődött, aki bizonyosan figyelemmel kísérte a nálánál egy hónappal korábban, tőle kereken 100 kilométerre született Händel életpályáját, aki a híres és sikeres Telemann-nal jó barátságban volt, akinek házába Lipcsén átutazva korának legnagyobb művészei bejáratosak voltak – tényleg nem volt más választása, mint hogy egyházzenésszé váljék, és az maradjon?

És végül: a zenén, amit egyházzenészi hivatásában komponált, néha érezni sietséget és az idő szorítását, de soha nem találkozunk rutinossággal, amivel ő egy számára kényelmetlen feladatot gyorsan elintézett volna, hogy más prioritásoknak teret hagyjon.

Bizonyítékok is vannak Bach életében, amik szakmai döntéseivel kapcsolatos kétségeit őrzik, mint pl. híres, fiatalkori barátjának, Erdmann-nak írott levele, amelyben lipcsei munkáját „onus”, azaz teherként jellemzi. De ezek az emberi problémák számomra nem a hivatásválasztás kérdésességének tűnnek, mert elhívatását – ahogyan ezt mühlhauseni felmentési kérelmében fogalmazta – a rendszeres egyházzenében látja.

Jól tudom, hogy ezek a csak durván felvázolt elgondolások egy nagyon bonyolult kérdésre válaszolnak. De számomra mégis elegendő alaposságú magyarázattal szolgálnak a Bach mentalitásával kapcsolatban feltett kérdésre. A „Jesu Juva” (Jézus segíts) és „Soli Deo Gloria” (Egyedül Istené a dicsőség) számos partitúra elején és végén nem formális fordulat, és a „Dem höchsten Gott allein zu Ehren, dem Nächsten draus sich zu belehren” (Egyedül a hatalmas Isten tiszteletére, hogy belőle tanuljon a jövő nemzedéke) nemcsak egy felirat az Orgelbüchleinben, hanem egy életmű programja.

Az egyházzene elsőbbsége nem zárja ki a más területeken való alkotói tevékenységet. Így születik Arnstadtban, Mühlhausenben és Weimarban az orgonaművek többsége, Köthenben a szvitek, a Wohltemperiertes Klavier első része, a Brandenburgi versenyek és jónéhány a szóló koncertek közül, a későbbi lipcsei években pedig a Musikalisches Opfer és a Kunst der Fuge. Bach legfőbb törekvése azonban az egyházzene. A kantáta, ennek legfontosabb műfaja az elsőtől az utolsó alkotói korszakáig elkíséri. Ezt a bachi mentalitást, életművének ezt a súlypontját zenéjének tolmácsolásánál nem lehet figyelmen kívül hagyni.

 

Bach egyházi zenéje

Még mielőtt ebből a nézőpontból az előbb megnevezett művészi tolmácsolások értékelésével foglalkoznánk, vessünk egy pillantást magára a tárgyra: Bach egyházzenéjére.

Bach egyházi művei majdnem kivétel nélkül meghatározott alkalomra íródtak: a templomi istentiszteletekre, amelyeken Bach élete során kántorként közreműködött. Amit a lelkész sza- vakkal fejezett ki, az volt Bach zenéjének témája is. Kora istentiszteleti rendjében ő az egyház üzenetét és tanítását öntötte formába, azt magyarázta. Zenéjéhez költői lelkületű teológusok és

teologizáló poéták által írt szövegeket használt fel, olyanokat is, amelyeket más zeneszerzők is megzenésítettek.

Bizonyára ezek a korhoz kötött szövegek álltak régóta a kantáták szélesebb elterjedésének útjában. Talán háromféle okból idegenek ezek a textusok nekünk is.

Először is, állandó bonyolult összefüggésrendszerük átfogó bibliaismeretet tételez fel a hallgatótól. Példaként említeném erre a BWV 113. kantáta egyik recitativóját, amely rövid szakaszon belül négy különböző, egymástól teljesen független bibliai szövegre utal:

Így hív:

Jertek minden kegyelem forrásához, Kiválasztottak vagytok réges-régen! E szó így ösztökélőm lett, S mint a vámszedő bűnbánóan A szívem esdve kér „Ó Uram, légy hozzám irgalmas!” Ó vigasztalj, ha csüggedek Hogy legyek miként Dávid és Manasse A mennynek gyermeke.

 

Bach korának gyülekezete bizonyára olyan helyzetben volt, hogy elhangzásakor egy-egy kulcsszót azonnal a megfelelő történethez tudott kapcsolni. Hogyan sikerülhetett ez nekik? Utalást hallottak az Ó-, valamint az Újszövetség két-két történetére, Sámuel- és a Krónika könyvéből, Máté és Lukács evangéliumábó1. (Máté 11:28, Lukács 18:13, Sámuel 12:13, Kró- nika II. 33:12–23).

Éppilyen magától értetődőséggel feltételezi Bach az énekeskönyv énekeinek ismeretét. Gyakran idéz egészen különböző szövegű tételekben tisztán hangszeres, tehát szavak nélküli dallamokat, amit gyülekezete azonnal felismert és a végső összefüggésekkel társított. Itt van példaként

a BWV 70. kantáta, „Ébredjetek, imádkozzatok”, amit ma reggel hallottak. A zene- kari recitativóban „Ó, ez a fényes, dicső nap...” a trombita-szólamban egy korál hangzik fel. A trombita itt az utolsó ítéletet jelképező hangszerként értendő. Ennek a betétnek az értelme azonban csak akkor válik világossá számunkra, ha ismerjük a felhangzó korál eredeti szövegét: „Bizony betelik az idő és Isten Fia eljő”, mely az utolsó ítélet közvetlen közelségét jelenti be. Úgy vélem, hogy ezt Bach akkori hallgatói értették. Hogyan voltak ezzel Önök ma reggel?

Bach szövegeitől való idegenkedésünk második oka a drámai képek sűrű felsorakoztatása, ami dagályosnak tűnik, s igen gyakran nevetségesen hat. Példaként erre a 199. kantáta kezdetét szeretném felhozni:

Szívemet vérnek árja

Mossa, s ér bűn átka

És Isten szent szeme előtt

Rút szörnyeteggé tesz.

A harmadik ok e szövegekkel szembeni közömbösségre, hogy a gondolati összefüggések gyakorta túl egyszerűen jelennek meg. Vegyük például a 84. kantáta egy áriájának szövegét:

Kenyerem örömmel eszem bár csak falat az,

És jó szívvel kívánom: másnak is legyen.

A kantáta- és oratóriumszövegekben ezekkel a problémákkal találkoztak a korábbi Bach-kedvelő nemzedékek. Másrészről Bach kantátaszövegeinek vannak értékes oldalai is. Elsősorban azok, ahol bibliarészeket, vagy Luther Márton legismertebb templomi énekeit idézi -

gondoljanak a „Fény és pajzs az Úristen” és az „Erős vár a mi Istenünk” kantátákra. Azért nem tűnnek ezek a szövegek idegennek, mert az egyház ezeket akkor is, és ma is tanítása központi mondanivalójának tarja.

Végül is e szövegek legfontosabb értékét mégis abban látom, hogy – gyakran a kor elvárásaihoz idomult felszíni formaságok alatt – olyan problémákat érintenek, amelyek ránk éppúgy vonatkoznak, mint a 18. század emberére. A BWV 25. kantáta első recitativójának kezdete – ,

,Az egész föld csak menhely számunkra” – csupán első pillantásra zavar, mert ez a szöveg egy szükségállapotot fejez ki, ami ma éppúgy fennáll, mint Bach korában.

Önmagukban ezek a szövegösszefüggések bizonyára alig érdekelnének bennünket. Nos, minden formai és tartalmi kérdésességükkel együtt, ezek Bach szerzeményeinek létrejöttét inspiráló jelenségek. Bach fantáziáját e kifejezések gyújtják lángra, a darabok szerkezeti menetét a szöveg szerint alakítja, és nagy strukturális összefüggéseinek kialakítására is ilyen szövegek indíttatása teszi képessé.

Foglaljuk össze mindezeket a Bach mentalitásával és életművével kapcsolatban felmerült gondolatokat. Bach életművében a fő súly az egyházi zenén van. Az egyházzenész Bach templomi istentiszteletekre komponál, amiken ő kántorként vesz részt. Kora ízlése szerinti szövegeket zenésít meg. Az így keletkezett zene mondanivalója egyrészt a „Soli Deo Gloria” (Egyedül Istené a dicsőség), másrészt az egyház üzenete, melyet kora emberének szánt, amely az istentisztelet keretében vasárnapról vasárnapra új alakban mutatkozik. Bach minden igyekezetével ezt a felfogást, ezt a célkitűzést szolgálja. Zenéjének tolmácsolásakor ennek az értelemnek a kifejezését tartom a legfontosabb feladatnak.

 

Saját nézőpont

 

Bach életműve minőségének és jelentőségének csodájához, a különböző értelmezések alapel- veihez, és a Bach mentalitásához fűzött gondolatok után szeretném ismertetni azt a nézőpontot, amit Bach egyházzenéjének tolmácsolásakor képviseltem. Ez az állásfoglalás fémjelzi az összes egyházi kantáta és oratórium felvételét. Engedjék meg, hogy az előbb említett lehetséges háromféle Bach-értelmezés témájához visszakanyarodjam.

A 19. századból eredő, századunkban is továbbélő előadási gyakorlattal már korán találkoztam. A Máté-passiót először a Württembergi Állami Színház társulatával hallottam, Ferdinand Leimer irányítása alatt. Emlékszem, milyen mélyen hatott rám.

Természetesen a karmesterek, mint például Karajan, ha Bach oratóriumai szerepelnek a műsorban, azokat éppoly intenzitással és elkötelezettséggel igyekeznek tolmácsolni, mint más szerzők műveit. Amit itt kritikusnak vélek, az a stílusbeli nemtörődömség, amellyel barokk műveket szimfonikus hangzással adnak elő. Szinte teljesen figyelmen kívül hagyják a Bach- kutatás utóbbi évtizedekben rendkívüli igyekezettel elért eredményeit, amit a mai zenei gyakorlat rendelkezésére bocsátottak. Ma már tudjuk, hogy a János-passióban legfeljebb harminc, a Máté-passióban negyvenöt énekes énekelt, amit az előbbiben húsz, az utóbbiban maximum harmincöt hangszeres kísért.

Miért nem szolgáltatnak igazságot Bachnak abban, ami Mozart kisebb vonós együtteseinél már régen elfogadott szabály?

A hangzás intenzitásának elnyerése nincs arányban az összhangzáson belüli viszonyok el- vesztésével. Bach hangszerelése még a tuttiban is kamarazenei minőségű, szolisztikus és obligát fúvós szólamok nem halkulhatnak el, mindvégig hallatszódniuk kell. Az hogy alapvető összeállítási kérdések mellet a tudatosan differenciált artikulációnak is jelentős szerepe van, hogy a crescendo–diminuendo dinamika csak akkor valósulhat meg, ha az a mű szerkezetében helyénvalónak bizonyul, hogy az énekes szólisták megválasztásánál a kórus hangzásával és az őket kísérő zenekari szólóhangszerek tónusával való összeegyeztethetőségre figyelni kell, tulajdonképpen természetes dolgok. A szimfonikus zenekarok és helyi kórusok együttműködését nagyon fontosnak tartom,

mert hidat emel a professzionális és laikus zenélés közt, ami mindkét félnek hasznos. Ha egy műsorban Bach művei hangzanak fel, a minőség ismérvei egyrészt az átgondolt stílusbeli el- kötelezettség, másrészt a bachi egyházzene célkitűzéséből eredő szellem kell hogy legyenek.

Visszatérnék az előbb említett irányzatok másodikához, Bach művei historikus–autentikus előadásának kérdéséhez. Engedjék meg, hogy ezekkel a fáradozásokkal részletesen foglalkozzam, mivel elvi jellegűek, s mert az utóbbi években nagy visszhangot keltettek. Én kritikailag a historikus–autentikus előadás ellen vagyok és ezt mindenekelőtt általánosságban szeretném megindokolni. Ha sikerülne is az eredeti bachi hangzás rekonstrukciója, ez még csak az egyik tényezője volna a Bach-kori követelményeknek. A hallgató, az ember, akinek fülére, érzésére és értelmére ez a zene bizonyosan hatott, nem azonos a maival. Mi, mai emberek másképp hallunk, érzünk és gondolkodunk. Ma az eredetit felújító előadás nem teremti meg számunkra azt a helyzetet, amit a mű alkotója magától értetődőnek tartott. Bach minden igyekezetével kora emberének zenélt. Ha az eredeti előadás légkörét akarnánk megteremteni, úgy a ma rendelkezésre álló erőkkel korunk emberének kell zenélnünk. Mert nem az ilyen vagy olyan hangzásról van szó, hanem a kifejezőerőről, a jelentésről, amit a hangzás révén közvetít a zene. A cél nem lehet az, hogy ma másképp halljuk, hanem hogy tanuljuk jobban megérteni.

Engedjék meg, hogy ezeket az általános gondolatokat részletesen kifejtsem. A ránk maradt forrásokból, a partitúrából és az előadáshoz használt szólamokból kiindulva az előadó főként három különböző területen tudja a lejegyzett zene megszólaltatását befolyásolni. E befolyásolás paraméterei: az összeállítás, a dinamika és az artikuláció.

 

Összeállítás

Zenéje megszólaltatásához Bach fiúkórussal számolt. Abban a korban templomi zenélésekhez ugyanis csak fiúkórusok voltak használatosak, de azok nagy számmal. Manapság nagyon kevés ilyen kórus van. Eltekintve attól, hogy az eredeti hangzás felelevenítése követelményeinek mai – vegyes – kórusaink 99 százaléka a bachi zene hiteles előadásához nem felel meg, mai fiúkórusaink sem a régiek. Bach korában a fiúk 15 és 17 éves koruk között mutáltak, míg fiainknál ez 11 és 13 éves kor között játszódik le.

Hogy ezért a Bach-féle szopránok és altok hangszíne a mai fiúkéhoz képest teljesen más volt, hogy azok érettebben csengtek, éppen olyan biztos, mint az a tény, hogy hosszabb ideig tartó képzésük zeneileg biztosabbá és ezért kifejező képesebbé formálta őket.

Ez az utóbbi szempont számomra mindenekelőtt a szólisták vonatkozásában tűnik fontosnak. A „világosság” és a „tisztaság” Bach áriái és recitativói előadásának következetes alapelvei lehetnek, de vajon ezek az „érintetlenség” és az „ártatlanság” fogalmát is jelentik? Az ilyen tételekben feldolgozott szövegek a keresztény hit gondolatköréhez tartoznak. A mi hitre való törekvésünk gyerekes meggyőződésből fakad? Biztos vannak olyan bachi szövegek, amelyeket egy gyerek is el tud mondani. Nem feltételeznek-e azonban például a János-passióból az „Ó, járd át a szívem, bús könnyek árja”, a Máté-passió „Ó, szánj meg hát Uram, lásd, mint hull könnyem árja”, vagy a h-moll mise Agnus Dei tételek szövegei a felnőtt saját képességeinek korlátozottságáról szerzett tapasztalatot? Bach kifejezési szándéka arra irányul, hogy hallgatóját megmozdítsa és megindítsa. Ráhagynánk egy gyermekre életünknek ilyen megrázkódtatását? A „mulier tacet in ecclesia” (az asszony hallgat a gyülekezetben) ideje már elmúlt. Éppen ebben az egy pontban maradjunk anakronisztikusak?

Még egy szó az alt-szólam kontratenorral való helyettesítéséről. A közép-német kántori hagyományok és a Luther törekvéseit alapul vevő egyházzene nem ismerte az angol kontratenor alkalmazását. Fiatal fiúk énekelték a szolisztikus alt részeket. De akkor honnan kerülnek elő a kontratenorok, akik olyan historikus vokális előadói gyakorlattal állnak elő, ami Bachnál nem létezett? Számomra a kontratenorok mesterkéltnek tűnnek. A természetellenes hangképzés érzete pedig abból adódik, hogy mind a férfi-, a gyerek- és a női hang magas fekvésben anyagában és teltségében erősödik. A kontratenornál ez éppen fordítva van. Hangja felfelé egyre vékonyabb lesz és magvát elveszti. Így én természetesen a mai énekes hangzáshoz tartozó mély női hangot részesítem előnyben. Igen, gyakran gondolom, hogy az alt-áriákat Bach női áriákként tervezte. Gondoljanak a Karácsonyi-oratóriumra, ahol az „E szókat Mária emlékezetébe véste és a szíve mélyén őrzi vala” recitativót a „Szívem, őrizd hitedben e boldog csodát” kezdem alt-ária követi. Nem Mária szól-e itt? Sok példa kerülhetne még említésre.

A historikus előadási gyakorlat zenekari összetételében olyan vonós hangszereket alkalmaz, amelyek korpusza – eltekintve a gambáétól – a ma használatos hangszerekével körülbelül megegyezik. Bélhúrral húrozzák fel azonban, amit fölfelé hajlított vonóval húznak. A fúvós hangszerek Bach-korabeliek, vagy többségében utánépítések, minden – a későbbi időkben feltalált – játéksegédlet, kiegészítő billentyű és szelep nélkül. Az így keletkezett hangzást éppenséggel bájosnak találom, de számomra ez a báj nagyon hamar elkopik. Összességében ez a zene nekem szűk mozgásterű. A vonósoknál hiányzik a dinamika szélesebb skálája és a be nem font bél- és acélhúrok által lehetővé tett játékos belelendülések, valamint a hangzásbeli csillogás is.

A régi fúvós hangszereknél elsősorban kiegyenlítetlen hangzásuk, játéktechnikai nehézségük, és intonációs problematikusságuk zavar. Sajnálatosnak tartom, ha a flauto traverso mély fekvésben még régi hangszeres együttesben sem hallatszik. De miért kell a játéktechnikai és az összes fúvós együttes számára fennálló intonációs problémát még azzal is nehezíteni, hogy a későbbi hangszerkészítők által ezek megkönnyítésére feltalált segítséget nem használják?

Végül: inkább megalkusznak a félresikerült, elrontott magas trombitahangokkal, csak azért, hogy régi hangszereket hallhassanak? Én itt koncertről beszélek, nem pedig lemezfelvételről, ahol minden ilyen probléma a mikrofonbeállitás, az ismétlés és a vágások segítségével kiküszöbölhető.

Természetesen ezzel nem akarom a Bach-művek játszási jogát elvitatni azoktól a zenészektől, akik főleg kamarazenei területen régi hangszerekre specializálódtak. Tudom, hogy ők az általam kifogásolt kiegyenlítetlenséget, amely hangszereik sajátossága, különös varázsnak érzik és hogy játékmódjukban ezt kihasználják. De úgy gondolom, hogy a cél nem a hangszer felépítésére, hanem a mű szerkezetére vonatkozó interpretáció kell hogy legyen. Modern hangszereken is lehet halkan, intimen és differenciáltan játszani. Végül is a művész játéktechnikai szuverenitása és személyisége a döntő, legyen az „régi” vagy „modern” .

 

Dinamika

A második terület, amiben az előadó a leírtakat a hangzás formájában befolyásolni tudja, a dinamika. Bach zenéjében a dinamikai skála egészét használja, a pianissimótól a fortissimóig. Amit együttesével közvetített, az a lipcsei templomok hallgatóságának halknak, vagy hangosnak tűnt. De a mi dinamikai skálánk egészen más. Nemcsak Wagnert és Sztravinszkijt ismerjük, rendelkezünk hangosbemondókkal és hangosítókkal, hanem állandó zajszint vesz körül bennünket, ami az autóbusz motorjától a szuperszonikus repülőgépek hangrobbanásáig terjed. Ha Bach kifejezési szándékát ma akarjuk megtapasztalni, akkor az ő fortéja nekünk kell hogy erős legyen, ill. pianója nekünk kell hogy halk legyen. Most ismét úgy tűnik, hogy a régi „felállás” ellen beszélek, különösen, ha az előadásra nagy és szárazhangzású teremben kerül sor. Ott is rikító élességgel kell szólnia a Máté-passió „Barrabam”-akkordjának, ahogyan Bach szándékában állt. A mi fülünk számára ez csak végletes fortén keresztül lehetséges. Bach kifejezési szándékának közvetlen megtapasztalása tehát olyan dinamikai skálát igényel, ami a mai lehetőségeknek megfelel. Hogy itt nem elsősorban érzelmi, hanem stilisztikai, valamint a mindenkori műre vonatkozó szerkezeti szempontoknak kell érvényesülni, arról már korábban szóltam.

 

Artikuláció

Különösen kritikusan szemlélem azokat a döntéseket, amiket a historikus előadásmód képviselői az artikuláció területén hoznak; tehát azt, hogy egyes hangokat milyen hosszan vagy röviden kell játszani, vagy énekelni. Bach korának elméleti munkáiból kiindulva (Quantz, C. Ph. E. Bach, Mattheson) ma is állítanak fel dogmákat, amelyeket kötelező érvényűnek tartanak. A zenetudósok azonban akkoriban nem voltak mindig azonos véleményen, és személyes nézetükkel szembefordultak koruk bizonyos zenei jelenségeivel, amelyeket kritikusan szemléltek. A tagolást érintő kérdések számomra akkor kellemetlenek, ha a nevezett teoretikusokra hivatkozva onnan autoritást nyernek, miközben saját, talán önkényes döntéseiket érvényesítik. Ezt a pontosan csak konkrét példákon demonstrálható kritikát talán két esettel általánosíthatom.

Először is, a historikus orientáltságú előadók érdeklődése túlzottan is a mikroszerkezetekre irányul. Rövid hangok, vagy kötések után következő hangcsoportok pillanatokat hang- súlyoznak, az átfogó összefüggésekben mellékesek. Kisszerkezetű tételeknél ezt lehetségesnek tartom, nagyobb lélegzetvételű darabok esetében azonban terhesnek.

Másrészt viszont nagyon is előtérbe került a hangképzés egy meghatározott formája, az úgynevezett „harang-hangzás”. Ez az először megdagadó, majd ismét elvékonyodó hang, a maga jellegzetességével kevéssé alkalmas a lineáris minőség előállítására. Játszhat-e uralkodó szerepet ez a hanghatás olyan zenében, amilyen az egyházzene, amelynek éppen az énekelhetőség elsődlegességét kell biztosítania? Bach érdeklődése természetesen kiterjed a részletek tagolására és a rövid zenei gondolatok megkülönböztetésére, de legalább annyira a nagy ívű formák építésére. Másképpen hogyan tudta volna megírni a Máté-passió nyitó kórustételét?

Úgy vélem, jogunk van a tagolási lehetőségek egész tárházát felhasználni, még azt is, ami Bach korát követően a 19. és a 20. században alakult ki, hogy ezzel Bach műveinek szerkezetét, építkezését és lényegét megértessük. Éppen a darab, vagy tétel mondanivalójának értelmezésében az artikuláció meghatározásának rendkívüli súlya van. Például egy tánctétel egy zenekari szvitben tisztán játékos karakterű, a János-passióban az „Üdv Tenéked zsidók fejedelme” tétel gúnyos, elidegenítő jellegű, a Karácsonyi oratórium második részét kezdő pasztorál pedig nyitány szerepet tölt be, ami a bevezető kórustételekkel együtt a Karácsonyi oratórium egész 2. kantátájának kapuját feltárja. Bach kifejezési szándékaira utaló artikuláció megteremtésének a feladata, hogy ezt érthetővé tegye.

Áttekintettük a zenei tolmácsolás legfontosabb paramétereit – az összeállítást, a dinamikát és az artikulációt. Megfontolandók lennének más összetevők is, mint a tempó kérdése és a nyelvi kifejezés tág lehetőségei. De hagyjuk ezt itt abba. Engedjenek meg egy személyes értékelést a bachi muzsika historikus–autentikus előadásmódjáról.

A rekonstruáló előadás mindenekelőtt reakció a bachi előadói gyakorlat adottságainak felületes kezelésére. A bachi zene sajátos arculatának kialakítására tett lényeges kezdő lépéseket ennek az irányzatnak és az azt képviselő zenészeknek köszönhetjük. Bach kora előadási gya- korlatának ismeretét ma a Bach-művek játszásához szükséges elengedhetetlen feltételnek tartom. De a rekonstruálás maga még nem tolmácsolás. Mi, mai emberek olyan bizonytalanokká váltunk, hogy még arra sem vesszük a bátorságot, hogy történelmünk szellemi örökségét a korunknak megfelelő módon alkalmazzuk? Ezzel a historikus zenéléssel nem hozunk-e létre olyan elidegenítő arculatot, amely számunkra a zene tulajdonképpeni kifejezési szándékát, értelmét megváltoztatja?

 

A Bach zenéjéről folyó vita harmadik témájaként előzőleg a templomainkban játszott egy- házzenét neveztem meg. Ott, az istentisztelet keretében a zene mondanivalója egybeesik az erre a mondanivalóra fogékony hallgató várakozásával. Nagy veszteség Bach zenéjének közvetlenül átélhető kifejezőerejére nézve, hogy ezt az egyezést ma csak ritkán tapasztalhatjuk. Hogy ez megint létrejöjjön, sokféle kompromisszumba belemennék – mint például ma reggel a kantátás istentiszteleten, amikor az emléktemplomban a mű 350 énekes közreműködésével hangzott fel.

Ennek az összhangnak lenne a következménye, hogy Bach egyházzenéje a templom falai között maradna. Gyülekezeteink azonban ma már kis közönséggé váltak, Bach mondandója pedig túlságosan fontos ahhoz, hogy kizárólag templomi keretek között hangozzék el. Amikor Japánban újra és újra feltették nekem a kérdést, hogy a Máté-passió tartalmának megértéséhez azt hinni is kell-e, ezt én a hangzás felszíne alatt rejlő keresztény Nyugat öntudata iránti érdeklődés jelének véltem. Itt tehát nem egy kulturális örökség ápolásáról van szó, hanem ennek az örökségnek a mi időnkben való elevenségéről és lehetséges időszerűségéről.

Nagy feladatnak tekintem Bach egyházi zenéjét a templom területéről kimozdítani és mondandóját sok emberrel ismertetni, azt magyarázni és eljátszani. Ehhez olyan hangzásra van szükség, ami szimfonikus és historikus elidegenítés nélkül, közvetlen képet nyújt a műről. Én inkább kamarazenekarral játszom, melynek felállási lehetőségei – a mai nagyobb, akusztikailag kedvezőtlenebb termeinkre gondolva – Bach előadói gyakorlatának adottságaihoz alkal- mazkodnak. A szoprán- és altszólamokat nők éneklik és a zenekar ma használatos hangszereket szólaltat meg. Ezzel az együttessel megpróbálom Bach mondanivalóját, amit az elemzésekkel és elmélkedés segítségével megismerni hittem, az érzelmi átéléssel olyan időszerűvé tenni, hogy a közlés és meghallgatása közötti történelmi távolságot amennyire lehetséges áthidaljam.

Ezzel együtt minden előadásnak egyszeri karaktert kell öltenie. Nagyon remélem, hogy a gyakran játszott művekben is mindig fel fogok tudni fedezni valami újat, rejtettet, hogy hang- zása vagy mondanivalójának tendenciája is új oldalát mutassa. Ez a vokális művek összfelvételére is érvényes, aminek befejezését ünnepeljük ma. Ezek a 15 éven át minden felvétel alkalmával teljes elkötelezettséggel és odaadóan játszott produkciók sem rögzítenek soha végérvényes, hanem csak pillanatnyi felfogást. Az a tény, hogy ma sok mindent – rövid idővel ezelőtti felvételekből is – másképpen csinálnék, nem negatív jellegű beismerés, hanem Bach sokrétű szellemiségének bizonyítéka.

Sokrétűség – ebbe a fogalomba sorolom saját értelmezési kezdeményezéseimet, Bach zenéje utóhatásának történelmi folyamatában. Azt, hogy ennek az utóhatásnak ebben a városban, ebben az országban és ma már mindenhol a világon állandó jelenlétet biztosítottak, szeretném megköszönni mindazoknak, akik itt ma este vendégeink. Kialakult egy szellemi klíma, ami sokak számára fontos lett. Szeretném remélni és kívánni, hogy Bach zenéjének, a keresztény Nyugat benne élő tradíciójának a hallgatása az elkövetkező években a minőség kritériuma, a kreativitás kihívása lesz, ebből kiindulva azonban sok ember személyes gazdagodását, és életfelfogásának elmélyülését is szolgálja.




Templomi öltözködés

"Nyilvánvaló, hogy öltözetünknek még illendőbbnek és tisztességesebbnek kell lennie, ha kápolnába vagy templomba megyünk, hiszen Isten házába lépünk be, egy természetfeletti világba. A ruha arra is lehetőséget ad, hogy a szent történésre és helyre felkészüljünk. Modern társadalmunkban egyre inkább kivész az Isten és a vallás előtti tisztelet. És én úgy vélem, hogy a ruházkodás ebben nagy szerepet játszik. A katolikusoknak e téren is jó példát kell mutatniuk. És mi leszünk az elsők, akik ebből profitálunk, hiszen Isten inkább meghallgat minket, ha tisztelettel közeledünk Feléje.
     Ez közös igyekezet, melyben az egész gyülekezetnek részt kell vennie, hiszen ahogy egyesek kevésbé illő ruhát viselnek, a többiek hajlanak arra, hogy őket utánozzák. Itt a felebaráti szeretetre is szükség van, hogy a jó győzedelmeskedjen. Másrészt nem szabad túl gyorsan elítélni vagy megkritizálni azokat, akik nem megfelelő öltözetben jelennek meg, hanem segíteni kell nekik helyre hozni hibájukat. Ez ugyanúgy vonatkozik a ruházkodásra, mint az áhítatra."

Teljes cikk:
http://katolikus-honlap.freeweb.hu/0707/ruha.htm

"Nőknek vállat takaró, nem túl dekoltált blúz, térdet takaró szoknya, esetleg ilyen ruha vagy nadrág. Férfiaknak hosszúnadrág, ing vagy elegánsabb póló. Tiszta legyen az öltözéked: a vállad ne legyen szabadon, és a szoknyád(ruhád) minimum térdig érjen.
Még esküvőre sem érdemes mélyen dekoltált, váll nélküli ruhát vagy felsőt választani. Ha mégis, akkor legyen nálad boleró, vékony blézer vagy stóla, amellyel elkendőzheted a bájaidat a templomi szertartás alatt."




Kodály Zoltán: Nyári este c. zenekari fantázia

 

Kis bevezető:

A Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatója, az Eötvös Kollégium tagja; 1904-ben magyar-német tanári oklevelet szerzett; emellett a zenei pálya vonzereje bizonyult erősebbnek 1900 és 1905 között a Zeneakadémián zenei tanulmányokat végzett.

Már bölcsészdoktori disszertációjának témája A MAGYAR NÉPDAL STRÓFASZERKEZETE,  amikor 1906-ban bemutatták zeneszerzői vizsgadarabját, a NYÁRI ESTE című zenekari művet. Kodály már túl van az első népdalgyűjtő útján. Korszakos gyűjtőmunkájához a kezdet kezdetén csatlakozott Bartók Béla; 1906-ban együtt publikálták a HÚSZ MAGYAR NÉPDAL-t, köztük saját gyűjtésük első eredményeit.

 

 

Kodály Zoltán gondolatai (különböző alkalmak, időpontok):

1.

„Számomra egész természetes volt, hogy kiváltképpen énekhangokra írtam. És amit hangszerekre komponáltam, annak is van énekbeli alapja”.  Kodály Zoltán 1964.

Kodály tehát elsősorban vokális zeneszerzőnek tartotta magát, ezt életművében a hangszeres és az énekes művek aránya is jelzi.

 

2.

„…ma számunkra Magyarországon fontosabb vokális, mint zenekari műveket írni, mert nálunk az előbbieket jobban lehet előadni. Megérte, hogy a kórusműveket állítottuk előtérbe, ezáltal az embereket felbátorítottuk arra, hogy énekeljenek. Énekkarok alakultak, és ezekkel hidat verünk a nagy mesterekhez is.” Tehát eredendő hajlam és kultúraépítő cél, a kettő egymást kiegészítő egysége vezette a Mestert ebbe az irányba.

 

 

Nyári este

„Időnként, ha szemügyre vesszük végzett munkánkat, mindenkinél élesebben látjuk a hibát, gyengeséget. Érezzük: ez ma jobban sikerülne, csak lehetne még egyszer megcsinálni.”

Így vezeti be Kodály Zoltán a Nyári este című zenekari művéhez írt előszavát. A darabot ugyanis 1906-ban írta; de az mindössze két előadást ért meg. Több mint húsz év után vette ismét elő a zeneszerző, hogy átdolgozza. A cím, mint maga Kodály vallja, egykori nyári esték, az Adriai tenger partján eltöltött idők emlékét idézi. Az átdolgozásra Toscanini bírta rá Kodályt, s a zeneszerző neki ajánlotta művét. Az átdolgozott formát maga Toscanini mutatta be 1930-ban New Yorkban.

A színesen hangszerelt, költői képekben gazdag kompozíció egyike a legmegkapóbb

Kodály-műveknek: egy fiatal művész rajongó emlékezése arra az élményre, amit számára a mediterrán tájjal való találkozás és a mediterrán művészettel való kapcsolat jelentett.

Nagy műgonddal, igényesen, magas stíluskészséggel és biztos mesterségbeli tudással készül el. Magán hordozza Kodály korai példaképének, Debussynek hanghordozását, színvilágát.

 

 

Forrás: http://www.konyvtar-siofok.hu, Körber Tibor, http://www.momus.hu/




Nagyváradi Szent László-himnusz

Keresztes vitézek daliás vezére,
Mi árva nemzetünk ékessége, fénye.
Régi nagy királyunk, dicsőséges László,
Kérünk légy Istennél értünk közbenjáró.
Jámborság volt élted virágzó erénye,
Szűz Anyánk Szent Fia szívednek reménye.
Régi nagy királyunk, dicsőséges László,
Kérünk légy Istennél értünk közbenjáró.
Az Isten tégedet csodákkal megáldott,
Oh, tekintsd mennyekből e nyomorúságot.
Régi nagy királyunk, dicsőséges László,
Kérünk légy Istennél értünk közbenjáró.

LITÁNIA SZENT LÁSZLÓ TISZTELETÉRE
Uram, irgalmazz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk! Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Krisztus, hallgass minket! Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass minket! Krisztus, hallgass meg minket!
Mennyei Atyaisten, Irgalmazz nekünk!
Megváltó Fiúisten, irgalmazz nekünk!
Szentlélek Úristen, irgalmazz nekünk!
Szentháromság egy Isten, irgalmazz nekünk!
Szentséges Szűz Mária, könyörögj érettünk!
Magyarország örökös asszonya, könyörögj érettünk!
Szent László király, Istentől választott király, könyörögj érettünk!
Szent László király, a Boldogságos Szűz kedves szolgája,
könyörögj érettünk!
Szent László király, népednek kegyes istápja, könyörögj érettünk!
Szent László király, csendességnek
szivárványa, könyörögj érettünk!
Szent László király, tisztaságnak oltalmazója, könyörögj érettünk!
Szent László király, szerzetesek édesatyja, könyörögj érettünk!
Szent László király, szegények táplálója, könyörögj érettünk!
Szent László király, ügyvesztettek vigasztalója, könyörögj érettünk!
Szent László király, szomorú szívek vidámítója, könyörögj érettünk!
Szent László király, országodnak ragyogó napja, könyörögj érettünk!
Szent László király, világi hiúságok megvetője, könyörögj érettünk!
Szent László király, békességnek nagy szeretője, könyörögj érettünk!
Szent László király, a tökéletes fejedelmek példaképe, könyörögj érettünk!
Szent László király, ellenségeid diadalmas legyőzője, könyörögj érettünk!
Szent László király, pogányok félelme, könyörögj érettünk!
Szent László király, kegyesség királyi széke, könyörögj érettünk!
Szent László király, isteni kegyelmek edénye, könyörögj érettünk!
Szent László király, szentegyházak buzgó építője, könyörögj érettünk!
Szent László király, kolostorok gyarapítója, könyörögj érettünk!
Szent László király, Magyarország kiterjesztője, könyörögj érettünk!
Szent László király, isteni félelem öregbítője, könyörögj érettünk!
Szent László király, hitvallók reménysége, könyörögj érettünk!
Szent László király, tudatlanok oktatója, könyörögj érettünk!
Szent László király, erős férfiú, könyörögj érettünk!
Szent László király, Isten szíve szerint való férfiú, könyörögj érettünk!
Szent László király, Isten után járó férfiú, könyörögj érettünk!
Szent László király, Isten előtt kedves férfiú, könyörögj érettünk!
Szent László király, csodákkal felékes
ített méltóság, könyörögj érettünk!
Szent László király, eleven testben ábrázolt tisztaság, könyörögj érettünk!
Szent László király, vitézek példája, könyörögj érettünk!
Szent László király, népednek áldása, könyörögj érettünk!
Szent László király, alattvalóidnak bátorsága, könyörögj érettünk!
Szent László király, vitézeid pajzsa, könyörögj érettünk!
Szent László király, új források támasztója, könyörögj érettünk!
Szent László király, hadaidnak kincstára, könyörögj érettünk!
Szent László király, alázatosság követője, könyörögj érettünk!
Szent László király, betegségek eltávoztatója, könyörögj érettünk!
Szent László király, világtalanok megvilágosítója, könyörögj érettünk!
Szent László király, némák nyelvének megoldója, könyörögj érettünk!
Szent László király, kereszténység védbástyája, könyörögj érettünk!
Szent László király, igaz hitnek terjesztője, könyörögj érettünk!
Szent László király, angyalok boldog társa, könyörögj érettünk!
Szent László király, pátriárkák mása, könyörögj érettünk!
Szent László király, próféták tisztelője, könyörögj érettünk!
Szent László király, mártírok becsülete, könyörögj érettünk!
Szent László király, hitvallók drága köve, könyörögj érettünk!
Szent László király, szüzeknek és szüzességnek védelmezője, könyörögj érettünk!
Szent László király,édes hazánk boldog és szerencsés vezérlője, könyörögj érettünk!
Szent László király, magyar nemzet dicsősége, könyörögj érettünk!
Szent László király, minden szent barátja, könyörögj érettünk!
Isten báránya, aki elveszed a világ bűneit, kegyelmezz nekünk!
Isten báránya, aki elveszed a világ bűneit, hallgass meg minket!
Isten báránya, aki elveszed a világ bűneit, irgalmazz, nekünk!
Imádkozzál érettünk, Szent László király!
Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire!

Könyörögjünk!
Hallgasd meg, Úristen, a mi alázatos könyörgésünket, amelyet a Te kedves szolgád, Szent László király érdemei által szent fölségednek bemutatunk.
Adj hazánknak csendes békességet, és állítsd helyre
országunk egységét, hogy szent fölségednek itt, e nyomorúság völgyében egyszívvel-lélekkel szolgáljunk, és a mennyekben színről színre láthassunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus által.
Ámen



SZENT LÁSZLÓ HALÁLA

 – A Dubnici Krónika nyomán –

 

A Felvidéken, Nyitra városában halt meg Szent László, a magyarok legkegyesebb királya.

 Nagy bánat, nagy siralom támadt az egész kereszténységben, amikor halálának híre elterjedt. Mély gyászba borult egész Magyarország: három esztendőn át díszes öltözetet senki sem viselt, táncot senki se járt, vigasságot sehol sem rendeztek. Szent László király úgy rendelkezett, hogy holttestét Nagyváradra vigyék, ott helyezzék örök nyugalomra a templomban. De halála után a főemberek tanácskozni kezdtek, vajon teljesíthetik-e a szent király végső rendelkezését. Mert nagy nyári meleg volt, s abban a melegben holttest olyan hosszú utat nem tehet, hiszen a romlandó test felbomlik a hőségtől.

Ezért az egyik úr azt mondta:

– Vitessük a szent király holttestét Székesfehérvárra, úgyis ott nyugszanak a többi magyar királyok.

Ebbe a többiek is belenyugodtak, a szent testet szekérre tették, és elindultak Székesfehérvár felé. Este a szálláshelyen elnyugodtak, mind elaludtak – de nem aludott az Isten!

Amikor a halottkísérők hajnalban felébredtek, ugyan körülnéztek, de a szekeret sehol sem látták! Ezen nagyon elcsodálkoztak, és mindjárt keresni kezdték a szekeret. Minden utat, minden helyet bejártak, de csak nem találták meg. Végre arra az útra tértek, amely Nagyvárad felé vezet. Hát halljatok csodát! Ott megpillantották a szekeret, ott gördült a váradi úton. De nem barmok vonták, hanem Isten angyalai taszították. Amikor a halottkísérők ezt a csodát látták, mindnyájan leborultak, és Istent dicsérték.

Ezután kételkedés nélkül Nagyváradra mentek, és a szent testet, amelynek a hőség nem árthatott, a templomban eltemették.




Árpád-házi Szent László király

(Lengyelország, 1046 körül – Nyitra, 1095. július 29.)

Árpád-házi Szent László király, mint példakép

Mindenekelőtt az erő eszménye. A férfiúnak, magyarnak, mi imponálhatna jobban, mint az, amit ösztönszerűen megkíván és megbecsül a férfiúban: az erő. Szent László már külső megjelenésében erősebb, daliásabb, szebb mindenkinél, “fejjel magasb mindeneknél”, – a kedves himnusz szavai szerint “csak szépsége császárságra méltó.” Alakját rendszerint bárddal kezében, az erő szimbolumaként ábrázolják. Egész élete is az erőnek megtestesülése. Ifjúsága csupa harc és harcias gyakorlat. Gyermekkorában a bihari rengetegekben, a hires Igfon erdőben vadászgat bölényre, medvére. Az anyai lengyel udvarban lovagi nevelést kap. Azután harcol. Harcol üldözött bátyja mellett, majd Salamon király mellett; később, mint király, a haza ellenségei ellen. A cserhalmi csata, ahol egymaga hat kunt ejt el, a nándorfehérvári győzelem: mind az ő nevéhez fűződik, csupa személyes párharc, lovagi hősiesség. A krónika, a legenda hőskölteménnyé válik, mikor róla kezd szólni. Még Szög lovának nevét is feljegyzi az utókor számára. Salamon Pozsony alatt, mikor László közkatona köntösében hívja párbajra, nem tud megállni tekintete előtt. Királyságának idején is csupa háború az élete. Német ellen, kun ellen, bolgár ellen, görög ellen állandó harcban áll. Dicsőséges csaták, győzelmek veszik körül. Hódítóként új országokat csatol országának határaihoz. Mindenütt mint a hős mintaképe jelenik meg. A lovagi hősiességet megszentelte, keresztény erényességgé emelte. Szent László valóban megtestesítője volt az igaz keresztény hitnek, nemeslelkűségnek és hősi vitézségnek. Igen fontos szerepet töltött be uralkodásának 18 éve alatt az igazságszolgáltatás újjárendezése is. Az évtizedes testvérharcban és az egyéb belső küzdelmekben erősen megrendült a törvények kötelező ereje. Különösen elhatalmasodott a tolvajlás, és meglazultak az erkölcsi életet szabályozó törvények. 1078-ban Pannonhalmán a papság és előkelők jelenlétében szigorú törvényeket hoztak a megrendült vagyonbiztonság megerősítésére. Nem kímélték az előkelő és gazdag embereket sem.

Uralkodása sors döntő volt a magyar nép történelmében. Kiváló uralkodói képességével, vitézségével és életszentségével kivezette a magyarságot a belső veszedelmek örvényéből, és megmentette a külső ellenségek halált és pusztulást hozó támadásaitól. A politikai szervezés munkájával párhuzamosan haladt az egyházi élet megújítása, intézményeinek újjászervezése, továbbfejlesztése. A meglévő székesegyházakat, káptalanokat és kolostorokat nagy birtokokkal gazdagította, a megkezdett templomépítéseket befejezte, új egyházak és kolostorok egész sorát alapította. Szentjobban, a Tolna megyei Bátán és a nyitrai Koloson bencés kolostorokat létesített. Somogyvárott francia bencéseknek építtetett monostort; ide még száz év múlva is csak francia szerzeteseket vettek föl. Ugyanilyen bőkezűséggel gondoskodott a püspökségekről is. A váci székesegyházat befejezte. Újakat épített Váradon (,,Templomot rakatál szíz Máriának, Kiben most nyugoszol menden tisztességvel”) és Gyulafehérvárott. A kalocsai érseki egyházmegyét átszervezte, Bácsra helyezte át a székhelyét, ahol 1091-ben új püspökséget alapított Szent István tiszteletére, de a kalocsai érseknek rendelte alá.

A kor szelleme, másrészt László nagy tekintélye és egyházias gondolkodása hozta magával, hogy az egyháziak életviszonyainak szabályozásába is belenyúlt. Az 1092-ben Szabolcsba összehívott zsinaton intézkedtek a papok házassága ügyében, tilalmazták az egyházi javak elidegenítését, s rendezték az ünnepek és böjtök megtartását. Ugyanez a zsinat büntetéssel sújtotta a pogány szokásoknak hódolókat, és szabályokat léptetett életbe az erkölcsi élet védelmére, mind a házasságon belül, mind azon kívül.

Árpád-házi Szent László, a magyarok királya nemcsak testi erejével, szálfa termetével tűnt ki kortársai közül, de tudásával, művészi érzékével és lelki jóságával is. Isten kegyeltje volt. Nevéhez csodák fűződnek és mondák végtelen sora. Szent László a lovag király, férfias, bátor harcos, hősies, ugyanakkor gyengéd és védelmező. Védi a nőket és irgalmas a bajbajutottakkal, betegekkel szemben. A róla feljegyzett történetek egy nemes királyról regélnek.

I. László király 1095. július 29-én váratlanul halt meg Nyitrán. Először az általa felszentelt somogyvári Szent Egyed bencés monostorban temették el, majd 1173-ban Nagyváradra vitték át a testét, itt helyezték örök nyugalomra az általa alapított székesegyházban. Sírja csodatévő zarándokhely lett, mondák és legendák fonták be már életében is legendássá nőtt alakját. Vakoknak látását, süketeknek hallását, némáknak beszédét, sántáknak járását adta vissza a Jóisten Szent László király sírjánál. Szent László király halála után többször is megjelent népe között és csodát tett ott, ahol a legnagyobb volt a szükség. Magyar katonák tömegei mentek csatába “Szent László, segíts!” felkiáltással egészen a II. világháborúig. Sokáig élt az a hit, hogy a szent király kijön a sírjából, ha nagy veszély fenyegeti a magyarokat, és győzelemre segíti népét. 1354 nyarán, amikor a székelyek élethalálharcukat vívták a tatárokkal, öreg tatárok mesélték, hogy „nagy lovag járt előttük, magas paripán ült, fején arany korona, kezében csatabárd, mely hatalmas csapásokkal és vágásokkal pusztította mindnyájukat” szerepel a névtelen minorita krónikájában. A legenda szerint ő döntötte el az ütközetet a magyarok javára; s a csata után László király bebalzsamozott testét verejtékesen találták Váradon.

I. László király szentté avatása

Csaknem egy évszázadnak kellett eltelnie, amíg a római pápa, III. Ince nagy keservesen belegyezett III. Béla király követelő kívánságába, és 1192. június 27-én végre szentté avatta I. Lászlót. A szentté avatás Váradon történt. A szentté avatás előtt a pápa két bíborost küldött, hogy a király nagyváradi sírjánál történt csodákat megvizsgálják.

A csodás gyógyulások felülvizsgálata után a pápa követe, Gergely bíboros végre szentté avatta Árpád-házi I. László királyt. A szentté avatás napján egy égi jel azonban végképp meggyőzte az olasz „csodaszakértőket”. A legenda szerint: „Azon a napon és órában mikoron ő szentséges voltát megkanonizálták volna, a váradi szent monostornak felette nagy szép fény es csillag láttaték az égen, az ő szent testének felette… kit a népek nagy isteni félelemmel és lelki örömmel néztek vala.” A király régi sírját valószínűleg Dénes mester-a király szobrásza és sírjának megalkotója- nyitotta fel, ugyanő emelte ki sírjából a király testét, amiért III. Béla király őt, „mint a királyi szent test által már megnemesültet, maradékaival együtt örökké szabaddá tette.” A testet ezután átvették a püspökök s az új oltáron a nép tiszteletére elhelyezték. Ekkor elkezdődött a szent mise, amely az első volt azok közül, mely Szent László magyar királyról felhangzott.

Tehát a szentté avatás napján déltájban a nagyváradi székesegyház fölött, tündöklő fényes csillag jelent meg. A csillag két órán át tündökölt vörös fénnyel I. László király sírja felett. (Azóta Szent László napját június 27-én, a nagyváradi csillagjelenés napján ünnepeljük.) A szentté avatásakor felnyitották László király sírját, s a hajdani uralkodó fejét leválasztották a testéről, majd egy mellszobor alakú ereklyetartóban (hermában) a sír fölött helyezték el. A sírra helyezték Szent László kürtjét s csatabárdját, ám ezek elvesztek a középkorban. 1406-ban, amikor leégett a nagyváradi székesegyház, a fából készült herma elpusztult, a koponya azonban épen maradt. Később készült el a ma látható herma. A Báthori család kincstárába került, innen Naprághy Demeter a fejedelem kancellárja, későbbi veszprémi, majd győri püspök vitte el, aki Prágában restauráltatta; a török kiűzéséig az ausztriai Borostyánkő várában őrizték, innen került Győrbe. A nagyváradi székesegyház 1775-ben kapott a nyakszirtcsontból egy darabot, ami ott szintén egy díszes ereklyetartóba került.

Nagy Magyarország egész területén találunk Szent László forrásokat, amit nemes királyunk fakasztott bárdjával, szomjazó katonáinak. Csaknem 30 falu vallja, hogy a lovagkirály keze, kardja, bárdja, lándzsája vagy épp lova patája nyomán fakadt forrásvíz a településük közelében ( pl. Nyitra, Püspökszentlászló, Torda, Erdőbénye, Kővágótöttös). Imádságára nyílt meg a tordai hasadék, hogy megmenekítse Szent Lászlót az üldöző kunok elől; lovának nyolcszögű patkónyomát máig őrzi a Patkóskő.

 

Árpád-házi Szent László királyunk életét számtalan csoda kíséri

Tordai-hasadék

Számos Szent László-legenda kapcsolódik a hasadék kialakulásához. A monda szerint László király serege kemény ütközetet vívott a túlerőben levő kunokkal Torda határában, de hiába, mert annyi volt a kun, mint fűszál a réten. Ebben a reménytelen helyzetben László király úgy döntött, hogy visszavonulást fúvat, nehogy odavesszen a serege. A kürt szavára visszafordultak a magyarok és a Torda feletti hegy irányába kezdtek vonulni. A kunok rögtön a nyomukba eredtek: Utána! Utána! – ordították. Tudták: ha Lászlót elfogják, övék lesz a magyar föld – mindannyian a király után vetették hát magukat. László paripáját véres hab verte ki, mégis olyan közel értek már hozzá a kunok, hogy fejszéikkel levághatták volna. Ekkor László feltekintett az égre, és Istenhez fohászkodott: Ó, Uram, segélj! S ím, abban a pillanatban kettéhasadt a hegy, s László háta mögött rettentő nagy hasadék tátongott. A kunok meghökkenve álltak meg a szakadék peremén, majd a csodát látva ijedtükben visszafordultak.

Így keletkezett a Tordai-hasadék, s a szerencsésen megmenekült király lovának patkónyomai ma is látszanak a hasadék fölötti Patkós-kövön

 

Szent László füve  (Szent László király megállítja a pestisjárvány)

Amikor a pestis, a döghalál pusztítani kezdett, az egész nép László királyhoz fordult, mindenki tőle várt segítséget. Mint a juhok a jó pásztorhoz, úgy tódultak a király sátorához. Szent László pedig Istenhez könyörgött, tőle várt segedelmet. Isten éjszaka álmot küldött a királyra. Egy angyal jelent meg a szent király előtt, és azt mondta:

- Vedd íjjadat és tegezedet, menj ki sátrad elé, és minden célzás nélkül bocsásd el nyílvessződet. A vessző megmutatja, mit kell tenned.

Amikor László király felébredt, hozatta íjját és tegezét, kilépett sátrából, felhúzta íjját, aztán célzás nélkül elbocsátotta a nyílvesszőt.

A nyílvessző messze szállott, s ahol lehullt, egy genciána fűszálat átütött.

A genciána, a keresztesfű kenőcse mentette meg a népet a döghaláltól, s azóta is Szent László füvének nevezi a nép.

Szent László király megszünteti az éhínséget
Besenyők törtek az országra és sok embert rabságba ejtettek. László üldözte őket. Seregével nagy pusztaságba jutott, ahol azonban éhínség támadt. Nem volt vad, amire vadászhattak volna, se más élelem. A királyt nagyon aggasztotta seregének nélkülözése, földre borulva könyörgött az Úr irgalmáért, hogy seregét ne hagyja éhen pusztulni. Imádsága végeztével szarvasok és bivalyok egész csordája termett előtte, amelyek szelíden követték őt a táborába. Ezt látva „dicsérték Istent az ő szentjében, aki által ilyen kegyelemben részesültek”.

A sziklából fakasztott víz
Egyszer egy pusztaságban ment László király a vitézeivel. A nap forrón sütött a földre. A fák levelei elfonnyadtak, a fű kiégett, és nem volt víz sehol a nagy pusztaságon.
László király vitézei majd meghaltak a szomjúságtól. A nyelvük odaszáradt a szájuk padlásához. Megálltak, a szomorúan mondták:
- Vitéz László király, ha te nem segítesz rajtunk, mind szomjan veszünk!… Irgalmas, jó király, ne engedd, hogy elpusztuljunk!
Ekkor László király az ég felé emelte szemeit, imára kulcsolta össze a kezét, s halkan imádkozott.
A vitézek is letérdepeltek, ők is imádkoztak. László király pedig odament a sziklához, s megérintette a kardjával.
Ebben a pillanatban a szikla oldalából kristálytiszta forrás buggyant ki. Ezerféle színben csillogott-villogott. Mintha csalogatta volna a szomjas vitézeket:
-Jertek, igyatok, szegény magyar vitézek!
Vége volt a szomjúság égető kínjainak. A vitézek sisakjaikba fogták fel az üdítő vizet, és nagy mohósággal ittak belőle.
Az Isten újra megmutatta, hogy milyen kedves néki László király.

Szent László pénze (erdélyi népmonda)

Egyszer a kunok nagy sereggel megrohanták Kolozsvár falait, és már erősen szorongatták a várost.

Amikor Szent László király ezt meghallotta, tüstént hadat kiáltott, és erős sereggel megtámadta a kunokat.

Hullott a pogány, mint fű a kaszás előtt, s aki tudott, lóhalálában menekült a magyarok elől.

A magyarok pedig vágták, kegyetlenül aprították a menekülőket.

Ekkor a kunok vezére hirtelen kibontotta iszákját, ki a tarisznyáját is, s mintha magot vetne, a sok aranyat az üldöző magyarok elé borította. Erről példát vettek a többi kunok is, csak úgy szórták az aranyat, hogy a magyarokat megállítsák, és életüket megtartsák.

Jól számított a kun vezér!

Amikor a magyarok a sok kincset meglátták, egymás után leugráltak a lóról, és kapkodták fel az aranyat. Megfeledkeztek a dicsőségről meg a kunok üldözéséről, csak a kincsre gondoltak.

László király egy ideig bíztatta a vitézeket, hogy folytassák az üldözést, de hiába, mert a kincsvágy még a királyi szónál is hatalmasabb volt.

Ekkor a szent király Istenhez fordult segítségért:

- Uram, te segíts meg, éretted harcoltam!

És íme csoda történt: Isten a sok aranyat, amit a kunok a földre szórtak, mind kővé változtatta!

Azon a vidéken sokáig mutogatták az aranyból lett köveket, amiket a nép Szent László pénzének nevezett.

 

Azt is feljegyezték Szent Lászlóról, hogy ahol letérdelt imádkozni a fűre, nyomában csodálatos virágok nőttek.

Forrás: Magyar Kurir, Bakay Kornél, Dr. Fleisz János




Három mese Szent László királyról

 bevezető:

Érdekes megjegyeznünk, hogy a szokástól eltérően, amely szerint a szentek ünnepe haláluk napja, Szent László király névnapját mégsem akkor tartjuk. Mi ennek az oka?

 

A források szerint váradi sírjánál csodás gyógyulások történtek, így hamar zarándokhellyé vált a király nyughelye. Az emlékezet szerint a III. Celesztin pápa által a csodák kivizsgálására küldött két bíboros is szemtanúja volt a gyógyulásoknak, majd 1192. június 27-én déltájban egy égi jel tűnt fel a váradi székesegyház fölött. Fényes csillag gyúlt ki, s ott lebegett a magasban két órán át. Ez a magyarázata annak, hogy Szent László napját június 27-én, a csillagjelenés napján ünnepeljük.

 

A meséket gyűjtötte: Benedek Elek

A tordai hasadék


Szent László király csudálatos dolgairól regélek most, olvassátok, hallgassátok kegyeletes szívvel. Sem azelőtt, sem azóta nem volt a magyarnak királya, aki véle vetekedhetnék vitézségben. És tündökölt az ő lelkének tisztasága, nem volt azon egy mákszemnyi folt. Szent életéért szerette az Isten, s valahányszor nagy veszedelem fenyegette a kegyes szívű királyt és népeit: segedelmére küldé Isten az ő angyalait, s népeivel együtt csudálatos módon megmenekedék.

Egyetlenegyszer kényszerült megfutamodni a világhíres vitéz László király az ellenség elől, mert egymagára maradt, s amint körülnézett, látta, hogy hiábavaló nagy ereje, vitézsége: nem verhet le százakat egyedül. Érezte, hogy szüksége van rá még a magyarnak (a fűszál is feltámadt ellene), megsarkantyúzta hát kedves Szög paripáját, s nekivágtatott a tordai hegyeknek.

- Utána! Utána! - ordították a kunok, hogy ég-föld zúgott az ordításuktól.

Ha Lászlót kézre keríthetik, övék lesz a magyar föld: mind László után vetették hát magukat. Véres hab vert ki a paripáján, már-már utolérték a kunok. Még egy pillanat, s a magyarok aztán sirathatják Szent László királyt.

- Ó, Uram, segélj! - fohászkodott föl László, szemét az égre emelvén.

S ím, abban a pillanatban kettéhasadt a tordai hegy: László háta mögött rettentő nagy hasadék tátongott. A kunok döbbenve állottak meg a hasadék partján, tehetetlenül néztek erre-arra, hol kerülhetnének ismét László nyomába, de amerre néztek, nagy hosszúságban húzódott a hasadék, László meg csöndes, lassú léptekben mendegélt tovább, vissza az ő népéhez.

Többet aztán nem is történt, hogy László a kunok előtt fusson. Mindig a kunok futottak őelőtte. Egyszer azonban a nagy diadalnak szinte szörnyű kudarc lett a vége. Eszük nélkül szaladtak a kunok, hegyen-völgyön át, s talán kiszaladnak a világból, ha a kunok vezérének ördöngös gondolata nem támad. Egyszerre csak, mit gondolt, mit nem a kun vezér, szórni kezdte tarsolyából a csengő aranyat s ezüstöt, s intett a vitézeinek is, hogy csak hányják el azok is, ami pénzük van, majd meglátják, mi nagy haszna lesz ennek.

Na, az ármányos vezér jól számított, mert a magyarok egyszeriben félbehagyták az üldözést, s mohón szedték föl a pénzt.

- Hagyjátok! Hagyjátok! - csendült végig a magyarok sorain László hangja. - Ráértek erre később is! Utánam! Hajtsuk a kunt, hajtsuk!

De hiába, a magyarok nem hallották László szavait. A pénzre gondoltak most mind. Hát nem is csoda, hogy eltántorította, különösen a szegényebb rendű vitézeket, hiszen csak úgy ragyogott, fénylett a föld a tenger aranytól, ezüsttől. Hiszen csak ez kellett a kunoknak. Amint a magyarok a pénznek estek, megállapodtak a futásban, s visszafordultak, hogy rácsapjanak a pénzszedő magyarokra.

László szomorúan tekintett föl az égre: onnan várt segedelmet.

Isten meghallgatta a szent életű király imádságát, s ím, halljatok csudát: azok a ragyogó sárga aranyok, azok a tejfehér ezüstök egytől egyig kővé változtak. Ez volt a magyarok szerencséje. Megértették Istennek csudás intését, lóra kaptak mind, s haj, kun, haj! kiáltással újra űzőbe fogták a kunokat, s meg sem is pihentek, míg az országból ki nem kergették.

 

Szent László kútja


Abaúj vármegyében, Jászó-Döbröd határán van egy kút: Szent László kútja. A szent király életében fakadt ennek a kútnak forrása. Napok óta bolyongott László az ő seregével a végtelen pusztaságon, s sehol nem találtak forrást, seregestül dőltek el a rettentő szomjúságtól eltikkadt vitézek. Sem eleség, sem ital: éhínség, szomjúság gyötörte, pusztította a magyarok seregét. Mindnyájan elcsüggedtek, csak László nem: ő bízott Istennek megmérhetetlen jóságában. Imádságra kulcsolta kezét.

- Ó, égnek-földnek Atyja, Teremtője, ne hagyd el népemet nagy nyomorúságában, tekints le rá!

S ím, egyszerre mindenféle vadállatok húzódtak keresztül a pusztán, nagy seregben. Az éhínségtől elgyötört vitézek lelkébe visszaszállott a bizalom. Zúgott a levegő a vitézek nyilaitól, s rakásra hullottak a vadak: nem kellett meghalniok éhhalállal. Erőre kaptak, s továbbmentek. László pedig imádkozott újra:

- Ó, Uram, fakassz forrást is az én népemnek!

És fakadt forrás, tiszta, üdítő. S eloltván szomjúságukat, lelkesülten követték Lászlót tűzbe-vízbe, mindenüvé!

 

Szent László-tárnics


Hanem Isten újabb csapást küldött a magyar seregre. Akkor küldötte rájuk, mikor szertelen nagy volt az örömük, győzedelmeskedvén az ellenségen. Halomban hevertek a holttestek a csatamezőn; folyók, tavak piroslottak a vértől. Napokig, hetekig vigadoztak a magyarok, de egyszerre csak vége szakadt a vigadozásnak: a holttestek rettentő szaga megrontotta a levegőt, s mindenféle förtelmes, ragadós betegségek támadtak, és pusztították a magyart. Siralom földje lett a magyarok földje. És zúgni-búgni kezdett a nép:

- Lássátok, büntet a magyarok Istene, mert elhagytuk igazi hitünket! Nem használ a szentkirály imádkozása.

És összeverődtek minden rendű-rangú emberek, mentek a király sátorába. A szent király imádkozott. Mondta a szószóló:

- Hiába imádkozol, felséges király, úgysem hallgatja meg a magyarok Istene. Térjünk vissza mind a pogány hitre, meglásd, megszűnik a pestis.

A szent király megbotránkozással nézett a hitetlenekre, arca elborult, szeméből megeredt a könny, s mondá nekik:

- Eredjetek haza békességgel, megtévelyedettek! Ne zavarjatok imádkozásomban. Én hiszek az egy Istenben, mindenható Atyámban! Meg-meglátogat, próbára tesz, de nem hagy el, s letörli könnyeinket.

A hitetlenek megzavarodva indultak kifelé, de e pillanatban, mintha földbe gyökeredzett volna a lábuk, állottak, mint megannyi szobor. Hirtelen vakító világosság támadt a sátorban, és hallották a mennyei szózatot:

- Ne csüggedj, Szent László! Isten meghallgatta sűrű imádságaidat, s leküldött hozzád engem az angyalok seregéből, hogy megmondjam néked, mit tégy. Öltsd fel királyi ruhádat, tedd fejedre koronádat, s kimenvén a sátorból, lődd el a nyiladat a virágos réten. És menj a nyíl után: ahol leesik, találsz egy füvet, mely meggyógyítja a te népedet.

Ezt mondván az angyal felszállott az égbe.

Akkor fölkelt László, magára öltötte királyi ruháját, fejére tette a koronát, kezébe vette nyilát, s kilépett a sátorból. Utána a hitetlenek, csöndesen, levett kalappal. A szent király még egyszer fölnézett az égre, aztán ellőtte nyilát. És ment abban az irányban, a nép meg a nyomában.

- Ihol a nyílvessző! - kiáltott fel László. - Nézzetek ide!

Fölvette a nyílvesszőt, mely egy széles levelű növényben akadt meg, keresztülhasítván azt.

- Olyan, mint egy kereszt! - mondták a népek, s térdre borultak. És találtak ehhez a fűhöz hasonlatost még sokat, sokat a népek, s ennek csodaereje meggyógyítá őket.




Az úrnapi körmenet

Részletek a Székelyhon.ro és a Zalai Hírlap írásaiból

Az ünnep története nagycsütörtökre vezethető vissza, amikor sor került az első szentmiseáldozatra. Ekkor az Úr Jézus halála előtt, az utolsó vacsorát ünnepelte, az Egyiptomból való kiszabadulásra emlékeztek. Isten negyven éven keresztül a pusztában gondoskodott a népéről, óvta és vezette őket. A pusztai vándorlás alatt Isten eledelül adta a mannát, amiből kenyeret készítettek. Ez a manna már előképe volt az Úr Jézus szent testének. Az ünnep történetéhez hozzátartozik az is, hogy az 1250-es években Belgiumban Boldog Julianna szerzetesnőnek volt egy látomása: a teliholdban egy kis sötétséget látott, megértette, hogy a telihold az egyházi évet jelenti, és ebből hiányzik valami, egy ünnep, ami az Oltáriszentség ünnepe volt. Isten kérte, hogy látomását továbbítsa az egyházi vezetőknek. Áldozócsütörtökön, mivel nem lehetett kellő ünnepléssel kiemelni ezt a nagy titkot, külön ünnepet igényel. Ezért az egyház úgy döntött, hogy egy másik napot nevez meg ennek megünnepelésére. Az ünnepet 1264-ben IV. Orbán pápa terjesztette ki az egész latin egyházra “a hit és a kultusz válaszaként” azokra az eretnek tanításokra, amelyek kétségbe vonták Jézusnak az eucharisztiában (áldozás) való jelenlétét. A végső rendeletet 1312-ben hozta meg V. Kelemen pápa.
Az egyház Krisztus testének és vérének főünnepét, vagyis Úrnapját a Szentháromság ünnepét
követő vasárnapon tartja.
A szentmise után a keresztény közösség az oltáriszentséget kiviszi a templomból, hogy “a hitnek és a legszentebb eucharisztia iránti tiszteletnek nyilvános tanúságát adja” – írták.
A hívek a körmenetben “Isten népeként” megvallják hitüket Uruknak, a templom körüli szabadtéri oltároknál az oltáriszentséget kiteszik, és az eucharisztiához kapcsolódó evangéliumi szakaszokról elmélkednek. A virágszirmok hintésével, az oltárok díszítésével, a dicsőítő imákkal és énekekkel, valamint a körmenettel arra a titokra hívja fel a hívek és a járókelők figyelmét az egyház, hogy “Jézus Krisztus testét és vérét adta értünk a keresztfán, és az általa alapított eucharisztia szentsége áldozatának emlékezetét mindörökké megőrzi”.

„A körmenet négy éneke igazság szerint az ünnep négy liturgikus himnusza lenne. A négy állomáson manapság az oltáriszentségről szóló négy evangéliumi szakaszt hallunk. A legújabb időkig azonban a négy stációban a négy evangélium kezdetét olvasták fel, s ennek is megvolt a maga nagyon mély, misztikus mondanivalója. Míg a mai evangélium-szövegek tanítást akarnak adni az oltáriszentségről, a régi evangéliumok mást hangsúlyoztak. A kezdet (ahogy ezt Pius Parsch szépen kifejtette), az egész helyett áll. S mint tudjuk, a katolikus felfogás az evangéliumban nemcsak tanítást lát, hanem Krisztus megjelenését. Neki szól a misében is a felállás, a tömjén, a gyertya. A négy szakaszban megjelenik a négy evangélium, helyesebben: az egyetlen evangélium négyes arca. Maga Krisztus jelenik meg városunk északi, keleti, déli, nyugati végében, hogy megáldja azokat, s vele megáldja egész városunkat. Megjelenik az evangélium által is, megjelenik szentségi valóságában is.
Ez a kettős jelenlét valósul meg minden szentmisében. De most kilép a templomból, hogy érzékelhetővé tegye: mindennapunkban is velünk akar lenni, s meg akar áldani minden ügyünkben. Mi pedig hálával és imádattal fogadjuk az ő áldását.” Dobszay László

XVI. Benedek vezeti az úrnapi körmenetet Rómában

Úrnapján, június 7-én, csütörtökön a Szentatya ünnepi szentmisét mutat be a lateráni Szent János-bazilikában, majd körmenetet vezet Róma belvárosának utcáin.
részlet
„Úrnapja megünneplését 1264-ben rendelte el IV. Orbán pápa. A pünkösd nyolcadát követő csütörtökön ülték meg; VI. Pál helyeztette a következő vasárnapra. II. János Pál vezette be a ma is élő hagyományt, mely szerint a pápa Róma székesegyháza, a lateráni bazilika előtt mutatja be az ünnepi szentmisét; az onnan induló körmenet végighalad a Via Merulánán Szűz Mária főtemplomáig, a Santa Maria Maggiore-bazilikáig; szentségi áldással ér véget. A monstanciát, baldachin alatt, egy kis emelvényen viszik körbe.
A körmenet elején cserkészek haladnak, őket követik a különböző eucharisztikus közösségek, az oltáregyletek tagjai, majd az elsőáldozók, a ministránsok, szerzetesek, papok, plébánosok, pápai káplánok és prelátusok, végül a püspökök, érsekek és a bíborosok haladnak az Oltáriszentség előtt. Az Eucharisztia mögött a szeminaristák, a római plébániák hívei, valamint az egyházi egyesületek és mozgalmak tagjai.” Magyar Kurír




Krisztus Szent Teste és Vére Ünnepe (Úrnapja)

 

Anyaszentegyházunk a mai nap az Oltáriszentségnek rendez ünnepet. Szentmisére hív bennünket, hogy rámutathasson a kenyér és bor színe alatt közöttünk lakó Úr Jézusra. A húsvéti idő lejártával külön ünnepet rendel el az Oltáriszentségnek, hogy jobban kiemelje és felhívja figyelmünket erre a nagy lelki ajándékra. Ugyanakkor arra buzdít, hogy használjuk ki az Úr Jézussal való személyes találkozás lehetőségét, és merítsünk ebből a számunkra felkínált erőforrásból.

Az ünnep imádságos áhítatában hálával gondolunk az Utolsó vacsorán történtekre, amikor az Úr Jézus az apostolokra bízta önmagát, a kenyér és bor színe alatt.

Hány évszázados előkészület előzte meg ezt az első áldozást. Az egész Ó-szövetség valójában egy nagy előkészület. Az Oltáriszentség Ó-szövetségi előképe, amikor a vándorló nép mannát evett a pusztában. „Mannával táplált…., hogy megtudd: nem csak kenyérrel él az ember.”

Ez az előkép segít hittel elfogadni, amit szent Pál apostol mond a korintusikahoz irt levelében: „Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk Krisztus vérében való részesedés. És a kenyér, amelyet megtörünk, Krisztus testében való részesedés.”

Erről beszélt Jézus a kafarnaumi zsinagógában: „Én vagyok a mennyből alászállott, élő kenyér. Aki ebből a kenyérből eszik örökké él. Az a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.”

A hallgatóság meg is értette azt, amit Jézus mondott, hisz vita támadt közöttük, hogy miként adhatja saját testét eledelül. Az Úr Jézus pedig megerősítette, hogy valóban erről beszél, hogy ő lelkünk táplálékává lesz: ”Az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital.”

Találhatott volna sokféle más formát, rendkívüliebbeket, amelyek kétség nélkül bizonyítanák isteni hatalmát. Isten mégis nagyon emberi utat választott. A mindennapi táplálékban a kenyérben, és a borban maradt közöttünk. Az Egyház ma különösképpen is ráirányítja a figyelmünket arra a tényre, hogy az Úr Jézus lelkünk táplálására maradt közöttünk az Oltáriszentségben. Nagy szűkségünk is van erre. Hisz az élet sok mindenben próbára tesz. És senki sem lehet kivétel. Mindenkinek feladata a vallásos életvitel.

Az Oltáriszentségben közöttünk lakó Jézus eligazító, lelki iránytű akar lenni a fiatalok számára.

A kereső fiatal szeretne eligazodni az élet kuszaságában, amelynek annyi-meg annyi buktatója van. Az Úr Jézusban pedig megértő barátra lelhetünk, akitől mindig lehet tanácsát kérni, mert őt sosem zavarjuk. A felnőtt sokszor reménytelennek találja a kenyérért való harcot, mert a verejtékes munka nem hozza meg a várt gyümölcsöket. A lankadtság idején erőforrás és biztatás az úr Jézus közelsége.

Az idős nyugalomra vágyik, de előfordul, hogy még az előrehaladott kora ellenére is gondokkal küzd. Az úr Jézusnál nincs megértőbb, erős támaszunk Ő.

Az élet minden helyzetében előttünk áll Krisztus megszentelt áldozata, amely értékessé teszi a tudatosan vállalt küzdelmet, szenvedést. Ennek gyümölcsei nem látványosak, nem is érnek be egyik pillanatról a másikra, mégis nagyon valóságosak. Sok életet változtatott meg már a Jézussal való rendszeres találkozás, hisz valóban mindennapi táplálék akar lenni, amely az élet alapvető feltétele.

A mai napon vessünk számot azzal, hogy mit is jelent nekünk a Szentáldozás. Vajon mi szomjazzuk-e a az Úr Jézussal való találkozást? Vallásos életünknek csak akkor lesz kihatása a mindennapi életre, ha gyakori vendégei leszünk Jézus asztalának. Sok minden táplálhatja benső életünket, sokfelől várhatunk hatékony segítséget, de semmi nem nyújt annyit, mint az Oltáriszentség, hisz Jézus személyes jelenlétét semmi nem pótolja.

forrás: frh.theol.u-szeged.hu





pünkösd (a gör. pentekoszté, 'ötvenedik' szóból): a Szentlélek eljövetelének ünnepe a húsvét utáni 50. napon. -

1. Az ÓSz-ben az egyik zarándokünnep, melyen Izrael fiainak meg kellett jelenniük Jahve színe előtt (Kiv 34,23; MTörv 16,16). Neve a tört. folyamán változott. A Kiv 23,16: aratási ünnep, 34,22: az első termés (búza!) ünnepe (vö. Szám 28,26); MTörv 16,10 és Szám 28,26 a hetek ünnepének nevezi, mert 7 héttel a →kovásztalan kenyér ünnepe után ülték. Később az első kéve felajánlása utáni ötvenedik nap ünnepe lett (vö. Lev 23,9-14; Tób 2,1; 2Mak 12,32; ApCsel 2,1). - A ~ örömünnep volt (vö. Iz 9,2), melyen hálát adtak Jahvénak a búzatermésért; az aratás Palesztinában kb. 7 hétig tartott (MTörv 16,9). ~kor az első termést (zsenge) mutatták be (Kiv 23,16; 34,22); a MTörv 16,10 önkéntes adományokat ír elő, melyeket a szentélyben kellett elfogyasztani, és meg kellett osztani a szegényekkel és a levitákkal. - Jézus korában az ünnep tört. jelleget öltött: a Sínai-hegyen kapott Törvény kihirdetésének emléknapja, ami az Egyiptomból való kivonulás után az 50. napon történt, s ilyenkor nagy sokaság zarándokolt mindenfelől Jeruzsálembe (ApCsel 2,5; ZsidTört 17,10,2). Qumranban is a sínai szövetségkötésre emlékeztek. -

2. Az ÚSz-ben a Jézus feltámadása utáni 50. nap, a Szentlélek eljövetelének napja (ApCsel 2,1-13). Az Úr Jézus mennybemenetele előtt (ami 40 nappal a föltámadása után történt) megismételte a Szentlélek eljövetelére vonatkozó igéretét: „megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, s egész Júdeában és Szamariában, sőt egészen a föld végső határáig” (ApCsel 1,8). A várakozás és készülődés napjaiban (ez volt az első →kilenced) a 11 apostol és a tanítványok „egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt” (1,14), s a közel 120 fős közösségben megválasztották Júdás utódját, Mátyást (1,15-26). - Amikor pedig elérkezett ~ napja, „mind együtt voltak ugyanazon a helyen. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket.” (2,1-4.) Amikor az összesereglett, mindenféle nyelvet beszélő zarándokok saját anyanyelvükön hallották szólni az apostolokat, és csodálkoztak, Péter beszélni kezdett és elmagyarázta, hogy amit látnak, az a próféciák beteljesedése, és erre a végkövetkeztetésre jutott: „Tudja meg hát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy az Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Krisztussá tette! E szavak szíven találták őket. Megkérdezték Pétert és a többi apostolt: Mit tegyünk hát, emberek, testvérek? Térjetek meg, felelte Péter, és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűnei bocsánatára. És megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert az ígéret nektek és fiaitoknak szól, meg azoknak, akiket, bár távol vannak, meghívott a mi Urunk, Istenünk. Még más egyéb szavakkal is bizonyította ezt, és buzdította őket: Meneküljetek ki ebből a romlott nemzedékből! Akik megfogadták szavát, megkeresztelkedtek. Aznap mintegy háromezer lélek tért meg.” (2,36-41.) -

3. A liturgiában a →húsvét beteljesedésének ünnepe. Mozgó ünnep, a húsvét dátumától függően V. 10-VI. 13 között. Az ősegyházban a ~ néha az 50 napos időszakot jelentette, mely Szt Ambrus szerint olyan, mint egyetlen vasárnap, s úgy kell ünnepelni, mint a húsvétot. Általában azonban az 50. nap a Szentlélek eljövetele eseményének ünnepnapja az ApCsel 2,1 elbeszélésének megfelelően. Az ünnep tárgya a húsvéti misztérium beteljesedése: a Szentlélek eljövetele, ajándékainak kiáradása, az új törvény és az Egyház születésnapja. 1956-ig vigíliája, 1969-ig oktávája is volt, a húsvéti idő a ~öt követő szombattal ért véget. 1969-től ~ hétfője már az évközi időhöz tartozik. -

4. A népi jámborságban minden népnél megtalálható valamilyen formában a tavasz megünneplése, elővarázsolása: a telet jelképező szalmabábot vízbe dobják, esetleg elégetik. Mégis legjellegzetesebb talán a pünkösdi király és pünkösdi királyné választása, akik a tavasz eljövetelét, a termést, szaporodást akarják titokzatos, részben már értelmükvesztett szert-okkal biztosítani. Ezek az ősi tavaszi ünnepek az eu. népek megkeresztelkedésével leginkább ~höz tapadtak. Az Egyh., ha nem is tudta teljesen kiirtani, ker. tartalommal iparkodott megtölteni őket. A tavaszi virágzásban a Szentlélek ajándékát hirdette a híveknek. - A zöld ágat, a tavasz jelképét sok helyen kitűzték ~ hajnalán; az egész háztájékot feldíszítik vele. A hagyomány nyilván még középkori. Szívósságára jellemző, hogy 17. sz. evangélikus zsinatok határozata értelmében megtartandó az a szokás, hogy a diákok ~kor zöld gallyakkal ékesítsék föl a szt épületeket. Ez azonban ne lövöldözéssel v. más szertelenséggel történjék, hanem énekléssel. A bánáti kat. bolgárok is hajlékukat bazsarózsával és virágzó bodzaággal díszítik. - ~ hajnalán a szegedi táj népe (Tápé kivételével, amely Úrnapján díszít) zöld ággal: fűzzel, de főleg bodzával ékesítette föl házatáját, különösen a kerítést, ablakot, de régebben a vízimalmokat, hajókat is. Ez a bodzázás, ami Ószentivánban a legények dolga és a lányos házakra is kiterjedt. A szegedi tanyák népéből települt Csólyospáloson azért tűzték ki az ágakat, hogy Isten haragja, vagyis a mennykő elkerülje a házat. Az ünnepek után régebben ezeket a bodzaágakat eltették, és ha valakit szél, azaz szélhűdés ért, megfüstölték vele. Az újkígyósiak a ~ hajnalán szedett bodzavirágot foganatos orvosságnak tartják. A kiszomboriak a zöld ágakat ~kor nyíló virágokkal is megtűzdelik; az ünnepen kenyeret szoktak elégetni, hamuját a gabonaföldre szórják, hogy az aratás gazdag legyen; szerencsésnek tartották, ki ~ hajnalán született. ~i rózsát szoktak szórni ilyenkor a mosdóvízbe, hogy egészségesek legyenek. Apátfalván az öregek úgy tartották, hogy a ~i bodza leveléből és virágjából főzött ital orvossága minden betegségnek. Az a göcseji szokás, hogy a ~i rózsa levelét megszárítják és a beteg tehénnek adják, halovány nyoma a régi ~i liturgiának. Székesfehérvár-Felsővároson a várandós asszonyok fürdővizébe szárított ~i virágot, ágat szoktak tenni. Bátya rác öregasszonyai a bodzát szentképhez tűzik, ott megszárad, s ha a családban köhög valaki, ebből főznek teát. Zöld ággal díszítettek az erdélyi és szepességi szász legények is. Az előbbiek kalapjára a lányok virágkoszorút tettek. Aki a ~i harmatban megmosdik, azon a palóc litkeiek szerint nem fog a nyári nap. - A liturgiatört-ből tudjuk, hogy a kk-ban a szél zúgását, amely a Szentlélek eljövetelét megelőzte, úgy akarták utánozni, hogy a nagymise szekvenciája, a Veni Sancte Spiritus előtt kürtöket és harsonákat szólaltattak meg. A tüzes nyelveket helyenként égő kócokkal jelképezték, amelyeket a tp. padlásáról a hívek közé dobáltak. E veszélyes szokást sok helyen rózsának és a felhőt jelképező, természetesen nem konszekrált ostyának hullatásával cserélték föl. Néhol galambokat eresztettek széjjel a tp-ban. Csíkdelne kk. szentségházába régebben ~ napján fehér galambot zártak, amelyet mise alatt szabadon eresztettek. - Somorja jámbor asszonyai még a közelmúltban is ~ hajnalán az egész tp-ot földíszítették piros ~i rózsával; amikor elkészültek, a tp. ajtaját, ablakát sarkig kinyitották, hogy széljárás legyen az első ~i szélvihar emlékezetére. - Budaőrs német népe ~ reggelén nyitva szokta tartani az ablakokat, hogy a Szentlélek átjárja a házat. A ~i esővizet (Heiligengeistwasser) eltették, és szemborogatásra használták. - Jámbor szegedi öregek szerint a szél a Szentlélek szájából jön. Nem jó tehát szidni, mert a szél, azaz szélhűdés, guta szele éri, üti meg az embert. - Számos Mária-kegyhelyünknek, pl. Csíksomlyónak, Radnának, Mátraverebélynek, Máriakönnyének, Pálosszentkútnak és még több másnak ~ is búcsúünnepe: a Szentlélek hét ajándékát az ő mátkája, az Apostolok Királynéja közvetíti a hívő lelkekbe. Szegedi hiedelem, hogy aki tisztalelkű, az ~kor meglátja a Szentlelket Pálosszentkút vizének tükrében. - Orbán Balázs írja, hogy a Széphavas tetején egy kpna romjai láthatók, amelyet a Szentlélek tiszteletére emeltek. Ide gyűlt össze régen minden ~kor a 9 moldvai csángó falu lakossága fehér ruhában, aranyhímzésű fehér zászlókkal, ezt énekelve: Zeng az erdő, zúg a levele Mária örömére... Itt találkoztak csíki testvéreikkel. Zászlaikat összeérintve, együtt mentek a csíksomlyói búcsúra. Visszatérőben az egész nép elkísérte őket a Széphavasig. Itt miséztek, mulattak, s jövő évre találkozást adva egymásnak, érzékenyen köszöntek el a távozó rokonoktól. 1744: a járványok miatt eltiltották a moldvai csángók hazajárását. -

5. Ikgr. A szír Rabula-kódex egy miniatúrája tekinthető 586: a ~ első ábrázolásának (Firenze, Bibliotheca Laurenziana). E képen Mária az ap-ok között áll, a Szentlélek galambja a fejére száll, az ap-ok fejére lángnyelvek ereszkednek. A Ny-eu. ábrázolásokon az ap-ok egymás mögött v. félkörben egymás mellett ülnek, a Szentlélek hosszan elnyúló lángnyelv formájában száll rájuk (Drogo-szakramentárium, Párizs, Biblitheque National, 9. sz. közepe). Egy másik, bonyolultabb képtípus a ~öt összeköti a mennybemenetellel: egy épület belső udvarán ülnek az ap-ok, körben Máriával, a Szentlélek lángnyelvei a fejük fölött, a falon kívül ámuló emberek. E képtípus variációi Itáliában az egész kk-on végigvonulnak. Máriának kiemelkedő helye van az ap-ok között (Fra Angelico, Firenze, Galleria antica e moderna).  **

Radó II:1269. - Sachs 1980:283. - Onasch 1981:305. - Kirschbaum III:415. - Vanyó 1988:95. - Bálint 1989:334. - Schütz 1993:318.




Apponyi Albert gróf delegációvezető szóbeli válasza a magyar békedelegációnak átadott békefeltételekre (Párizs, 1920. január 16.)

Igen tisztelt Elnök Úr, Uraim! Engedjék meg, hogy még egyszer megköszönjem, hogy alkalmat adtak nekünk álláspontunk kifejtésére. Tulajdonképpen a kérdés megvitatását szerettem volna elérni, mert nézetem szerint ez az egyedüli eszköz, amely bennünket a megértéshez és az előttünk fekvő szövevényes kérdések helyes megismeréséhez vezethet. Minthogy azonban a Legfelsőbb Tanács e tekintetben már kinyilvánította akaratát, meg kell ez előtt hajolnom. Elfogadom tehát a kész helyzetet, és hogy idejüket túlságosan igénybe ne vegyem, egyenesen a tárgyra térek.

Tegnap óta a helyzet számunkra megváltozott: hivatalosan tudomásunkra hozták a békefeltételeket. Érzem a felelősség roppant súlyát, amely reám nehezedik abban a pillanatban, amikor Magyarország részéről elsőnek kell szólnom ezekről a feltételekről. De tétovázás nélkül nyíltan kimondom, hogy a békefeltételek, úgy, amint Önök szíveskedtek azokat nekünk átnyújtani, hazám számára lényeges módosítások nélkül elfogadhatatlanoknak látszanak. Tisztán látom azokat a veszélyeket és bajokat, amelyek a béke aláírásának megtagadásából származhatnak. Mégis, ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének az elfogadása vagy aláírásának visszautasítása között, úgy tulajdonképpen azt a kérdést kellene feltennie magának: legyen-e öngyilkos azért, hogy ne haljon meg.

Szerencsére még nem tartunk itt. Önök felszólítottak bennünket, hogy tegyük meg észrevételeinket. Ezek közül egynéhányat már a békefeltételek átvétele előtt bátorkodtunk eljuttatni Önökhöz. Biztosak vagyunk abban, hogy Önök a már átnyújtott és a jövőben átnyújtandó megjegyzéseinket a helyzet súlyossága által megkövetelt komolysággal és lelkiismeretességgel fogják áttanulmányozni. Reméljük tehát, hogy meg fogjuk győzni Önöket. Reméljük ezt annál is inkább, mert sem ma, sem későbben nem áll szándékunkban érzelmeinket kiteregetni, vagy kizárólag az általunk védelmezendőnek ítélt érdekek szempontjait képviselni. Olyan közös álláspontot keresünk, amely a kölcsönös megértést lehetővé teszi. És, Uraim, ezt az álláspontot már megtaláltuk. Ez a nemzetközi igazságosságnak, a népek szabadságának nagy eszméje, amelyet a Szövetséges Hatalmak oly fennen hirdettek, továbbá a béke, a stabilitás és az európai újjáépítés nagy, közös érdekei.

Ezeknek az elveknek és érdekeknek szempontjából vizsgáljuk meg a nekünk felajánlott béke feltételeit. Mindenekelőtt nem titkolhatjuk el megdöbbenésünket a békefeltételek mérhetetlen szigorúsága miatt. E megdöbbenés könnyen magyarázható.

A többi háborút viselő nemzettel, Németországgal, Ausztriával és Bulgáriával kötött béke feltételei mindenesetre szintén szigorúak. De közülük egyik sem tartalmazott olyan, a nemzet létét érintő területi változtatásokat, mint azok, amelyeket nekünk akarnak megszabni.

Magyarország számára ez azt jelentené, hogy elveszíti területének kétharmad és népességének majdnem kétharmad részét, és hogy a megmaradt Magyarországtól megvonják a gazdasági fejlődés majdnem összes feltételeit. Mert az ország e szerencsétlen középső része, elszakítva perifériáitól, meg lenne fosztva szén-, érc- és sóbányának legnagyobb részétől, épületfájától, olajától, földgázforrásaitól, munkaerejének jó részétől, alpesi legelőitől, amelyek marhaállományát táplálták; ez a szerencsétlen középső rész, mint mondottam, meg lenne fosztva a gazdasági fejlődés minden forrásától és eszközétől ugyanakkor, amikor azt kívánják tőle, hogy többet termeljen. Ily nehéz és rendkívüli helyzetet látva, felmerül a kérdés, hogy a fent említett elvek és érdekek mely szempontja váltotta ki ezt a különleges szigorúságot Magyarországgal szemben?

Talán ítélethozatal lenne ez Magyarország ellen?

Önök, Uraim, akiket a győzelem a bírói székhez juttatott, Önök kimondották egykori ellenségeiknek, a Központi Hatalmaknak a bűnösségét és elhatározták, hogy a háború következményeit a felelősökre hárítják. Ám legyen! De ez esetben a megtorlásnak, úgy vélem, arányban kellene állnia a bűnösség mértékével, és mivel Magyarországot sújtják a legszigorúbb és már a létét is veszélyeztető feltételekkel, azt lehetne hinni, hogy az összes nemzetek közül éppen Magyarországot tekintik a legbűnösebbnek. Uraim! Anélkül, hogy e kérdés részleteibe bocsátkoznék, hiszen ezt benyújtandó okmányaink fogják megtenni, mindenekelőtt úgy vélem, hogy ezt az ítéletet nem lehet kimondani oly nemzet fölött, amely abban a pillanatban, amidőn a háború kitört, nem bírt teljes függetlenséggel és csak részleges befolyást gyakorolhatott az Osztrák–Magyar Monarchia ügyeire, és amely nemzet ezt, mint a legutóbb nyilvánosságra hozott okmányok bizonyítják, fel is használta arra, hogy helytelenítse azokat a lépéseket, amelyeknek a háborút elő kellett idézniök.

Nem hiszem továbbá, hogy ítélettel állunk szemben, mert hiszen az ítélet oly eljárást tételez fel, amelyben a felek egyforma körülmények között hallgattatnak meg, és egyforma lehetőséget kapnak érveik kifejtésére. Márpedig Magyarországot mindeddig nem hallgatták meg; lehetetlen tehát, hogy a békefeltételek ítélet jellegével bírjanak.

Vagy talán a nemzetközi igazságosság elvének oly alkalmazásáról van szó, amelynek célja a poliglott államalakulatok helyett, amelyek közé Magyarország is tartozik, oly új alakulatokat létrehozni, amelyek igazságosabban oldják meg a területi kérdést a különböző nemzetiségek között, és amelyek hatásosabban biztosítják azok szabadságát? Ha a tényeket tekintem, úgy kénytelen vagyok kételkedni abban, hogy ezeknek a megoldásoknak ez lenne az indítéka.

Mindenekelőtt a Magyarországtól elszakítandó 11 000 000 léleknek 35%-a magyar, ami három és fél milliót jelent akkor is, ha a ránk nézve legkedvezőtlenebb számítást vesszük is alapul. Van köztük még körülbelül egy és egynegyed millió német, ami a magyarság százalékszámával együtt az egésznek 45%-át jelenti. Ezekre nézve a nemzetiségi elv ilyen alkalmazási módja nem előnyt, hanem a szenvedések sorát jelentené. Ha feltesszük tehát – amitől távol állok –, hogy a nemzetiségi elv alkalmazása a fennmaradó 55%-ra nézve előnyösebb állapotot teremtene, mint a történelmi Magyarországon, még mindig az elszakítandó népesség majdnem felére nézve ez az elv nem vonatkozhatik, vagy ha vonatkozik, úgy fordított értelemben.

Márpedig, úgy vélem, ha elvekről van szó, úgy azokat egyenlő módon kell alkalmazni mindazokra, akiket a szerződés rendelkezései érintenek.

Menjünk azonban tovább és tekintsük a Magyarország romjain megnövekedett államokat. Megállapíthatjuk, hogy nemzetiségi szempontból ezek is éppen úgy vagy talán még inkább megosztottak lesznek, mint az egykori Magyarország.

Nem célom Önöket, Uraim, kifárasztani azoknak az adatoknak felsorolásával, amelyeket az e kérdésben benyújtandó okmányaink különben is tartalmazni fognak. Addig is azonban, amíg ezeket megismerhetik, kérem Önöket, fogadják el állításaimat, hogy követhessék következtetéseimet, amelyeket levezetni bátor leszek.

Nem látom be, hogy a nemzetiségi elv, a nemzeti homogenitás elve nyerne ezen feldarabolás által. Egyetlen következménye volna ennek, amelyet bátor leszek megemlíteni anélkül, hogy bárkivel szemben is támadó szándékom lenne. Csak egyszerűen megállapítani kívánom azt a tényt, hogy e következmény a nemzeti hegemóniának átruházása lenne oly nemzetiségekre, amelyek jelenleg többnyire alacsonyabb kulturális fokon állanak.

Következtetéseim igazolására egy pár számadatot idézek.

A magyarságnál az írni és olvasni tudók arányszáma megközelíti a 80%-ot; a magyarországi németeknél a 82%-ot; a románoknál a 33%-ot; a szerbeknél az 59 és egynéhány tizedet, majdnem a 60%-ot.

Ha a felsőbb társadalmi osztályokat tekintjük és számításba vesszük azokat, akik gimnáziumot végeztek és letették azt a vizsgát, amelyet Franciaországban a baccalauréat-nak neveznek, úgy megállapíthatjuk, hogy a magyarok arányszáma azok között, akik ily tanulmányokat végeztek és az érettséginek megfelelő képzettséget értek el, 84%, jóllehet a magyarok az összes népességnek csak 54,5%-át teszik; a románok arányszáma az ily tanulmányokat végzettek között 4%, pedig az egész népességnek 16%-át alkotják; a szerbeké 1%, jóllehet számuk az egész népesség 2,5%-a.

Ismétlem, hogy ez a megjegyzésem nem bír senkivel szemben bántó éllel. Ennek a helyzetnek egyedüli oka, hogy ezek a szomszédos népek történelmük szerencsétlen eseményei folytán későbben léptek be a civilizált nemzetek családjába, mint mi. A tény azonban tagadhatatlan. Nézetem szerint azonban a nemzeti hegemóniának egy alacsonyabb kulturális fokra való átruházása nem közömbös az emberiség nagy kulturális érdekei szempontjából. Ebben az irányban már most vannak bizonyítékaink. Szomszédaink, akik igényt tartanak területünk egy részére, már legalább egy éve hatalmukba kerítették azokat; a fegyverszüneti szerződés értelmében joguk volt ezeknek a területeknek katonai megszállására, de ők kisajátították a kormányzás egész gépezetét. Ennek látjuk már a következményeit. Külön okmányban fogjuk bemutatni, hogy ez alatt az egy év alatt mily nagy kulturális értékek romboltattak le. Látni fogják, Uraim, ezekben az okmányokban, hogy két egyetemünk, amelyek a kultúra legmagasabb fokán állanak, a kolozsvári, a magyar kultúra egyik régi székhelye és az újabb keletű pozsonyi egyetem, tönkretétettek. A tanárok elűzettek, és szeretném, ha megtudnák Önök, hogy kiket ültettek a helyükbe. Felhívom Önöket, hogy küldjenek ki tudósokból állandó bizottságokat, hogy a való helyzetet megismerjék, és hogy az összehasonlítást megtehessék. Lehetetlen, hogy ezek az egyetemek és ezek a fakultások, amelyek történelme a messze múltba nyúlik, így eltűnjenek, és bárkik által felváltassanak. Az újonnan jöttek nem képesek pótolni ezeket a nagyszerű kulturális alkotásokat.

Hasonló a helyzet az egész közigazgatási gépezet és az oktatói testület mindegyik foka tekintetében.

A románok által megszállott területeken máris több mint kétszázezer gyermek az utca porában nevelődik a tanítóhiány folytán, mivel a magyar tanítók kiutasíttattak, és pótolni őket nem bírják.

Uraim! Azt hiszem, hogy az emberiség nagy érdekei szempontjából nem lehet sem közömbösen, sem megelégedettséggel szemlélni azt a körülményt, hogy a nemzeti hegemónia oly nemzetiségekre száll át, amelyek ha a legjobb reményekkel kecsegtetnek is a jövőre nézve, de ma még a kultúra alacsony fokán állanak.

Láttuk már, hogy nem ítélethozatalból eredhet az a szigor, amellyel Magyarországot sújtják.

Láttuk, hogy a nemzetiségi elv sem nyerne ezáltal semmit.

Talán akkor oly szándékkal állunk szemben, amely a népek szabadságának eszméjét követi?

Úgy látszik, hogy ennek a szándéknak kiinduló pontja az a feltevés, amely szerint Magyarország idegen nyelvű lakosai szívesebben tartoznának oly államhoz, amelyben az államfenntartó elemet fajrokonaik alkotják, mint Magyarországhoz, ahol a magyar hegemónia érvényesül.

Ez azonban csak feltevés, és ha a feltevések útjára lépünk, úgy bátor vagyok megjegyezni, hogy e feltevés fordított értelemben alkalmazható arra a 45% magyarra és németre, akik most új államokhoz csatoltatnak, és kikről ugyanilyen joggal feltehető, hogy szívesebben maradnának a magyar állam polgárai. Ez az okoskodás nem jelentene mást, minthogy az előnyöket a másik oldalra helyezzük. De miért induljunk ki sejtésekből, és miért alapozzunk feltevésekre, amikor a valóság megállapítására rendelkezésünkre áll egy nagyon egyszerű, de egyetlen eszköz, amelynek alkalmazását hangosan követeljük, hogy e kérdésben tisztán lássunk. És ez az eszköz a népszavazás.

Amidőn ezt követeljük, hivatkozunk a Wilson elnök úr által oly kiválóan szavakba öntött nagy eszmére, amely szerint semmilyen emberi csoport, az államok lakosságának egyetlen része sem helyezhető akarata, megkérdezése nélkül, mint valami marhanyáj egy idegen állam fennhatósága alá. Ennek a nagy eszmének nevében, amely különben axiómája a józan észnek és a közmorálnak, követeljük a népszavazást hazánk azon részeire vonatkozólag, amelyeket tőlünk most elszakítani akarnak. Kijelentem, hogy előre alávetjük magunkat a népszavazás eredményének, bármi legyen is az. Természetesen követeljük, hogy a népszavazás olyan körülmények között tartassék meg, hogy annak szabadsága biztosítva legyen.

A népszavazás annál is inkább szükséges, mivel a Nemzetgyűlés, amely végső fokban hivatott a javasolt békefeltételek fölött dönteni, csonka lesz. A megszállt területek lakói nem lesznek itt képviselve. Márpedig nincsen olyan kormány vagy Nemzetgyűlés, amely jogi vagy erkölcsi szempontból jogosult volna dönteni azoknak sorsa fölött, akik ott képviselve nincsenek. Különben a békeszerződés e tekintetben oly kifejezéseket tartalmaz, amelyekben e nehézség sejtelme rejlik. „Magyarország a maga részéről lemond, amennyiben számot tarthatna…”; ezek körülbelül a békeszerződés szavai. Valóban nem érezzük magunkat feljogosítva oly határozatok hozatalára, amelyek akár jogi, akár morális kötelezettségeket rónának a lakosságnak arra a részére is, amely a Nemzetgyűlésben képviselve nem lesz.

Még egyszer mondom, hogy alapjában véve ez a fő kívánságunk, amelyet a békekonferencia elé terjesztünk. Ha egykori területünk, a történelmi Magyarország érdekében felhozandó érveink az Önök szemében nem lesznek eléggé döntőek, úgy azt javasoljuk, hogy kérdezzék meg az érdekelt népességet. Előre is alávetjük magunkat ítéletüknek.

Ha pedig mi ezt az álláspontot foglaljuk el, és ha ellenfeleink követeléseiket és aspirációikat nem merik a nép ítélete elé bocsátani, úgy vajon kinek a javára szól a föltevés?

Még egy szempontból vehetjük tekintetbe a népek önrendelkezési jogát. Megkockáztatható volna az az állítás, hogy talán a nemzeti kisebbségek jogai hatásosabban lennének biztosítva az új államok területén, mint ahogyan Magyarországon voltak.

Ez alkalommal nem akarok hivatkozni Önök előtt arra a perre, amelyet Magyarország ellen szándékoztak indítani a nem magyar fajok állítólagos elnyomása miatt. Csak annyit mondhatok Önöknek, hogy nagyon örülnénk, ha a tőlünk elszakított területeken magyar testvéreink ugyanazon jogoknak és előnyöknek birtokában lennének, amelyekkel Magyarország nem magyar ajkú polgárai bírtak.

Erre a kérdésre még lesz alkalmunk visszatérni. Ebben a pillanatban nem vagyok hivatva erről beszélni, már csak azért sem, mivel nem állanak rendelkezésemre a nélkülözhetetlen okmányok. De kész vagyok bármikor és bárkivel szemben e kérdést behatóan megvitatni. Állíthatom azonban, hogy ha az egykori Magyarország nemzetiségi politikája ezerszer rosszabb lett volna, mint ahogy azt legelkeseredettebb ellenségeink állították, még akkor is jobb annál a helyzetnél, amelyet szomszédaink és csapataik a megszállt területen teremtettek.

Elő fogunk terjeszteni, Uraim, egy egész sorozat okmányt, különösen azokra a tényekre vonatkozólag, amelyek Erdélyben történtek. Szigorúan megvizsgáltuk az összes jelentéseket, amelyek e tekintetben beérkeztek, és jóllehet ezeknek az okmányoknak hitelességét az erdélyi három keresztény egyház, a katolikus, kálvinista és az unitárius egyház vezetői erősítik, mégsem kívánjuk – nem kívánhatjuk –, hogy puszta állításunknak hitelt adjanak, mert deklarációkkal szemben állíthatók más deklarációk. Kérjük azonban Önöket, hogy vizsgálják meg a helyszínén a történteket, küldjenek ki a végső döntés előtt a helyszínre szakemberekből álló bizottságot, hogy meggyőződhessenek arról, mi történik az említett területen.

Egyedül mi követeljük, Uraim, hogy a helyzetet borító homály eloszlattassék, egyedül mi törekszünk oly döntésekre, amelyek a kérdés teljes ismeretéből fakadnak. Kérjük még továbbá azt is, hogy abban a végső esetben, ha területi változtatásokat fognak reánk kényszeríteni, a nemzeti kisebbségek jogainak védelme hatásosabban és részletesebben biztosíttassék, mint azt a nekünk átnyújtott békejavaslat tervbe veszi. A mi meggyőződésünk szerint a tervbe vett biztosítékok teljességgel elégtelenek. Erősebb biztosítékokat kívánunk, amelyeket a Magyarország területén megmaradó idegen ajkú lakosokkal szemben mi is teljes mértékben készek vagyunk alkalmazni. E tekintetben meghatalmazottjaikkal már teljes egyetértésre jutottunk. Azt hisszük azonban, hogy szomszédainknál erőteljesebb biztosítékok elérése nehézségekbe fog ütközni, mert hiszen elfogultságuk fajtestvéreikkel szemben jóval nagyobb a mienknél. A jelenlegi tapasztalatok is azt mutatják számunkra, hogy e kérdésben szívós ellenállásra fogunk találni. A román csapatoknak a demarkációs vonalra való visszavonása tekintetében, amelyet több ízben kértünk, és amelyet kormányunk a békedelegáció Párizsba való kiküldésének feltételévé tett, a Szövetséges Hatalmak oly erélyesen léptek fel a román kormánynál, hogy lehetetlennek látszott, hogy a románok ne teljesítsék a Szövetséges Hatalmak követelését. És mégis így történt. Azt hiszem megértik tehát, Uraim, aggodalmainkat testvéreinket illetőleg, ha ők ezen idegen uralom alá kerülnének.

Sorra vettem, Uraim, az elveket, amelyek a békefeltételek megállapításánál számba jöhetnek és megállapíthatom, hogy nem tudtam a nemzetközi igazságosság, a nemzetiségi és a népek szabadsága elvének oly alkalmazását megtalálni, amely a nekünk felajánlott béke indítóokait kellőleg megvilágította volna. Talán a fejtegetéseim bevezetésében már említett érdekek, a béke nagy érdekei, az állandóság és Európa rekonstrukciója sugallták őket?

Uraim! A magyar probléma az általános problémának nem olyan kicsiny része, mint azt a statisztika nyers számaiból következtetni lehetne.

Ez a terület, amely Magyarországot alkotja, és amely jogilag ma is Magyarország, századokon át rendkívül fontos szerepet játszott Európában, különösen Közép-Európában a béke és a biztonság fenntartása tekintetében. A magyar honfoglalást és a magyaroknak a keresztény hitre való áttérését megelőző évszázadokban hiányzott itt a nyugalom és a biztonság. Közép-Európa a legkülönbözőbb barbár népek támadásainak volt kitéve. A biztonság csak attól a pillanattól fogva állt fenn, amikor a magyar védővonal kialakult. Az állandóság és a béke általános érdekei szempontjából rendkívül fontos, hogy a zavarok kelet-európai fő fészke ne nyerjen tért és ne terjeszkedjék ki Európa szívéig. Miután a török megszállás a Balkán-félszigeten megakasztotta a történelmi fejlődést, az egyensúly ott még mindig nem állt helyre. Adja az Ég, hogy ez mielőbb bekövetkezzen. De ma rendkívül fontos, hogy e zavarok, amelyek Európa békéjét oly sokszor háborították meg, és amelyek bennünket már több ízben a háború küszöbére sodortak, onnan ne terjedhessenek tovább.

A történelmi Magyarország töltötte be ezt a feladatot, az egyensúly és a stabilitás állapotának fenntartását, biztosítva így Európa békéjét a keletről fenyegető közvetlen veszedelmekkel szemben. Ezt a hivatását tíz századon át töltötte be és erre egyedül organikus egysége képesítette. Idézem a nagy francia geográfusnak, Reclus Elisée-nek szavait, amelyek szerint ez az ország oly tökéletes földrajzi egység, amely Európában egyedül áll. Folyóik és völgyeik rendszere, amelyek a határokról kiindulva a középpont felé törekszenek, oly egységet alkotnak, amely csak egységes hatalom által kormányozható. Részeinek gazdasági összefüggése szintén a legteljesebb, miután a közép hatalmas mezőgazdasági üzemet alkot, a szélek pedig tartalmazzák mindazt, amire a mezőgazdaság fejlődése szempontjából szükség van.

A történelmi Magyarország tehát Európában egyedülálló természetes földrajzi és gazdasági egységgel rendelkezik. Területén sehol sem húzhatók természetes határok, és egyetlen részét sem lehet elszakítani anélkül, hogy a többiek ezt meg ne szenvedjék. Ez az oka annak, hogy a történelem tíz századon át megőrizte ezt az egységet. Önök visszautasíthatják a történelem szavait, mint elvet, egy jogi konstrukció megépítésénél, de a történelem tanúságát, amelyet az ezer éven át hangoztatott, figyelembe kell venniök. Nem a véletlen, hanem a dolgok lényege nyilvánul meg ebben. Magyarország az organikus egység minden feltételével rendelkezik, egyet kivéve, és ez a faji egység. De mint az imént mondottam, azok az államok, amelyeket a békeszerződés értelmében Magyarország romjain építenének fel, szintén nem rendelkeznének a faji egységgel – az egység egyetlen olyan elvével, amely Magyarországnak nincs meg –, s hozzáteszem, hogy az egység egyetlen alapelvével sem fognak bírni. Az alakítandó új államok átvágnák a földrajz természetes határait, megakadályoznák a hasznos belső vándorlást, amely a munkást a kedvezőbb munkaalkalmak felé irányítja; megszakítanák a tradíció fonalait, amelyek a századokon át együtt élőket közös mentalitásban egyesítették, akik ugyanazon eseményeket, ugyanazt a dicsőséget, fejlődést és ugyanazokat a szenvedéseket élték át. Nem jogosult-e tehát a félelmünk, hogy itt az állandóságnak kipróbált oszlopa helyett a nyugtalanságnak újabb fészkei fognak keletkezni? Nem szabad magunkat illúziókban ringatnunk. Ezeket az új alakulatokat az irredentizmus aknázná alá, sokkal veszedelmesebb formában, mint azt egyesek Magyarországon fölfedezni vélték. Ez a mozgalom, ha létezett is Magyarországon a műveltebb osztály egy részénél, a nép nagy tömegeit sohasem hatotta át. Az új alakulatokat azonban oly nemzetek irredentizmusa aknázná alá, amelyek nemcsak idegen hatalom uralmát éreznék, de az övékénél alacsonyabb kultúrájú nemzet hegemóniáját is. És itt organikus lehetetlenséget kell megállapítanunk. Mindenesetre feltételezhetjük, hogy még egy magasabb kulturális fokon álló nemzetiségi kisebbség is képes a hegemónia gyakorlására egy alacsonyabb fokon álló többséggel szemben, de hogy egy alacsonyabb kulturális fejlettséggel bíró kisebbség, vagy egy igen csekély többség hegemóniával bírhasson, elérhesse egy magasabb kulturális fokot elért nemzetiség önkéntes alárendelődését és morális asszimilációját, ez, Uraim, organikus lehetetlenség.

Előszeretettel vádolnak meg bennünket azzal a szándékkal, hogy a kérdések nekünk nem tetsző elintézését erőszakkal fogjuk megváltoztatni. Távol állunk, Uraim, az ilyen esztelen tervektől. Mi reményeinket az igazságnak és azoknak az elveknek morális erejére alapítjuk, amelyekre támaszkodunk, és amit nem tudunk elérni ma, annak megvalósulását a Népek Szövetségének békés akciójától várjuk, amelynek egyik feladata lesz orvosolni azokat a nemzetközi helyzeteket, amelyek a béke fennmaradását veszélyeztethetnék.

Ezt kijelentem, nehogy szavaimban gyerekes és fölösleges fenyegetést lássanak. De kijelentem azt is, Uraim, hogy olyan mesterséges rendelkezésekkel, mint amilyeneket a békeszerződés tartalmaz, Európának ebben az általános béke szempontjából oly fontos és sokat szenvedett részében nem lehetséges békés politikai helyzetet teremteni. Közép-Európát a keletről jövő veszedelmekkel szemben egyedül a történelmi magyar terület stabilitása tudja megőrizni.

Európának szüksége van gazdasági rekonstrukcióra. A gazdasági fejlődést azonban az új alakulatok bizonyára meg fogják gátolni. Ez a körülmény a megmaradt Magyarországon szükségképpen be fog következni. De hasonló lesz a helyzet az elszakított részeken is. Ugyanez fog történni az elszakított területeken is, annál az egyszerű ténynél fogva, hogy alacsonyabb minőségű igazgatás alá, egy alacsonyabb kulturális fokon álló rezsim alá kerülnek, s el lesznek választva ennek az organikus egységnek többi részeitől, amelyekkel együtt pedig újból virágzásnak indulhatnának, de nélkülük a stagnálásra, vagy valószínűleg a visszaesésre vannak kárhoztatva.

Európának szüksége van szociális békére. Önök jobban ismerik azokat a veszélyeket, amelyek ezt a békét fenyegetik. Önök jobban tudják, mint én, hogy a háború következményei megzavarták és egyensúlyából vetették ki a gazdasági élet szellemét és feltételeit. A múlt szomorú tapasztalatiból tudjuk, hogy a felforgató elemek sikerei mind annak a következményei, ami aláásta a társadalom morális erejét, tehát mindannak, ami meggyöngítette a nemzeti érzést, de mindenekelőtt a munkanélküliség okozta szenvedéseknek. Ha Európának ebben a részében, amely nagyon közel van a bolsevizmus még mindig égő tűzfészkéhez, Önök megnehezítik a munka feltételeit, megnehezítik a termelőmunka újból való megkezdését, ezáltal súlyosbítják a társadalmi békét fenyegető veszélyeket. A járványok, különösen a morális járványok ellen minden torlasz hatástalan.

Mindezekkel a teóriákkal szemben Önök felhozhatják mint döntő tényezőt a győzelmet és a győzők jogait. Elismerjük ezeket, Uraim. Elég reálisan gondolkozunk politikai kérdésekben, hogy ezzel a tényezővel kellőképpen számoljunk. Ismerjük tartozásunkat a győzelemmel szemben. Készek vagyunk vereségünk váltságdíját megfizetni. De ez lenne az újjáépítésnek egyedüli elve? Az erőszak volna az egyedüli alapja az építésnek? Az anyagi erő lenne az egyedüli fenntartó eleme annak a konstrukciónak, amely összeomlóban van, mielőtt az építés befejeződött volna? Európa jövője igen szomorú lesz ebben az esetben. Nem hisszük, Uraim, hogy a győztes hatalmaknak ez volna a mentalitása; ezeket az elveket nem találjuk meg azokban a nyilatkozatokban, amelyekben Önök megállapították azokat az eszméket, amelyeknek győzelméért harcoltak, és amelyekben megjelölték a háború céljait.

Ismétlem, nem hisszük, hogy ez volna a győzelmes nagy nemzetek mentalitása. Ne vegyék rossz néven, hogy a most győzelmes Franciaországon, Anglián és Olaszországon túl – hogy csak európai nemzeteket említsek – meglássam a körvonalait annak a másik Franciaországnak, amely mindig a nemes törekvések előőrse és a nagy eszmék szócsöve volt, annak a másik Angliának, a politikai szabadságok szülőanyjának, és annak az Olaszországnak, amely a reneszánsznak, a művészeteknek és a szellemi fejlődésnek a bölcsője volt. És ha duzzogás nélkül ismerem el a győző jogát, úgy azzal a másik Franciaországgal, Angliával és Olaszországgal szemben egész másképp érzek; hálával hajlok meg előttük és szívesen fogadom el őket mestereinkül és nevelőinkül. Engedjék meg, Uraim, hogy azt tanácsoljam: ne veszélyeztessék örökségüknek ezt a legjobb részét, ezt a nagy erkölcsi befolyást, amelyre Önöknek joguk van, az erőszak fegyverének alkalmazásával, amely ma az Önök kezében van, de amelyet holnap más ragadhat meg; őrizzék meg sértetlenül örökségüknek ezt a legszebb részét.

Bízva ezeknek az eszméknek erejében, a bennünket környező minden nehézség, minden félreértés és minden akadály dacára, amelyeket utunkon felhalmozni igyekeznek, bizalommal lépünk arra az útra, amely végre megnyílt előttünk, hogy részt vehessünk a béke munkájában; és tesszük ezt a legteljesebb jóhiszeműséggel. Bízunk az Önök által meghirdetett eszmék őszinteségében. Méltánytalanság volna Önökkel szemben másképpen gondolkoznunk; bízunk az erkölcsi tényezők erejében, amelyekkel ügyünket azonosítjuk, és azt kívánom Önöknek, Uraim, hogy fegyvereik dicsőségét szárnyalja túl annak a békének a dicsősége, amelyet Önök a világnak adnak.

Csak egy pár szót kívánok még, Uraim, némely részletkérdést illetőleg ejteni.

Beláthatják, hogy nem térhettem ki a nekünk felajánlott béke részletes tárgyalására. Egyedül a területi kérdéssel foglalkoztam, mert ez a kérdés magában foglalja a többieket. Fel szeretném azonban hívni figyelmüket még egynéhány pontra, amelyeknek megoldása nézetem szerint rendkívül sürgős.

Mindenekelőtt itt van egy humanitárius kérdés, a hadifoglyok kérdése.

A békeszerződés rendelkezései szerint a hadifoglyok hazaszállítása csak a béke ratifikációja után történhet meg. Kérem Önöket, Uraim, tekintsenek el egy olyan formális rendelkezéstől, amely miatt annyi ártatlan családnak kell szenvednie.

A szerencsétlen szibériai hadifoglyok ügyében külön beadvánnyal fordultunk a Legfelsőbb Tanácshoz. Ennek a kérdésnek megoldásánál hivatkozom az Önök jóságára és emberiességére; oly érzések ezek, amelyeknek, még háborús időben is, fölötte kell állaniuk a politikának. Még egy megjegyzést kívánok tenni a pénzügyi klauzulákra vonatkozólag.

Nézetem szerint a békeszerződés nem veszi eléggé figyelembe Magyarország különleges helyzetét. Magyarországnak két forradalmat, a bolsevizmus négy hónapos dühöngését és több hónapos román megszállást kellett átélnie. Ily körülmények között lehetetlen, hogy a szerződés által tervbe vett pénzügyi és gazdasági határozatokat végre tudjuk hajtani. Ha a győztes hatalmak polgárai által részünkre folyósított hitelek a béke aláírásának pillanatában – mint ezt a javaslat kimondja – behajthatók lesznek, ez a fizetésképtelenséget, a csődöt jelenti, amelynek visszahatását kétségkívül a győztes hatalmak éreznék. Valóban sok hitelezőnk van az Önök országaiban. A hitelek visszafizethetők lesznek, ha erre nekünk haladékot adnak, de nem lesznek visszafizethetők, ha azonnal követelik azokat tőlünk.

Azt követelik továbbá tőlünk – és ez is igazolja, hogy mennyire hasznosabb lett volna bennünket már korábban meghallgatni –, hogy Ausztriának vasércet szállítsunk. Mivel magunk is abban a helyzetben vagyunk, hogy ércet kell importálnunk, ezt a rendelkezést nem tudjuk teljesíteni.

Hasonló a helyzet az épületfa tekintetében.

Ezekre a részletekre nézve kérem az Önök jóakaratú megfontolását, amelyet már az Önök képviselői részünkre kilátásba helyeztek.

Mielőtt szavaimat befejezném, hálásan köszönöm, Uraim, hogy alkalmat adtak nekem álláspontomnak élőszóval való kifejtésére, és hogy beszédemet oly jóakaratú és állandó figyelemmel kísérték.

Néhány szót szólnék még olaszul is, hogy kimutassam mélységes tiszteletünket az olasz nemzet iránt. A magyar vér és az olasz vér nem ömlött mindig szemben álló táborokban: sokszor ömlött olyan harcmezőkön is, ahol a két nemzet közösen küzdött régi jogtalanságok ellen, a szabadságért.

Én ezeknek az emlékeknek védelme alá helyezem magamat avégett, hogy Olaszország olyan támogatásban részesítse jogos észrevételeinket – ha azok jogosaknak találtatnak –, aminőt az igazságosság elvei és Európa érdekei kívánatossá tesznek.

Apponyi Albert

forrás:Rubicon




Lázár Ervin: A Hétfejű Tündér

A nyúl mint tolmács

A tisztás szélén egy kerek képű Úritök vigyorgott. Nagyon tehetséges volt ebben a műfajban. Istenien tudott vigyorogni. Persze ez nem túlságosan lényeges. Mivelhogy a tisztáson éppen a Kecske reggelizett. Ő sem túl lényeges, de róla akarok mesélni.

A mese kezdetén, tehát most, egyidőben a nem túl lényeges Úritök mesteri vigyorgásával, a Kecske azt mondta:

– Mek-mek.

Nos, ha tudnék kecskéül, ezen nyomban mondanám is, mit jelentett ez a mek-mek. A bökkenő az, hogy nem tudok kecskéül. Így hát jelenthette azt is, hogy: „Hej, de jó ez a friss réti csenkesz”, de azt is, hogy: „Mindig csak ez a vacak réti csenkesz! Unom.” Ez azonban most már sohasem derül ki, már csak azért se, mert az erdőből kilépett a Ló, megállt a tisztás szélén, és jó hangosan azt mondta:

– Nyihaha.

A Kecske fölkapta a fejét, egy darabig bámult a Lóra, mint borjú az új kapura. Aztán olyan nemtudomformán széttárta a két első lábát, jelezvén, hogy ebből a nyihahából egy kukkot sem ért.

– Mek-mek – majd kis gondolkozás után még hozzátette –, mek.

A Ló megrántotta a vállát, egyúttal a fejét is rázta, s azt mondta:

– Nyihaha.

Ami jelenthette azt is, hogy „nem értem”, de esetleg azt is, hogy „jó napot”. Nem tudom. Sajnos, nem tudok lóul. Nagyobb baj, hogy a Kecske sem tudott. Közelebb léptek egymáshoz.

– Nyihaha, nyihaha – magyarázta a Ló.

– Mek-mek – próbálkozott a Kecske. Jó lassan, tagoltan mondta, hátha így megérti a Ló.

De nem értette.

A Kecske búsan vakarta a feje búbját, a Ló meg minden erejét összeszedve gondolkozott. Ettől még a szokásosnál is jobban kétfelé állt a füle. Aztán felderült a képe. Rájött, hogy tud egy kicsit szamárul.

– I-ó, i-ó – mondta. A kiejtése nem volt ugyan tökéletes, de aki tud szamárul, azért megértheti.

A Kecske azonban szamárul sem tudott. De ha már a Ló idegen nyelven beszélt, ő sem akart szégyenben maradni, megszólalt birkául, azaz ahogy az előkelőbbek mondják: juhul.

– Beee – mondta.

A Ló rázta a fejét. Nem tudott birkául. Már-már úgy tűnt, sohasem vergődnek zöldágra. Ekkor az Úritök észrevette a Nyulat, és kiáltozni kezdett neki. Úritökül. Erre az időre még a vigyorgást is abbahagyta.

A Nyúl, tekintve, hogy a legműveltebb állatok közé tartozott az erdőben (lám, úritökül is tudott), azon nyomban megértette, miről van szó, és méltóságteljes léptekkel közelebb jött. Legszívesebben futott volna, de hát ilyen nagy tudású állathoz, ugye, nem illik az ugrifüles futkározás.

– Na, csak mondjátok – mondta –, szerencsére én minden nyelven beszélek.

Ebbe a mondatba kicsit belepirult, mert az az igazság, hogy őzül éppen hogy csak makogott valamit, és sárgarigóul meg pacsirtául nem tudott egy kukkot sem.

De azért rendes kis állat volt, legalább elpirult, ha hazudott.

A Ló meg a Kecske nagyon megörült neki.

– Nyihaha – mondta a Ló.

– Mik-mek? Mik-mek? – kérdezte izgatottan a Nyulat a Kecske.

– Azt mondja, hogy mek-mek – tolmácsolta a Nyúl.

A Kecske arca földerült, és boldogan mondta:

– Mek-mek, mek-mek.

– Nyiha? Nyiha? – kérdezte most a Ló. A Nyúl fordított.

– Azt mondja a Kecske, hogy nyihaha – világosította fel a Lovat.

A Ló meg a Kecske összenevettek, és barátságosan lapogatták egymás lapockáját. Ezt a Kecske unta meg előbb. Karon fogta a Lovat, odaballagtak az Úritökhöz, és megették.

„Vajon jól fordítottam?” – tűnődött a Nyúl, és a homlokát ráncolta.




Imádság Nagyböjtre

„Urunk, Jézus Krisztus, 
föltámadásod ünnepéig
 a nagyböjti időszakban élünk.


Arra szólít minket ez az idő,
 hogy megtérjünk és megújuljunk keresztény életünkben,
hogy többet imádkozzunk, 
és odaadóbban gyakoroljuk
 a testvéri szeretet 
nagyszerű tetteit.


Ezért kérünk Téged:
 Segíts minket, 
hogy minden, amit teszünk,
 Veled kezdődjék el
 és Veled végződjék


Erősíts minket jó szándékunkban,
 hogy a nagyböjti gyakorlatok által 
mindennap 
egyre jobbak legyünk. Amen. 

”



Theodor Burzer nyomán




nagyhét: a →nagyböjt utolsó hete virágvasárnaptól nagyszombatig. Napjai: nagyhétfő, nagykedd, nagyszerda és a →húsvéti szent háromnap. - 1. Nevei: a 4. sz: Hebdomasz megalé (gör.), Septimana maior (lat.): 'Nagy hét'; Hebdomasz hagia, Septimana Sancta: 'szent hét'; Hebdomasz apraktosz, Hebdomada muta: 'csendes hét' (a hivatalos munka szünetelt). - 2. Tört. A 3-4. sz: nagyhétfőtől kezdve böjtöltek. Hétfő, kedd, szerda sokáig →aliturgikus nap volt. Szt Hilarius p. (ur. 461-468) hétfőre és keddre engedélyezte a szentmisét. II. Valentinianus cs. (ur. 375-392) a közhivatalokban ~re munkaszünetet rendelt el, a rabszolgákat is mentesítette a munkától. A ~i munkaszünet bizonyos formában a kk-on végig érvényesült. VIII. Orbán p. (ur. 1623-44) 1642: a ~ napjait hétköznappá nyilvánította. -

3. Mo-on. A nép ajkán sanyarúhét, videshét (vizeshét). A természet tavaszi újjászületése az embert is analógiás jellegű megújulásra, cselekvésre és tisztálkodásra indítja. Ezek az ősi tavaszi lusztrációs szokások az egészség és jólét biztosítására, a betegségek távoltartására, a háztájék és jószágok megoltalmazására irányultak. A falusi nép még a 20. sz. közepén is egész portáját megtisztította, kihordta az istállót, kijavította a melléképületeket, söpört, tapasztott, meszelt, egészen megfiatalodott a hajléka. A legkisebb dolognak is ragyognia kellett a tisztaságtól. A szerszámokat is rendbehozták, olykor kifényesítették. Algyő sajátos régi hagyománya, hogy ~ elején a gazda az udvaron összegyűjtötte, rendbe tette minden munkaeszközét és imádkozott fölöttük. - Mikor a ház és környezete rendbe jött, a hozzátartozók sírját és a temetőt frissítették föl, árkait megtisztították; azok sírját is rendbe hozták, akiknek már nem volt családbeli gondozójuk. Több helyen (Magyarpolány) felkoszorúzták a sírokat, mint halottak napján, v. barkacsokrot raktak rá. - Az ált. rendteremtésben rejtetten benne volt az ember uralma a rábízottak fölött. Az „annyit birtokolj, amennyit a rendben meg tudsz tartani” ősi szabályát követve valamilyen módon mindent megmozgattak, azaz elválasztották attól, ami rendeltetése szerint nem tartozott hozzá (por, piszok, rovarok, moly stb.; →tisztaság). - Az évi gyónásra, szentáldozásra igen komolyan készültek. Maga a családfő v. az édesanya szigorúan gondoskodott arról, hogy minden arravaló gyermek, de a szolgáló és béres is elvégezze. A húsvét táján végzendő gyónást a 20. sz elején is a gyónócédula (schedula confessionis) igazolta, melyet a gyónó a paptól kapott. A gyónócédulát régi családi imádságoskönyvekben őrizték, kézírással szerepelt rajta a helység és az évszám. Egyes helyeken a vízkereszti házszentelés alkalmával az asztalra készítették, a plnos jelenlétében a sekrestyés cérnára fűzve összegyűjtötte. - A húsvéti gyónást Tamásiban (Tolna m.) jámbor öregasszonyok nagypéntek délután, a Megváltó halálának órájában a Kálvária keresztje előtt térdelve végezték: magának Jézusnak gyóntak meg. - A ~ 3 utolsó napján Krisztus halálának emlékezetére eloltották a gyertyákat és csak a föltámadás ünnepére gyújtották meg újra az új tűzről. -

Csíkszentdomokoson nagyhéten Miatyánk-sorozatot imádkoznak, melyet virágvasárnapján negyven Miatyánkkal kezdenek. Nagyhétfőn 30 Miatyánkot mondanak, hogy eszükbe jusson Jézusnak 30 ezüstpénzért történt elárulása. Nagykedden az Úr Jézus földi életének 33 évére emlékezve 33 Miatyánkot végeznek. Nagyszerdán 15 Miatyánkkal enyhítik a töviskorona okozta fájdalmait. Nagycsütörtökön 12 Miatyánkkal emlékeznek a 12 tanítvány "hűtlenségére". Nagypénteken 3 olvasót imádkoznak: a fájdalmast letérdelve, az örvendetest járva, a dicsőségest ülve. Nagyszombaton 40 Miatyánkot mondanak annak emlékére, hogy Jézus 40 óráig maradt a koporsóban. Húsvét napján 40 Miatyánkkal emlékeznek arra, hogy az Úr Jézus feltámadása után 40 napig még tanítványaival maradt. **

 

húsvéti szent háromnap (lat. Sacrum Triduum Paschale): az egész →liturgikus év csúcspontja, eredetileg Jézus Krisztus föltámadását, →húsvétvasárnapot megelőző három nap: →nagycsütörtök, →nagypéntek, →nagyszombat. - Később estétől estéig számolva a napokat, „az Úr szenvedésének és föltámadásának ~ja a nagycsütörtök esti szentmisével kezdődik, középpontja a húsvéti virrasztás, befejezője húsvétvasárnap esti dicsérete” (vecsernyéje). - A ~ húsvét egyetlen eseményének hármas napja; nem előkészület a húsvétra, hanem maga a húsvéti ünneplés. Tárgya: a) nagycsütörtök estétől nagypéntek délutánig az Úr szent vacsorájának emlékezete és szenvedésének kezdete; b) nagypéntek estétől nagyszombat estéig Jézus kínszenvedése és halála; c) nagyszombat estéjétől húsvétvasárnap estig Urunk föltámadása. Ez az ünneplés tetőfoka, mely →húsvét vigíliájával kezdődik és magában foglalja húsvétvasárnapnak mint az „ünnepek ünnepének” liturgiáját is. V.A.

Forrás: Magyar Katolikus Lexikon




A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és -versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt. A rendezvényeken klasszikus és kortárs költők versei egyaránt szerepelnek. Gyakran diákok, vagy éppen a ma is élő szerzők tolmácsolják a költeményeket.

Veszem a szót, földobom a levegőbe, ott szétesik, és újra megfogom, és akkor valami más.
József Attila

A rendszerváltás után a Magyar Írószövetség is csatlakozott a rendezvényekhez.

1998-ban a költészet napját tizennégy magyar költő (Bella István, Beney Zsuzsa, Borbély Szilárd, Ferencz Győző, Géher István, Kalász Márton, Kántor Péter, Kodolányi Gyula, Lászlóffy Aladár, Parti Nagy Lajos, Takács Zsuzsa, Tőzsér Árpád, Varró Dániel, Balla Zsófia) úgy ünnepelte, hogy közösen írtak egy szonettkoszorút Weöres Sándor Hála-áldozat című szonettjének két-két megadott sorából (a szonettkoszorú ugyanis 14 szonettből áll).

Noha a költészet napját József Attila születéséhez kötjük, április 11-én született Márai Sándor is, 1900-ban.




Szentek és boldogok

Daloló természet
Templomi öltözködés
Szent László halála
Mesék Szent László királyról
A magyar költészet napja
A Magyar Katolikus Egyház és 1848
Brassai Sámuel és a muzsika
Mindenki
Legendák - Geszterédi aranyszablya
Legendák - gémeskutak
Magyar kultúra napja
Vízkereszt
Mária ábrázolások
20 éves a Szent István Templom
A költészet világnapja - március 21.
Kereszténység
Bach Karácsonyi oratórium
Erdélyi zene története
Ave beate rex Stephane
Kodály Zoltán - Adventi ének
Mikszáth Kálmán Vörösmarthy
Hamvas Béla Őskori és újkori kultúra
Pietro Bembo
Keresztség
Lányi Viktor - Turandot az Operaházban
Csáth Géza - Puccini
Liszt - Krisztus oratórium
J.S.Bach - Karácsonyi oratórium
A középkori magyar egyházi zene
Michelangelo
Jókai Mór: A magyar nemzet története
Vikár Béla
Pernye
Kodály a magyar népdalról
Tharnóczy Szabolcs: A keresztény kultúra
Erény
Zenetörténet_magyar középkor
Aurelianus Reomensis
Tisza
Domonkosok
Zsoltáréneklés
Makkosmária
Krammer Teréz
Keresztény egységteremtés
Robert Schumann
Ocskay Kornél
Zenei nevelés
Titsek Piroska
Rajeczky Benjamin
Pannon reneszánsz
Pauliné Markovits Ilka
Ney Dávid
Vigadó
A vallás, a zene és a spiritualitás
Ferenc pápa üzenete
Németh Mária
Nádainé
Angyali üdvözlet
Ferenc pápa
Claudio Abbado
Korál
Bach
BWV
Szent Margit
Isteni Ige Társasága
Árpád-házi Szent László király
A II. Vatikáni Zsinat 50 éves évfordulója
Márton Áron
Órigenész Adamantiosz
Geyer Stefi
Sebeők Sára
Heltay László karnagy
Ifj. Ábrányi Emil
Az úrnapi körmenet
A Ferences rend magyarországi története
Mi a gregorián?
Rajeczky Benjamin
Slachta Margit
AZ ÚJ EVANGELIZÁCIÓ
Ki a fiatal?
Szent Ferenc
Jézus és a kereszt
Bécsi fiúkórus
A reneszánsz zene
Tranzitus
László Gyula rajza
Szent István király példája
Fatimai jelenések
A magyar lélek hangja
Húsvéti szimbólumok
Petőfi Gödöllőn
Az utolsó levél
Görgei - gazdátlan levelek
X. Pius pápa: Motu pro Prium
Kozma Lajos emlékév
Október 6. - az aradi vértanúk emléknapja
A magyar lélek hangja
107 év után került elő Dénes Valéria festőnő képe
Apponyi Albert beszéde
Könözsi László - Mise
III. Béla
Kálmán király (könyves)
Hova temetkeztek királyaink?
A szenzációs bugaci lelet
III. Richárd
Nagyböjt
Krisztogram
Szent István király I. törvénye
Arany János a zeneszező
Batthyány misekönyv
Chopin levél
Szeptember 30. - a népmese napja
Leopold Mozart
Salieri
Constanza
Mozart felesége
Mozart és Magyarország
Mennyit keresett?
Mozart zenéje
Élet a középkorban
A lovagi kultúra
Szent Roland
Roland ének
Advent
Rorate
Kotyolás
Karácsony
Szállást keres a Szent család
Gárdonyi és a zene
Orgona
Az orgona és Magyarország
Bogányi-zongora
Rohonci kódex
Magyar Állami Operaház
Gyertyaszentelő Boldogasszony
Hét szabad művészet
Liszt Ferenc utazik
Palestrína stílus
A Vezúv kitörése
Orlando di Lasso - Psalmi
fortepiano-billentyűs hangszer
Görgei Artúr nevének írása
Görgei áruló!...Soha
Hermann Róbert történész Görgei Artúrról
Móricz Zsigmond - Görgei
Visegrád, az öregedő Görgei menedékhelye
Görgei Artúr temetése
Petőfi és a gasztronómia
Kossuth-kifli
Tapsolás a hangversenyen
Úrnapja
Szent István halála
Hova üljünk egy koncertteremben?
Milyen hangszerek ezek?
Negyven éve érkezett haza a Szent Korona
Hadik ház
Globális felmelegedés
Mednyánszky Berta
Márciusi ifjak - Vasvári Pál
Kossuth és Görgei megítélése - bűnbakkeresés
Az Isteni Irgalmasság Vasárnapja
Pünkösd
Miért 88 billentyű van a zongorán?
Miért f-alakú a hegedű hangrése
Szegények világnapja
I. Világháború vége - november 11.
Magyar nyelv napja
Szent család vasárnapja
150 éves a Bécsi Operaház
A zene ünnepe
Diákónus
Szent Márton-dóm, Pozsony
Mohácsi csata - 1526. augusztus 29.
Szigetvár ostroma - 1566. augusztus 6 - szeptember 7.
A zene világnapja - október 1.
November 4. - nemzeti gyásznap
1914. december 25. - tűzszünet a fronton
Beethoven emlékév
Lourdes-i jelenés
Nagyhét
Nándorfehérvár
Híres fák
Az aradi vértanúk utolsó mondatai
Október 16 - A kenyér világnapja
Guadalupei Szűzanya
Szent Balázs - február 3.
Boldog Özséb - január 20.
Don Bosco - augusztus 16.
Szent Bálint - február 14.
Szent Mátyás apostol - február 24.
Szent Kázmér - március 4.
Szent Patrik - március 17.
Szent József - március 19.
Szent Turibiusz - március 23.
Szent I. Márton pápa - április 13.
Szent Efrém - június 9.
Munkás Szent József - május 1.
Boldog Scheffler János püspök és vértanú
Boldog Gizella - május 7.
Szent Rita - május 22.
Szent Romuáld apát - június 19.
Szent László - június 27.
Szent Piroska - augusztus 13.
Goretti Szent Mária szűz és vértanú - július 6.
Szent Anna - július 26.
Assisi Szent Klára - augusztus 11.
Szent István - augusztus 20.
Szent Lajos - augusztus 25.
Kalkuttai Szent Teréz - szeptember 4.
Szent Kozma és Damján - szeptember 26.
Szent Mihály - szeptember 29.
Avilai Nagy Szent Teréz - október 15.
Szent Hedvig - október 16.
Szent Simon és Tádé - október 28.
Árpádházi Szent Erzsébet - november 17.
Szent Katalin - november 25.
Szent Miklós - december 6.
Szent Viktória
Szent család - december
Oszlopos Szent Simeon - január 5.
Árpádházi Szent Margit - január 18.
Szent Pál megtérése - január 25.
Szalézi Szent Ferenc - január 24.
Szent Cirill és Metód - február 14.
Damjáni Szent Péter - február 21.
Szent Kunigunda - március 3.
Szent Perpetua és Szent Felicitas - március 7.
Svéd Szent Katalin - március 24.
Paolai Szent Ferenc - április 2.
Mór Szent Benedek - április 4.
Soubirous Szent Bernadett - április 16.
Szent Márk - április 25.
Nepomuki Szent János - május 16.
Boldog Apor Vilmos - május 23.
Árpádházi Boldog Jolán - június 15.
Keresztelő Szent János - június 24.
Szent X. Pius pápa - augusztus 21.
Szent Ágoston - augusztus 28.
Szent Máté evangélista - szeptember 21.
Szent Jeromos - szeptember 30.
Assisi Szent Ferenc - október 4.
Szent Imre - november 5.
Toursi Szent Márton - november 11.
Xavéri Szent Ferenc - december 3.
Szent István diákónus - december 26.
Nursiai Szent Benedek - július 11.
Árpád-házi Szent Kinga - július 24.
Becket Szent Tamás - december 29.
Vianney Szent János - augusztus 4.
Szent András - november 30.
Virágének
Verbunk
Arany - A toronyban
Barokk zene
Viziorgona
Kindersynphonie
Salieri
Mozart - Requiem
Mozart - D-moll zongoraverseny
Figaró házassága
Laudate dominum
Mozart - Gyászzene
Mozart- Varázsfuvola
Mozart - Jupiter szimfónia
Mozart - D-dúr Serenata
Mozart - A-dúr klarinét kvintett
A-dúr hegedűverseny
Mozart C- dúr versenymű
Mozart - Figaró házassága (Rózsaária)
Gluck - Orfeus
Iphigenia Aulisban
Rinaldo és Armida
Gluck Paris és Helena
Rorate Caeli
Oratórium
Liszt - Bach fantázia és fúga
Fel nagy örömre
Turandot
Schubert - Hat Heine dal
Bach - János passió
Mátyás kora
Scarlatti Sonata
Monteverdi
Mozart zongoraverseny
Joseph Haydn String Quartet op.76.
Bartók Bolyongás
Ave rex antifóna
katonadalok
Liszt
Haydn-Megváltó
Bach és gyermekei
Gesualdo
Erdélyi udvar zenéje
Kodály Zoltán
Henri Tomasi: Messe de la Nativité
Palestrina Missa Papae
Chopin: Asz-dúr hősi polonéz
Liszt Ferenc: Les Preludes
Rózsavölgyi Márk: Az első magyar tánczene
Zöldike - madárhang
Beethoven - C-moll zongorahármas op. 1.
de Lully - Atys
Dohnányi - Zrínyi nyitány
Az erdő hangjai
Bartók - 20 népdal
Jódli zene Tirolból
Richard Strauss - Zarathustra
Kocsis Zoltán emlékére
Debussy - Szonáta fuvolára
Kodály Zoltán - Nyári este
Mozart: A-dúr szonáta K. 331.
Liszt Ferenc: Amit a helyen hallani
Arany daloskönyve
Kónya Sándor
Bach - Jesu, meine Freude
Liszt Ferenc: Funerailles
Fülemüle ének
Johann Strauss: Radetzky-induló
Egressy Béni: Klapka induló
Katonadalok
Gregorio Allegri: Miserere mei, Deus
Mozart: Miserere
Sárgarigó
Virágénekek a 16-18. századból
Öt latin himnusz
A fényes nap immár elnyugodott
Magyar hazánk, te jó anya
Kodály Zoltán -Karácsonyi pásztortánc
Karácsonyi angyalok
Bárdos Lajos
Alleluia
J. S. Bach: H-moll mise BWV 232
Liszt Ferenc - Erdőzsongás
Kossuth toborzó nóta
Kossuth Lajos verbunkja
Fel-fel vitézek
Vajda János - Alleluja
Amadinda
Bartók Béla - 1. hegedűverseny
Mozart/Verdi - Requiem
Ecce carissimi
Bach - Máté passió
MÜPA koncertek
Éneklő állatok - Bellini
8 magyar opera
Kodály Esti dal
Surrexit Christus
Mozart - Ave verum corpus