Lábunk együtt járjon (Szeretetláng)

Lábunk együtt járjon. Kezünk együtt gyűjtsön.
Szívünk együtt dobbanjon. Bensőnk együtt érezzen.
Elménk gondolata egy legyen.
Fülünk együtt figyeljen a csöndességre.
Szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon.
Ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért.
Ámen.

A húsvétot megelőző nagyböjt hossza Jézus 40 napos böjtjét követi. A nyugati egyházban (mivel vasárnap, az Úr napján nincsen böjt) a húsvét előtti negyven hétköznapra terjed ki, a szombatokat is beleértve; így – mivel az ebbe az időszakba eső hat vasárnap nem része a böjtnek – kezdőnapja, a hamvazószerda a húsvét előtti 46. napra esik. Ezzel szemben a bizánci rítus szerint szombaton sem böjtölnek, ezért a nagyböjt a hamvazószerda előtti második vasárnapon (húshagyóvasárnap) kezdődik.

Neve onnan származik, hogy az őskeresztények vezeklésként hamut szórtak a fejükre, ez a 12. századtól az egyházi szertartás része lett (hamvazkodás).

hamvazószerda, hamvas szerda (lat. feria quarta cinerum): nagyböjt kezdő napja a latin szertartásban, a húsvét vasárnaptól visszaszámolt 40. hétköznap. - A törekvés, hogy Jézus 40 napos böjtjét kövessék, K-en és Ny-on eltérő kezdőnaphoz vezetett. Ny-on a böjt 40 napja: 6 hét hétköznapjai + 4 nap (→vasárnap, az Úr napján nincs böjt). A nagyböjt kezdő napja tehát, ~ az →ötvenedvasárnap utáni szerda. A →bizánci szertartásban szombaton nem böjtölnek, a ~nak megfelelő nap a latin szert. →hatvanadvasárnapján van. E napon elhagyják a hús-, egy héttel később a tejételeket is. Innen a húshagyó vasárnap, vajhagyó vasárnap elnevezés. - Az ősegyh-ban ~n kezdődött a →katekumenok közvetlen előkészítése a húsvéti keresztségre és a nyilvános bűnbánók fölkészítése a nagycsütörtöki föloldozásra (→nyilvános vezeklés). A bűnbánókat külön szert-sal, a →hamvazással indították (a 12. sz-ig az →ádámkapun át) a vezeklés útjára. - ~ →szigorú böjti nap, a böjt 1966: történt reformja után is, azaz e napon 18 éves kortól 60 éves korig csak háromszor szabad étkezni és csak egyszer szabad jóllakni, húst 14 éves kortól nem szabad fogyasztani. - ~ legrégibb hazai liturgiáját a →Pray-kódex őrizte meg. Hazai jellegzetességnek számíthat benne az exorcismus cineris, 'ördögűzés a hamuból', mely az eu-i lit. hagyományban ritka. Bencés közösségeinknek →Cluny példájára a szert. után a tp. körüli temetőben, a cinteremben mezítláb körmenet volt. Az 1500-ból való Baptismale Strigoniense szerint e napon szentelték a zarándokok botját és tarisznyáját, akik voltaképpen szintén vezeklő útra készültek. - Népünk a hamvazást többfelé szentelménynek tekinti. Algyő, Maroslele, Kiskunmajsa, Jászladány, Apátfalva idősebb népe úgy tartja, hogy aki hamvazkodik, annak nem fáj a feje. A tp-ból hazatérők olykor összedörzsölik homlokukat az otthon maradottakéval, hogy azoknak se fájjon a fejük. A tápai anya hazaérkezve, kisgyermekei homlokára dörgöli a homlokán maradt hamut. A kölesdi gyerek markában a keresztapjának, keresztanyjának hamut visz, s rászórja a ruhájukra. Ajándékot kap érte. Ha →Klézse moldvai faluban nem jött el a pap hamvazni, akkor a hívek tavalyi pimpóból, vagyis a virágvasárnapi barkából maguk égettek hamut. Ujjukkal belenyúltak, és úgy vetettek homlokukra keresztet. →Pusztinában a templomi hamvazásról hazajövet az asszonyok meghamvazták a tányért, tálat, kanalat, és csak utána fogtak munkához. Apátfalván, Szajánban régebben szokás volt az is, hogy férfiak jártak házról házra, és egyikük hamvazott. Fáradságukért jutalom járt. A népiessé vált szokás bizonyára a régi török időkbeli licenciátus-hagyományban gyökeredzik, amikor egyes szert-okat laikusok végeztek. A szokás az egyházi hamvazás újjászületésével párhuzamosan, lappangó gyakorlatként megmaradt, a szakrális színezet azonban elhomályosodott benne. - A rábaközi Szil faluban lapáton hamut vittek a kocsmába, és rászórták azokra a korhelyekre, akik a farsangi mulatozást még nem hagyták abba. Tréfás-komolyan mondogatták nekik: porból lettél, porrá leszel. Az udvarhelyi székelység szerint a ~n született gyermek halála után nem rothad el. Az akkor vágott fa sem. Így tartják a zágoniak is. Dány öregei régebben nem gyújtottak tüzet ~n. A kiszombori gazdasszony valamikor az egész házat hamuval hintette meg, hogy a bűn, baj, kár elkerülje a családot. A húshagyói vendégeskedés után Szihalom hevesi faluban az a szokás járta, hogy a hívek ~n kenyeret, nyers ételféleségeket vittek a tp-ba. Szentelés után a pap a szegények között osztotta szét. Pusztakovácsi katolikusai a megmaradt farsangi ételeket a ref. családoknak ajándékozták. A ~ és nagyböjt első vasárnapja közötti pár napnak az ország egyes vidékein →csonkahét, a ~t követő napnak →kövércsütörtök a neve. - ~val véget ér a →farsang és a mulatozás. Rábahídvégen úgy tudják, hogy a falu határában, a Foki csárdában húshagyókedden lányok-legények báloztak, éjfélkor mindenki abbahagyta a táncot, egy pár azonban tovább rakta, minden kérlelés ellenére. ~ reggelén a földbe süllyedtek csárdával együtt. - ~n a szentelt torma, esetleg retek a kk-ban német földön szentelmény volt, mely a papi szert-ok rendjéből kikopva máig őrzi archaikus rendeltetését: a néphit szerint a tavaszi megújulást szolgálja, biztosítja. A megszentelendő húsvéti eledelek mellé tett torma is vsz. e gyakorlat maradványa. **

Radó 1961:1165. - CIC 1983:1249-53. - Bálint 1989:180.

Eljön templomába az Úr, aki után vágyódunk

Az Ünnep leírása
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, február 2-án arra emlékezünk, hogy Szűz Mária Jézus születése után negyven nappal bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban.
A nyugati liturgiában Szűz Mária tisztulásának, és a fénynek ünnepe lett. A görög liturgia a találkozás ünnepének nevezi, mert ekkor találkozott Krisztus az emberiséggel Simeon és Anna prófétaasszony személyében.
Az előírt áldozat fölajánlásakor jelenlévő agg Simeon Jézust a nemzetek megvilágosítására szolgáló világosságnak nevezte. Innen ered a gyertyaszentelés szokása.
A szentelt gyertya mint Jézus Krisztus jelképe egyike a legrégibb szentelményeknek. Keresztelésig az újszülött mellett világított.
Azért szenteljük meg az emberi természetünket jelképező gyertyákat, hogy az isteni Fény kiáradjon és eltöltsön bennünket.
József és Mária ez alkalommal mutatta be áldozatként a két gerlicét vagy galambfiókát. Ekkor szentelték az Úrnak az elsőszülött fiút. Jézus bemutatása a jeruzsálemi templomban előírt vallásos cselekmény volt. Az elsőszülött fiúgyermeket Istennek szentelték a szülők. A Kivonulás könyve előírja az elsőszülött bemutatását és megváltását a templomban.
A szentmise a gyertyák megszentelésével kezdődik.
A vallásos néphit szerint: vihar, égzengés, villámlás és jégeső alkalmával is szentelt gyertyát kell gyújtani. Gyertyaszentelő napjához időjárásjósló hiedelmek is kapcsolódnak. Általában úgy vélik, hogyha február másodikán jó idő van, akkor későn tavaszodik.
Gyertyát égettek a súlyos betegek mellett, elhunytaknál.

Urunk bemutatásának ünneplése már a IV. századtól kezdve általános volt.
A II. Vatikáni Zsinat óta egyértelműen az Úr ünnepei közé tartozik. Ugyanakkor régi hagyomány emlékeztet arra, hogy ez az ünnep Máriáé is. Az ünnep régi nevei között ismeretes: Mária megtisztulása. Mi magyarok most is így nevezzük: Gyertyaszentelő Boldogasszony.

Bibliai utalás:
Mikor pedig elteltek a tisztulás napjai, Mózes törvénye szerint felvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvényében írva van: ,,Minden elsőszülött fiúgyermek az Úrnak legyen szentelve' [Kiv 13,2.12], és hogy áldozatot mutassanak be, amint az Úr törvénye mondja: ,,Egy pár gerlicét vagy két galambfiókát' [Lev 12,8]. Élt pedig Jeruzsálemben egy ember, Simeon volt a neve, igaz és istenfélő férfiú, aki várta Izrael vigasztalását, és a Szentlélek volt benne. A Szentlélek kijelentette neki, hogy halált nem lát, amíg meg nem látja az Úr Felkentjét. Ekkor a Lélek ösztönzésére a templomba ment. Amikor szülei bevitték a gyermek Jézust, hogy a törvény szokása szerint cselekedjenek vele, karjaiba vette őt, és Istent magasztalva így szólt: ,,Most bocsátod el, Uram, szolgádat a te igéd szerint békességben, mert látták szemeim a te megváltásod [Iz 40,5], melyet minden nép színe előtt készítettél [Iz 52,10], világosságul a pogányok megvilágosítására [Iz 42,6; 49,6] és dicsőségére népednek, Izraelnek' [Iz 46,13]. Apja és anyja csodálkoztak mindazon, amit róla mondtak. Simeon megáldotta őket, anyjának, Máriának pedig ezt mondta: ,,Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, melynek ellene mondanak; és a te lelkedet tőr járja át -- hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai.' Volt egy Anna nevű prófétaasszony is, Fánuel leánya, Áser törzséből. Nagyon előre haladt már napjaiban, miután férjével hét esztendeig élt szüzessége után; nyolcvannégy éves özvegy volt, és nem vált meg a templomtól, böjtöléssel és imádsággal szolgált ott éjjel és nappal. Ő is odajött ugyanabban az órában, dicsérte az Urat, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Izrael megváltását. Miután mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatértek Galileába, az ő városukba, Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött, telve bölcsességgel, és az Isten kegyelme volt vele.
Lk 2,22-40
Rövid egzegézis:
A zsidók törvénye szerint minden elsőszülött fiút Istennek kellett szentelni, illetve megváltani kellett. (Kiv 13,13). Jézust szülei felviszik a templomba, hogy kimutassák törvény-tiszteletüket, de nem váltják meg. Ő Istennek szánt áldozat. A gyertya erre is emlékeztet, hiszen önmagát emészti föl. Mária alázatban Fia útján jár. Ő ismeri kiválasztottságát, szüzességét, mégis beáll a többi asszony közé, akiknek szükségük van a tisztulásra. (Lev 12.) Felajánlja a szegények áldozatát „egy pár gerlét, vagy két galambfiókát” (Lk 2,24). Az ünnepen szentelt gyertya egyértelműen Jézusra utal, akit Simeon minden nemzet számára készített világosságnak nevez. (Lk 2,31)

Rózsafüzér ima: Akit te Szent Szűz a templomban bemutattál.

Mária fogantatásától kezdve mentes volt az áteredő bűntől. E hittételt december 8-án ünnepeljük.

A keleti egyházban Anna foganása az ünnep neve, amelyet az első írásos emlékek szerint a 8. században még december 9-én ültek. A nyugati egyházban a 9. században tűnt fel az ünnep Nápolyban és Szicíliában, de a 10. század elején már Angliában is megtartották (valószínűleg a görög származású Szent Tódor canterburyi érsek szorgalmazására). Magyarországon III. Béla király honosította meg a 12. század második felében.

A 13–14. század során – főleg ferences hatásra – egész Európában elterjedt a Szeplőtelen Fogantatás ünnepe. Rómában XXII. János (1316–34) idején kezdték ünnepelni. IV. Sixtus 1476-ban fölvette a római kalendáriumba, XII. Ince 1693-ban nyolcnapossá bővítette az ünnepet, amely XI. Kelemen rendelete szerint vált parancsolt ünneppé a 18. században.

Giuseppe Angeli: Szeplőtelen Fogantatás (1765)

A Szeplőtelen Fogantatásról szóló dogmát Boldog IX. Piusz hirdette ki 1854. december 8-án, majd 1857. szeptember 8-án megáldotta és felszentelte a Szeplőtelen Fogantatás szobrát a római Piazza di Spagnán.

A Szűzanya 1858. március 25-én így mutatkozott be Bernadette Soubirousnak a Lourdes melletti Massabielle-barlangban: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás.”

Bartolomé Esteban Murillo: Szeplőtelen Fogantatás (1660-1665)

Szent XXIII. János pápa 1958-ban felkereste a Piazza di Spagnát, és egy kosár fehér rózsát helyezett el a Szeplőtelen Fogantatás-szobor tövében. A hagyományt Boldog VI. Pál, Szent II. János Pál és XVI. Benedek is folytatták, és Ferenc pápa is követi.

Hazánkban 1947. november 8-án törölték a Szeplőtelen Fogantatás ünnepét a munkaszüneti napok közül.

Istenünk, te méltó hajlékot készítettél Fiadnak a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásában, amikor őt Fiad halálának érdeméért eleve megóvtad minden bűntől. Szűz Mária közbenjárására engedd, hogy mi is tiszta lélekkel jussunk el hozzád. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

magyarkurir.hu

Wass Albert
TÉL
 

Templomi csöndben,
Éjjeli ködben
Aszkéta-ágat zörrent a szél,
Valahol messze,
Csillag szemekre
Szürke ködfátylat borít a Tél.

Túl a tetőkön,
Dárdás fenyőkön:
Zöld diadémon, pára lebeg,
Sűrű vadonban
Halkan, titokban,
Fenyő-óriások könnye pereg...

Néma a szikla,
Kristály patakja,
Jeges páncélban tompán zubog,
Mogorva ormon
Nincs rhododendron,
Csak sötét árnyak: Tantalusok.

Mélyen a völgybon,
Fűzfa berekben,
Néha, titokban zörren a szél,
S fent a magasban
Pára alakban
Halkan suhanó szellem: a Tél.

November az év tizenegyedik hónapja a Gergely-naptárban, és 30 napos. Neve a latin novem szóból származik melynek jelentése kilenc, mivel eredetileg az év kilencedik hónapja volt a római naptárban, mielőtt a január és február hónapokat hozzáadták az évhez. A 18. századi nyelvújítók a novembernek a gémberes szót javasolták. A népi kalendárium Szent András havának nevezi.

Supka Géza: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek (részlet) A halottak hónapja

A november a kilencedik hónap volt a rómaiaknál („novem” = kilenc). A „novem” a görög „ennea”, „enneva” származéka, ez viszont a „neosz-neá”-ból eredt, s ez azt jelenti, hogy „új, félig felnőtt, tapasztalatlan” – eléggé plauzibilis megjelölése a jobb kéz gyűrűsujjának. November első két-három napja a halottak kultuszát szolgálja, de nem római hagyatékképpen, hanem kelta befolyás alatt. Ezt bizonyítja, hogy úgy a november elsején megtartott Mindenszentek napját, mint a másodikán (vagy ha ez vasárnapra esik, akkor harmadikán) megült Halottak napját csak a 9. és 10. század óta ünnepli meg az Egyház, holott Angliában, kelta területen már a 8. században is közünnep volt. November 1. volt ugyanis a kelta év kezdete, amikor halotti áldozatokat hoztak az elhunytak tiszteletére. Amikor aztán a kelta elem a francia Egyházban is megerősödött, akkor a maguk ősi ünnepét – persze átkatolizálva – áthozták a katolikus egyházi évbe is. A november elsejei Mindszentet Kr. u. 835 óta, a másodikán tartott Halottak napját pedig 998 óta tartja meg az Egyház. Az utóbbi ünnep főként a chiliasmus hatása alatt született meg: a Krisztus utáni 1000-ik évre várt világvége szorongásos hangulatában, amikor is a halandók iparkodtak az elhunytak szellemeivel jó barátságba kerülni. Sírjaikon gyertyákat gyújtottak fel, hogy a szegény fázós lelkek ezek fényénél melengethessék magukat. A gyertyát azért is kellett a sírokon meggyújtani, hogy az ezen a napon sírjaikból kiszabadult lelkecskék újra visszataláljanak a sötétben a maguk sírjába, s ne nyugtalanítsák aztán tovább az élőket. Ilyenkor persze illett a sírokat is rendbe hozni, hogy az elhunytak szívesen maradjanak otthonukban. Sőt némely – főként szláv – vidékeken élelmet is helyeztek a sírokra, nehogy a lelkek bármiben is hiányt szenvedjenek és „hazajárjanak”. Ezen a napon hosszan szólnak a harangok, hogy a harangszóval elfeledjék a szellemek siránkozását. Szóval itt szólal meg igazában az emberiségnek egész halálfélelme, amely a mágikus koroknak egyik leghatalmasabb szellemi mozgatóereje volt.

Mindenszentek ünnepe

Keleten már 380-ban megülték ezt az ünnepet, minden vértanúról megemlékezve. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be, aki – miután megkapta a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont – 609. május 13-án Mária és az Összes Vértanúk tiszteletére szentelte fel.

III. Gergely pápa (731–741) kiszélesítette az ünneplendők körét: a „Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. November 1-jére IV. Gergely pápa (827–844) döntése értelmében került az ünnep.

„Mindenható örök Isten, ki megadtad nekünk, hogy egy napon ünnepelhessük minden szented dicsőségét, arra kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk irgalmasságodat” – hangzik fel az ünnepi mise könyörgése mindenszentekkor. E szavakkal a már mennybe jutott, üdvözült hívek közösségének, a diadalmas egyháznak a közbenjárását kéri a földön élő lelkeket egybefogó, küzdő egyház.

Kormos István: Szeptember

Gyászol három hangyaboly,
cincognak a tücskök,
kék ködnek nézik az eget,
zöld ködnek a füstöt.
Szaladnak a füvekhez,
elszáll a fű délre,
kukoricazászlón lobog
üszök feketéje.
Boglyaszállás felrepül,
a fák messze úsznak,
tücsökcirr ördögszekéren
panaszol az útnak.
Megadják mind magukat,
sárgöröngyre ülnek,
sírnak, rínak, s kis öklükkel
gyöngykönnyet törülnek.

Augusztus az év nyolcadik hónapja a Gergely-naptárban, és 31 napos. Nevét a híres római császárról Augustus Octavianusról kapta. Az, hogy ez a hónap – különös módon – a július után szintén 31 napos, annak köszönhető, hogy Augustus császár ugyanannyi napot akart, mint amennyi a Caesarról elnevezett júliusban van. Augustus ezt a hónapot odahelyezte, amikor Kleopátra meghalt. Mielőtt Augustus átnevezte ezt a hónapot augusztusra, latinul Sextilis („hatos”) volt a neve, utalva arra hogy eredetileg ez volt a hatodik hónap a római naptárban, amely kezdetben még a márciussal kezdődött.

A 18. századi nyelvújítók szerint az augusztus: hévenes. Az Arvisurák szerint Újkenyér hava. A népi kalendárium Kisasszony havának nevezi.

Nagyboldogasszony illetve Mária országunk Úrnője és Patrónája.

Nevenapja az egyik legfontosabb nemzeti és katolikus Szűz Mária-ünnep, amelyet Magyarországon augusztus 15-én tartanak. Neve az ősmagyar hitvilág istennőjének nevéből ered, akinek az alakja a magyar kultúrában egybemosódott Jézus édesanyjáéval.

Magyarországot hivatalosan négyszer ajánlották fel vezéreink Szűz Mária oltalmába


1038-ban Esztergomban Szent István,


1317-ban I. Károly uralkodása alatt Szepeshelyen,


1693-ban Buda és a délvidék a törököktől való visszavívásuk emlékére I. Lipót,


1896-ban a millennium esztendejében Magyarország ezeréves létéért.

Szent Melitónnak, Szárdesz püspökének könyve Szűz Mária mennyekbe való átviteléről:

Melitóntól, Krisztus szolgájától, a szárdeszi egyház püspökétől Laodiceában együtt lévő, tiszteletreméltó testvéreinknek az Úrban, üdvözlet. Visszaemlékezéseimben gyakran írtam egy bizonyos közülünk való Leukioszról, ki az apostolok hatására megtért, de egészen más értelemben és meggondolatlan lélekkel tanított, az igazság útjáról eltávolodván, könyveiben az apostolok tetteiről sok mindent összeírt; azok erényeiről sokfélét és merőben különböző dolgokat mondott, tanításukról igen sokat összehazudott azt állítván, ők voltaképpen másképpen tanítottak, és úgy tüntette föl, hogy saját istentelenségei azok mondásaiból nyernek igazolást. De nemcsak a maga szándékait támasztotta ilyenképpen alá, hanem a boldogságos mindig Szűz Istenanya, Mária mennyekbe való átvitelét éppolyan istentelen módon becsmérelte, úgyhogy Isten egyházában ezeket nemcsak hogy bűn felolvasni, hanem még hallgatni is kárhozatos. Mi pedig, a ti kéréseteknek engedve, mindazt amit csak János apostoltól hallottunk, most egyszerűen megírjuk néktek, bár mindezt irántatok érzett testvéri szeretetünkben már elmondottuk. Nem különféle, az eretnekségek következtében elfajzott nézeteket fogadtunk el, hanem az Atyában a Fiút, a Fiúban az Atyát, az istenségnek, az oszthatatlan lényegnek három maradandó Személyét, és hogy az emberi természet eredeténél fogva nem kettős, vagyis jó és rossz, hanem egy és jó természetet alkotott meg a jóságos Isten, mely a kígyó cselvetése folytán, a bűn által lett romlottá, és ezt állította helyre Krisztus a kegyelem által.

Mikoron tehát a mi Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus az egész világ életéért szegekkel átverten a keresztfán függött, látta, hogy a kereszt tövében ott áll Anyja és János evangélista, akit minden más apostolánál inkább szeretett, mert ő volt az egyedüli közöttük, ki testében megőrizte a szüzességet. Meghagyta akkor néki, hogy gondja legyen Szűz Máriára, ezen szavakban: ,,Íme, a te Anyád''; majd odafordult Anyjához: ,,Íme, a te fiad''. Attól az órától fogva Istennek Szent Anyját János különös gonddal vette körül, egészen addig, amíg evilági élete véget nem ért. Amikoron az apostolok igehirdetésük helyére szerte a világban szétszóródtak, Mária János szüleinek házába, az Olajfák hegyének tövébe költözött.

Két évvel azután, hogy Krisztus legyőzte a halált és az égbe emelkedett, az egyik napon, Krisztus utáni vágyakozásban, lakhelyének szobácskájában könnyek között sóhajtozott Mária, és íme, egy angyal nagy fényességbe öltözötten, ott állott előtte ragyogva, köszöntő szavakat mondott neki ilyenféleképpen: ,,Üdvözlégy, kit megáldott az Úr! Fogadd annak köszöntését, ki megparancsolta Jákobnak megáldását a próféták által. Íme -- mondotta --, egy pálmaág, a paradicsomból küldötte tenéked az Úr, hogy ezt majd a koporsód előtt vitesd, mikoron három nap múltával testedből fölvétetsz a mennyekbe! Íme, vár már tereád a te Fiad, együtt a trónusokkal, angyalokkal és az összes mennyei erőkkel.

Akkor Mária így szólt az angyalhoz: ,,Kérlek téged, jöjjön el hozzám most az Úr Jézusnak minden apostola! Mire az angyal ezt válaszolta neki: ,,Íme, Uramnak, Jézus Krisztusnak erejéből minden apostol eljön ide tehozzád.'' Erre azt mondta Mária: ,,Kérlek tégedet, add reám áldásodat, hogy a pokolnak semmiféle hatalma ne férkőzzön hozzám abban az órában, mikor lelkem elhagyja a testet, és ne lássam meg a sötétség fejedelmét. Az angyal így válaszolt: ,,A pokol hatalma nem fog ártani neked; az áldást pediglen örökre megadta neked a te Urad és Istened, kinek én szolgája és küldötte vagyok; de ne éntőlem kérjed te azt, hogy ne lássad meg a sötétség fejedelmét, hanem attól, akit méhedben hordoztál, mivel övé a mindenek feletti hatalom mindörökkön örökké.''

Amint ezt elmondotta az angyal, nagy ragyogásban eltávozott; a pálmaág pedig nagy fénnyel tündökölt. Ezek után Mária letette mindennapi ruháját és előkelőbb ruhákat öltött magára; fogta a pálmaágat, melyet az angyal kezéből kapott, elment az Olajfák-hegyére és így kezdett imádkozni:

,,Uram, én nem lettem volna méltó arra, hogy magamba fogadjalak téged, ha te nem lettél volna könyörülettel énhozzám, így mégiscsak én őriztem azt a kincset, amit átadtál nékem; ezért arra kérlek tégedet, Dicsőség Királya, hogy ne ártson nékem a gehenna hatalma! Ha az egek és az angyalok minden nap ott remegnek színed előtt, akkor mennyivel inkább a föld porából megalkotott ember, kinek számára nincsen más jó, mint amit a te kegyes jóvoltodból kap meg. Uram, te vagy a mindörökké áldott Isten!'' Amikor ezeket elmondta, visszatért lakhelyére.

Akkor váratlanul, amikor szent János vasárnap a harmadik órában éppen prédikált, a föld erősen megremegett, felhő emelte őt fel a magasba, és eltakarta mindenki szeme elől; elvitte annak a háznak az ajtajába, ahol Mária lakott. Kopogtatott az ajtón, majd benyitott. Amint Mária megpillantotta őt, igen megörült és így szólt: ,,János fiam, kérlek téged, emlékezzél meg Uramnak, Jézus Krisztusnak szavairól, amelyekben átadott engem tenéked. Íme, három nap múlva, mikoron a testtől készülök megválni, hallottam, hogy a zsidók mit terveznek ellenem: ,,Várjuk azt a napot, amikor majd meghal ő, aki azt a csalót hordozta, és emésszük el tűzben a testét!''

Akkor magához intette Szent Jánost, bevezette a ruháskamrába, megmutatta neki a temetkezési öltözékét, és azt a ragyogó pálmaágat, melyet az angyaltól kapott, és figyelmeztette, hogy ott vigyék ezt a ravatala előtt, mikoron a sírbolthoz vonulnak.

Mire Szent János ezt mondta neki: ,,Egyedül hogyan is készíthetem el tenéked a kíséretet, ha nem lesznek itt a testvéreim, akik velem együtt az Úr Jézus apostolai, hogy megadják a tiszteletet testecskédnek?'' -- S íme, hirtelenül, Isten rendelése folytán az összes apostol, arról a helyről, ahol éppen prédikálták Isten igéjét, felhőben fölemelkedtek és elragadtattak, majd ott álltak annak a háznak ajtajában, ahol Mária lakott. Csodálkozva köszöntötték egymást, s ilyenféleképpen szóltak: ,,Mi lehet az oka annak, hogy az Úr így egybegyűjtött minket?

Akkor minden apostol együttes lélekkel, örvendezésben elmondotta az imádságát, és amint kimondották az Ament váratlanul ott termett köztük Szent János, és mindent megmagyarázott nekik. Az egybegyűlt apostolok beléptek a házba, megtalálták ott Máriát, és köszöntötték őt ilyenféleképpen: ,,Áldott vagy te az Úrtól, aki az eget és a földet megalkotta.'' Mire ő így válaszolt nekik: ,,Békesség legyen veletek, szeretett testvéreim. Honnan jöttetek ide?'' Azok erre elmondták neki, hogy mindegyiküket elragadta az Isten Lelke felhőben, és letette erre a helyre. Mária erre így szólott: ,,Mégsem hazudtolt meg engem előttetek az Isten! Íme, most rálépek az egész földkerekség útjára. Nem kételkedem abban, hogy az Úr vezetett ide most benneteket, hogy vigasztalásomra legyetek azokban a gyötrelmekben, amelyek most fognak elérkezni hozzám. Ezért kérlek benneteket, hogy szünet nélkül, mindannyian egy szívvel-lélekkel virrasszunk, mindazon óráig, amelyben az Úr megérkezik, és mikor én megválok a testtől.''

Ezzel köréje gyűltek és vigasztalták őt. Három napon keresztül az Úrhoz énekeket zengtek, és íme a harmadik napon, a nap harmadik órájában mindenkire, aki csak abban a házban jelen volt, álom borult; senki sem volt képes virrasztani az apostolokon és azon a három szűzön kívül, akik ott jelen voltak. S íme, hirtelen megérkezett az Úr Jézus Krisztus, nagy angyalsokaság közepette. Hatalmas ragyogás ereszkedett le arra a helyre, az angyalok himnuszt énekeltek és dicsőítették az Urat. Akkor a Megváltó ezeket mondotta: ,,Jöjj hát, legbecsesebb Drágagyöngy, lépj be az örök élet otthonába.''

Akkor Mária leborult a földre, imádta az Istent és így szólt: ,,Áldott a te dicsőséged neve, Uram Istenem, hogy kiválasztani méltóztattál engemet, szolgáló leányodat és a nagy titkodat reám bíztad. Emlékezzél meg tehát rólam, dicsőség királya, mert jól tudod, hogy teljes szívemből szerettelek, és őriztem a te rám bízott kincsedet. Mindezekért fogadj el engemet, a te szolgálódat, és szabadíts ki a sötétség hatalmából, hogy a Sátánnak semmiféle támadása hozzám ne férjen, és azt a négy lelket se lássam meg, mely szembejön velem.''

Erre a Megváltó így válaszolt: ,,Amikor az Atya elküldött engemet, hogy a világ üdvösségéért keresztre feszítsenek, eljött hozzám a sötétség fejedelme, de amikor tetteimben semmiféle kivetnivalót nem talált, legyőzve és megtiporva távozott; ott majd te is meglátod őt, meglátod az emberekre szabott törvény következtében, miután átjutsz te is a halál végső szakaszán; ártani ugyan nem tud neked, mivel veled maradok, hogy segítségedre legyek. Bátran jöjj, az egész mennyei sereg várja már jöttödet, hogy te belépj a paradicsom örömeibe!''

Ahogy ezt elmondotta az Úr, Mária fölkelt a földről, lepihent ágyára, hálát adott, majd lelkét az Istenhez küldte. Az apostolok látták, lelke olyannyira ragyogó volt, hogy senki halandónak nyelve ezt méltóképpen elmondani nem tudná: messze mögötte maradt a hó ragyogása, fényessége nagyobb minden ércnél, az ezüst csillogásánál.

Akkor a Megváltó ezeket mondotta: ,,Kelj föl, Péter, vedd magadhoz Mária testét, és vidd el azt a város jobb felőli oldalán keletre, és ahol egy újonnan metszett sírboltra találsz, oda helyezzétek őt, de várjatok ott reám, amíg oda nem érkezem hozzátok.

Miután ezeket elmondta az Úr, Szűz Mária lelkét átadta Mihálynak, ki a paradicsom elöljárója volt és a zsidó nép fejedelme, és velük ment Gábor is; a Megváltó pedig azon nyomban fölment a mennyekbe, angyalaival egyetemben.

Az a három szűz pedig, akik ott jelen voltak és virrasztottak, fogták Szűz Mária testét és megmosták a temetkezési szokásnak megfelelően. Mikor levették ruháit, a szent test akkora fényességgel ragyogott, hogy érinteni ugyan lehetett, de látni alakját a hónál tündöklőbb fényesség miatt már nem; csak az Úr tündöklése volt nagyobb. S amikor a legtisztább testet megmosták, úgy találták, hogy azt semmi sem mocskolta be.

Amikor letakarták a halotti lepellel, azonnal megszűnt a fényesség, Szűz Mária teste pedig a liliom virágaihoz lett hasonlóvá, igen kellemes illatot árasztott, mihez foghatót még találni sem lehet.

Akkor a szent testet ravatalra helyezték, majd így szóltak egymáshoz az apostolok: ,,Ki fogja vinni azt a pálmaágat a koporsó előtt?'' Akkor János így szólt Péterhez: ,,Neked, aki az apostolságban mindannyiunkat megelőzöl, neked kell ezt a pálmaágat vinned ravatala előtt!'' Péter azonban ezt válaszolta neki: ,,Te vagy az egyetlen közülünk, ki megőrizted a szüzességet, és te vagy az Úr kiválasztottja is, ki akkora kegyelmet talált, hogy keblén nyugodhattál; és amikor ő a mi üdvösségünkért a kereszt fáján függött, saját szavával bízta Máriát tereád: ezért neked kell vinned azt a pálmaágat, mi pedig fogjuk a testet, és elvisszük a sírbolt helyére!''

Ezek után Péter a többiekhez emelte szavát: ,,Fogjátok meg a testet!'' Majd énekelni kezdte: ,,Izrael kijövén Egyiptomból, Alleluja'' (Zsolt 114); vele együtt vitték Szűz Mária testét a többi apostolok is. János pedig a fénylő pálmaágat vitte a koporsója előtt. A többi apostol is ugyanolyan kellemes hangon énekelt.

Akkor íme, egy újabb csoda történt. Egy oly hatalmas felhő jelent meg a koporsó felett, mint amekkora fénykoszorú szokott látszani a Hold körül; angyalok serege volt ebben a felhőben, énekeltek, és az édes dallamtól visszhangzott a föld. Erre a nép kivonult a városból, mintegy tizenötezer ember és csodálkozva mondogatták: ,,Mik ezek a kellemes hangzatok?''

Akkor az egyik ott levő ezt mondta nekik: ,,Mária elhagyta testét, Jézus tanítványai pedig dicséretet mondanak körülötte!'' Akkor odatekintettek, és látták a nagy dicsőséggel megkoronázott testet meg a fennhangon énekelő apostolokat.

És íme, valaki közülük, aki a maga osztályában a papok elöljárója volt, gyűlölettel telt el, és haragjában így szólt az ott állókhoz: ,,Íme, annak a sátra ez, aki közöttünk meg az egész nemzetben zavart keltett, és ekkora dicsőségben részesül?'' Odament, föl akarta borítani a koporsót, a testet pedig a földre hányni, de azonnal elszáradt a keze egészen a könyökéig, és odatapadt a koporsóhoz. Ahogyan az apostolok fölemelték a koporsót, az egyik keze ott lógott rajta, a másik meg a ravatalhoz tapadt, és buzgó könyörgésekben kérlelte a lépdelő és zsoltározó apostolokat; a felhőben levő angyalok pedig vaksággal sújtották a népet.

Akkor az elöljáró így kiáltott fel: ,,Szent Péter, téged kérlek, ne vess el engem, ki ily nagy szükségben könyörög hozzád, mert igen nagy fájdalomtól gyötrődöm. Emlékezzél csak arra, amikor a praetoriumban az ajtónálló szolgáló felismert téged, és mondta a többieknek, hogy zavarjanak el onnan, akkor én szóltam az érdekedben!'' Akkor ezt válaszolta neki Péter: ,,Nekem nincs erőm arra, hogy valami rendkívülit adjak teneked, de ha teljes szívedből hiszel az Úr Jézus Krisztusban, akit ő méhében hordozott, és szülése után is megmaradt szüzességében az Úr kegyelméből, mely nagy jóvoltában a méltatlanokat is megszabadítja, megadja néked is a gyógyulást.''

Erre ő így válaszolt: ,,Vajon ki maradhatna meg továbbra is hitetlennek? De hát mit tegyünk? Az emberi nem ellensége elvakította szívünket, zavart keltett a szemünk előtt, hogy ne tegyünk tanúbizonyságot Isten nagy tettei mellett, főként akkor, amikor Krisztus ellen kiáltozva így káromoltuk: Az Ő vére rajtunk és fiainkon!'' Erre Péter így válaszolt: ,,Ez a káromlás annak ártott, aki továbbra is hitetlen marad Vele szemben, aki pedig az Istenhez fordul, attól ő nem tagadja meg irgalmasságát!'' Mire ő így szólt: ,,Mindazt hiszem, amit mondasz, inkább arra kérlek, legyél könyörülettel irántam, nehogy elérjen a halál.''

Akkor Péter megállította a ravatalt és így szólott: ,,Ha teljes szívedből hiszel az Úr Jézus Krisztusban, kezed megszabadul a koporsótól!'' Ahogy ezt kimondta, rögtön elvált annak keze a koporsó oldaláról, és lábra tudott állni, de a karja továbbra is száraz maradt, így nem szűnt meg tovább könyörögni.

Akkor Péter így szólt hozzá: ,,Borulj oda a testéhez, csókold meg a ravatalát és mondjad: Hiszek az Istenben, az Isten Fiában, Jézus Krisztusban, akit ő hordozott, és hiszem mindazt, amit nekem Péter, Isten apostola mondott!'' Akkor odament, megcsókolta a ravatalt, és azon nyomban megszűnt minden fájdalma, és mind a két keze ismét egészséges lett. Erre már nagy buzgalommal áldotta Istent, Mózes könyveinek tanúságával dicsőítette Krisztust, úgy, hogy még az apostolok is elcsodálkoztak rajta. Sírás fogta el őket az örömtől, és dicsőítették az Úr nevét.

Ezek után Péter így szólt hozzá: ,,Vedd át ezt a pálmaágat János testvérünk kezéből, menj be a városba, ott majd egy vakság-sújtotta nagy sokaságot fogsz találni. Hirdesd nekik Isten nagy tetteit, és mindazoknak, akik csak hinni fognak az Úr Jézus Krisztusban, tedd a szemére a pálmaágat, és visszanyerik látásukat; de azok, akik nem hisznek, megmaradnak vakságukban.''

Mindent ennek megfelelően tett, rátalálván a vaksággal sújtott hatalmas tömegre, akik így siránkoztak: ,,Jaj nekünk, mert olyanokká lettünk, mint a vaksággal megvert szodomabeliek. Nincs más hátra számunkra, mint a pusztulás.'' Amikor meghallgatták az elöljáró szavait, aki visszanyerte egészségét, hittek Jézus Krisztusban, ő meg a szemükhöz érintette a pálmaágat és visszanyerték látásukat; akik pedig megmaradtak keményszívűségükben, halálra jutottak.

Mindezek után visszatért a papok elöljárója az apostolokhoz, visszaadta nekik a pálmaágat és elmondott mindent, ami csak történt vele. A Máriát vivő apostolok pedig eljutottak Jozafát völgyébe, oda, ahová az Úr mutatott, és ott egy új sírboltban helyezték el őt, majd lezárták a sírt. Leültek a sírbolt ajtajában, miként ezt az Úr meghagyta nekik. És íme, váratlanul ott termett az Úr Jézus Krisztus, együtt az angyalok hatalmas tömegével, ragyogó fényességgel övezve, és így szólott az apostolokhoz: ,,Békesség veletek!'' Ők meg így válaszoltak neki: ,,Legyen rajtunk az irgalmasságod Uram, miként mi benned remélünk!''

Akkor a Megváltó így szólott hozzájuk: ,,Mielőtt még fölmentem volna az Atyához, megígértem néktek, hogy ti, akik követőim vagytok, az újjászületés idején, amikor az Emberfia méltóságának székében helyet foglal, ti is ott fogtok majd ülni tizenkét trónszéken, és ítélkezni fogtok Izrael tizenkét törzse felett. Őt pedig Izrael nemzetségei közül választottam ki, Atyám elhatározásának megfelelően, hogy benne lakást vegyek. Mit akartok, mit tegyek vele?''

Erre Péter meg a többi apostolok így válaszoltak: ,,Uram, ha te már előre kiválasztottad ezt a szolgáló leányodat, hogy ő a te szeplőtelen hajlékod legyen, minket meg a te szolgálatodra, még a világ kezdete előtt, együtt Atyáddal, akivel együtt neked és a Szentléleknek azonos az istensége és a hatalma, akkor előre tudtad mindezt, ha tehát így lehetségessé vált szolgáidnak helyes látása, úgy keltsd életre Édesanyád testét és vidd el magaddal azt a mennyei boldogságba.''

Akkor így szólt a Megváltó: ,,Legyen a ti elgondolásotok szerint!'' És megparancsolta Mihály főangyalnak, hogy hozza le Szűz Mária lelkét. És íme, Mihály főangyal elhengerítette a követ a sírbolt ajtajából, és így szólt az Úr: ,,Kelj fel, Kedvesem, Szépségem, ki nem vetted magadra a nemzésből eredő romlást, ki nem szenveded el sírodban a test felbomlását!''

Mária azon nyomban feltámadt sírjából, áldotta az Urat, az Úr lábaihoz borult ezen szavakkal: ,,Uram, én nem tudok tenéked eléggé hálát adni megszámlálhatatlan áldásodért, amit nékem, a te szolgálódnak adni méltóztattál. Mindörökre áldott legyen a te neved, világ Megváltója, Izrael Istene!''

Az Úr megcsókolván odahajolt hozzá, majd lelkét átadta az angyaloknak, hogy vigyék el a paradicsomba. Az apostoloknak pedig ezeket mondta: ,,Járuljatok ide hozzám!'' Amikor köréje gyűltek, megcsókolta őket és így szólt: ,,Békesség veletek! Ahogyan mindenkor veletek voltam, veletek leszek a világ végezetéig.''

Amint ezeket elmondta az Úr, fölemelkedett a felhőben és az égbe szállt, az angyalok vele együtt mentek és elvitték Máriát az Isten paradicsomába. Az apostolokat pedig felhők takarták el, és visszatért mindegyikük a maga igehirdetési helyére. Elbeszélték ottan Isten nagy tetteit, dicsőítették Urunkat, Jézus Krisztust, aki él és uralkodik az Atyával és a Szentlélekkel tökéletes egységben, az Istenség egy lényegében. Amen.

Kotta és dallam

c4-> e8 f4 d8 e4. f4 g8-^ e4 g8 d4 b8 c4. r \bar "|." } \addlyrics { Künn a fá -- kon új -- ra szól a víg ka -- kukk -- ma -- dár. Nap -- su -- gár -- ban ú -- szik min -- den, száll az il -- lat -- ár. Nyár van, nyár. Röp -- ke lep -- ke száll vi -- rág -- ra, züm -- mög száz bo -- gár. Lom -- bos á -- gon csó -- kot vált az if -- jú ger -- le -- pár, nyár van, nyár van, ka -- kukk szól már a fák közt: „Ka -- kukk, de szép a nyár!” } >> } " width="768" height="355" />

 

JÚLIUS

 

Düh csikarja fenn a felhőt,
fintorog.
Nedves hajjal futkároznak
meztélábas záporok.
Elfáradnak, földbe búnak,
este lett.
Tisztatestü hőség ül a
fényesarcu fák felett.

 

1940. június 12.

Juhász Katalin - „A Kossuth-nóta”

1848 áprilisától kezdve a magyar országgyűlés többször is kénytelen volt újoncok toborzását elrendelni, hiszen egyre fenyegetőbbé vált a helyzet elsősorban a délvidéki nemzetiségi villongások miatt. A szabadságharc számos katonadala Kossuth Lajos nevét emlegeti vezérként. Ennek egyik oka, hogy mind az országgyűlésben, mind a köznép körében rendkívüli hatást tudott gyakorolni híres szónoklataival. –Mint Jókai írja: "Úgy árasztani maga körül a fényt soha szónok nem tudta, mint ő."– A másik ok, hogy a Batthyány-kormány lemondásától fogva a Honvédelmi Bizottmány elnökeként, majd később, mint kormányzó ténylegesen ő volt a politikai küzdelem legfőbb vezetője.

A toborzó dalok közül legnépszerűbb a jól ismert Kossuth-nóta, amelynek többszáz szövegváltozata és jónéhány dallamváltozata ismert. A dal keletkezéséhez számos legenda fűződik, pontos dátumát azonban ma sem ismerjük. A legvalószínűbbnek tűnik 1848 szeptembere, amikor Kossuth nevezetes alföldi toborzókörútján szónoklataival buzdította a népet a harcra. Jókai Mór szerint a szónoklatokra a ceglédi, nagykőrösi és kecskeméti nép "mindnyájan el fogunk menni" felkiáltással válaszolt. Káldy Gyula így ír az 1848-as alföldi toborzások kapcsán a Kossuth nótáról:

"Szeged városának akkori két tanácsosa vezetésével zeneszóval kezdték a toborzást. Reggel indultak el, s déltájban a városházához visszatérve nemcsak a zászlóalj létszáma: 1000 ember volt teljes, de azon fölül még 300-an csaptak fel. Ez volt a harmadik zászlóalj, melynek parancsnoka Damjanich János lett. Mikor a Város zászlójukat fölszentelte, énekelték először az újoncok először a régi verbunkos nótára:

Magyarország édes hazám,
Néked szült és nevelt anyám.
Négy esztendő nem a világ,
Éljen a magyar szabadság,
Éljen a haza!

mert négy évre szólt a szolgálati idő. Ugyancsak Szegeden verbuválták a 33. zászlóaljat is, mikor az országgyűlés a 200 000 újunc toborzását elrendelte, de akkor már a következő verset alkalmazták:
Kossuth Lajos azt izente,
Hogy kevés a regimentje,
Ha még egyszer azt izeni,
Mindnyájunknak el kell menni,
Éljen a haza!
(…) Így keletkezett a dal, melyet később Kossuth-nótának kereszteltek el."

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából jelent meg Tari Lujza szerkesztésében az a népdalgyűjtemény, amelyben a szabadságharchoz kapcsolódó népdalok valamennyi legfontosabb típusát megtaláljuk. (Magyarország nagy vitézség. A szabadságharc emlékezete a nép dalaiban. Magyar Néprajzi Társaság Budapest 1998) Ebben a szerző a Kossuth nóta keletkezésével kapcsolatban számos további forrást idéz és a dal 17 dallamváltozatát mutatja be négy fő dallamtípusba sorolva.

A legáltalánosabban ismert és mára nemzeti szimbólummá vált dallam feltehetőleg az 1848-as forradalom és szabadságharc alatt keletkezett. A 19. századi köntösbe öltöztetett, de több elemében régies dallam, többek szerint Balkányi Szabó Lajos nótaszerző szerzeménye. A szöveg többnyire Kossuth Lajos nevének kimondásával indul. Az előadásmód a változatos a lírai hangvételű rubatotól a feszes indulótempóig megfigyelhető. A régebbi gyűjtésekben igen gazdag a refrének formai változatossága is.

A Kossuth nóták második nagy csoportját alkotják azok a dalok, amelyek tulajdonképpen a jól ismert általános szövegek társításai más dallamokkal. Ezeknek talán legszebb példái a Vikár Béla 1903-as gyűjtéséből ismertté vált székelyföldi változatok, amelyeket keserves-, ballada- és katonakísérő szövegekkel is ismerünk.

A harmadik csoportot az 1848–49-es katonaindulók közé is bekerült Egressy Benjamin szerezte népies műdal dallamára énekelt Kossuth nóták alkotják. A dallam aNe menj rózsám a tallóra… kezdetű szöveggel vált először népszerűvé, miután Szerdahelyi JózsefA szökött színész és katona című népszínművében 1843-ban először bemutatták. A közismert Süvegemen nemzetiszín rózsa kezdetű dal szintén e dallam stílusában íródott; különösen az első két sorban érezhető a hasonlóság.

A negyedik típus egy kis hangterjedelmű, kupolás szerkezetű, népzenénk régi stílusrétegeihez sorolható dallam, amelyhez azEsik eső karikára kezdetű, eredetileg szerelmi dalként énekelt szöveg kapcsolódott. A csárdás tempóban énekelt dalt Széken gyűjtötték egymás után többen is: Volly István 1940-ben, Jagamas János 1949-ben és Lajtha László 1954-ben. A változatok csak egy-két hangban térnek el egymástól. A könnyen megjegyezhető és énekelhető dal az iskolai tankönyvekbe is bekerült és országszerte közismertté vált. Mindenképpen örvendetes lenne, az énekórákról ismert dalt az eredeti széki hangzásban is minél többen ismernénk.

A Kossuth-nótát a szabadságharc leverése után betiltották (csakúgy, mint a Rákóczi- és a Klapka-indulót), azonban tudjuk, hogy titokban, vagy semmitmondó szövegekre továbbra is énekelték. "Ennek a Haynaunak az emberei járkáltak mindenfele, oszt elfogdosták, aki a Kossuth-nótát énekelte. Kossuth-kutyának hívták, aki énekelte." (Heves m.) "Énekelték a Kossuth-nótát, ahol csendőr nem volt a lakodalomban, mindég elő volt Kossuth." (Tolna m.)

1850-től kezdve megváltoztatott szöveggel újra felhangzott a Kossuth nóta, majd ezt követően egyre több dalgyűjteménybe, hangszeres zenei kiadványba is bekerült. A múlt század végétől már a tankönyvekben is megtalálhatjuk a Kossuth nótát, így az iskolai oktatásnak is része lett.

1867-től kezdve a baloldali pártok kortesei a 48-as eszmékkel nyerték meg a tömegeket, s kortesnótáik rendszerint a Kossuth-nóta dallamára hangzottak el:

Kossuth Lajos azt izente,
Pécs városnak nincs követe.
Ő még most nem jöhet haza;
Jó követet kér a haza.
Éljen Irányi!

A pécsi nép érti szavát,
Szereti ez még a hazát,
Küzd, amiért ontottunk vért:
Ezernyolcszáznegyvennyolcért.
Éljen Irányi!

A Kossuth-nóta dallamára énekelt kortes szövegeket nemcsak Magyarországon, de Amerikában is énekelték. Káldy Gyula közre is adott egy New Yorkban énekelt változatot, hozzáfűzve, hogy "az amerikaiaknak annyira megtetszett a dal, hogy többfelé éneklik választások alkalmával".

Kossuth halála után újabb szövegeket fűztek a közismert dalhoz, amelyben ezt a szomorú eseményt énekelték meg:

Kossuth Lajos édesapánk,
Felesége édesanyánk.
Nyugosznak ők mind a ketten
Magyarország sírkertjében.
Éljen a magyar szabadság,
Éljen a haza!
(Méhtelek, Szatmár m.)

Forrás: http://www.neprajz.hu

„A keresztény család Isten Országát építi a történelemben azokkal a mindennapos dolgokkal, amelyek életének föltételei, vagy annak meghatározói.” Ugyanakkor fontos és kiemelt feladat - a lelki élet, a hit továbbadása, a hitre való nevelés, a családtagok személyiségének kibontakozása. Így a család a szeretet tűzhelye, amely világít, melegít, éltet. Templom, ahol Isten lakik, a Szentháromság élő tükörképe. „A házasság és a család szent.”

Krisztus Király vasárnapja: az →egyházi év utolsó vasárnapja. - Krisztus királyi méltóságának a 20. sz-ig nem volt külön ünnepe. XIII. Leó p. (ur. 1878-1903) az 1900-as →jubileumi év alkalmából a 20. sz. királyának hirdette ki a Megváltót, ezzel előkészítette a ~ ünnepet. Akkor világszerte mindenütt a legmagasabb hegyek ormán, ill. magaslatokon kereszteket és Krisztus-szobrokat állítottak föl a Megváltó emlékezetére, közöttük a híres Béke-Krisztus-szobrot az Andok egyik legmagasabb csúcsán. - Az I. vh. után XI. Pius p. (ur. 1922-39) a →niceai zsinat 1600. évford-ján, 1925: szentévet hirdetett, melynek mottója: „Krisztus békéje uralkodjék Krisztus országában!” A szentév végén, XII. 11: rendelte el a p. a Quas primas enc-val Krisztus Király ünnepét, ~t (m-ul: Ford. Lepold Antal. Bp., 1926). - Krisztus királyi méltóságának ünneplésével a népek, családok, személyek békéjének urát állította a hívek közé, hangsúlyozva, hogy Krisztus a megtestesüléssel és a megváltó halállal szerezte királyságát a világ üdvösségére. - Az ünnepet a p. október utolsó vasárnapjára tette, 1969 óta az utolsó évközi vasárnapon, november végén üljük. **

Radó II:1308.

Benedek Elek (1859–1929)

Benedek Elek Kisbaconbanszületett 1859. szeptember 30-án (a település akkor Udvarhelyszékhez tartozott, ma Kovászna megye része). Édesapja Benedek Huszár János, édesanyja Benedek Marczella. Gazdálkodó székely katonacsaládból származik, ősei a lófő, illetve gyalogkatona rendhez tartoztak. Apai nagyapja, István, huszárként vett részt az ún. francia háborúkban. Anyai nagyapja, Benedek András Bardócz szék asszeszora volt. A kisbaconi Benedek család első, oklevelekben említett tagja Benedek Urbánus, aki a 15. században élt. 1665-ben Benedek Mihály és fiai Apafi Mihály fejedelemtől címeres nemeslevelet kapnak. Ez a nemeslevél, amint azt Benedek Elek az Édes anyaföldem -ben elmeséli, elveszett, ami nem kevés kellemetlenséget okozott a családnak, mivel annak férfi tagjai így nem mentesültek a székelységre nehezedő kötelező katonáskodás alól.

Elemi tanulmányait a kisbaconi falusi iskolában kezdi. Alig nyolc évesen íratják be a székelyudvarhelyi református kollégiumba, életútjának ez a fordulata egybeesik az osztrák–magyar kiegyezés történelmi momentumával, amely a sötét Bach-korszak lezárását jelenti. Az Udvarhelyen töltött diákévek mély nyomot hagynak az íróban. A gimnázium nyolc osztályának elvégzése után ugyanott érettségizik.

1877 és 1881 között a budapesti egyetem bölcsészkarán tanul magyar–német szakon, majd filozófiát is hallgat, de nem szerez diplomát, inkább az újságírói pályát választja. Egyetemi évei alatt versei jelennek meg az Üstökösben.

Ballada- és népmese-gyűjtését megmutatja Gyulai Pálnak, aki felolvas belőlük a Kisfaludy Társaságban. Népköltészeti gyűjtésének anyaga, Kriza János, Orbán Balázs és Sebesi Jób gyűjtésével együtt a Magyar Népköltési Gyűjtemény harmadik részeként megjelenő Székelyföldi Gyűjtés című kötetben lát napvilágot 1882-ben.

1881-től a Budapesti Hírlap munkatársává válik. 1884-ben megnősül, Fischer Máriát veszi feleségül.

1885-ben adják ki első számottevő könyvét, a Székely Tündérországot.

1886-tól az Ország Világ szépirodalmi lap szerkesztője. Munkatársai többek között Ambrus Zoltán, Bródy Sándor, Vajda János.

1887-ben veszi kezdetét viszonylag rövid ideig tartó politikai karrierje: a kormányon lévő, Tisza Kálmán-féle Szabadelvű Párt színeiben indul a nagyajtai választókerületben. Első képviselőházi beszédében a magyar gyermekirodalom és könyvkiadás terén uralkodó áldatlan állapotok ellen emel szót.

1892-ben már Apponyi Albert ellenzéki Nemzeti Pártjának tagjaként indul a választásokon, de sikertelenül.
1902-ben szakít a politizálással.

1889-ben gyereklapot indít Pósa Lajossal, Az Én Újságom címmel, amely mérföldkőnek számít a magyar ifjúsági lapok történetében, és meghatározza a következő évtizedek idevágó törekvéseit.

1894-ben újabb folyóiratot indít: a Nemzeti Iskolát tíz éven át szerkeszti, a magyar közoktatás ügyének jelentős fórumává alakítja. Sorrendben a következő általa indított lap, a Magyar Kritika Benedek Elek rendkívüli sokoldalúságát és ambícióját bizonyítja. Ennek a kiadványnak többek között Osvát Ernő is munkatársa volt.

1894 és 1896 között újabb könyvei jelennek meg, több műfajban is kipróbálja magát. A Huszár Anna nyitja lányregényei sorát. Ekkor jelenik meg a kortársak körében nagy visszhangot kiváltó műve, a Testamentum és hat levél, majd monumentális mesegyűjteménye, a Magyar mese és mondavilág öt kötete.

1896-ban megkezdi a kisbaconi ház építését, mintegy megelőlegezve későbbi végleges hazatérését szülőföldjére.

A századforduló közeledtével egyre nehezebbé válik a székelység helyzete, nagy mérteket ölt az elszegényedés és ennek következtében a kivándorlás. Éppen ezért Benedek Elek örömmel mond igent 1901-ben Győrffy Gyula felkérésére, hogy a székely kérdésről írjon cikkeket a Magyarság című lapba. Kritikai hangvételű írásai azonban nem aratnak tetszést a hatalom képviselőinek körében, 1902-ben már véget is ér a lappal való együttműködése. Mi több, nem hívják meg az 1902. augusztus 28-i tusnádi Székely Kongresszusrasem. Még ugyanabban az évben új lapot indít Földes Gézával, Magyar Világ címmel, ez azonban anyagi nehézségek miatt már egy év múlva megszűnik, és utolsó cikkében Benedek Elek már egész újságírói karrierjét „temeti”. Ennek ellenére 1907-ben, Apponyi Albert kultuszminiszter felkérésére még elvállalja a Néptanítók Lapjánakszerkesztését.

1909-től ismét gyerekeknek szóló lapot, a Jó Pajtást szerkeszti, Sebők Zsigmonddal együtt. Sebők 1916-ban bekövetkezett haláláig társszerkesztője, utána főszerkesztője a lapnak, egészen 1923-ig, amikor a Cimbora kedvéért lemond a Jó Pajtásról.

Az első világháború évei alatt Budapesten él. 1919-ben felesége, beteg gyermekükkel, Jánossal hazatér Kisbaconba.

1921-ben Benedek Elek végleg hazatér szülőfalujába. Fogadalma szerint egy esztendeig nem mozdul ki portájáról, de lassan mégis bekapcsolódik az újjászerveződő erdélyi magyar irodalmi életbe: 1922. július 31-én beszédet mond a Segesváron rendezett Petőfi-emlékünnepségen, és cikkezni kezd a Keleti Újságban.

Az Égető Árpád baróti nyomdájában napvilágot látó Én naptárammal kezdi meg itthoni szerkesztői munkásságát, majd 1923-tól kezdetét veszi a Cimbora küzdelmes története. Közben bekapcsolódik a Kós Károly, Nyírő József, Szentimrei Jenő nevével fémjelzett Kaláka társaság munkájába. A falvakat járják, hogy a legmostohább helyzetű magyar településekre is eljuttassák a magyar irodalmat és kultúrát. Főszerkesztője lesz a Vasárnap című lapnak, amelyet a Kaláka tagjai alapítottak. Gyakorlatilag üllő és kalapács közé kerül a konzervatívok és baloldaliak csatározásában. Ilyen körülmények között a Vasárnap, amely később a Vasárnapi Újság címet veszi fel, nem tud hosszabb ideig fennmaradni.

Életének utolsó éveit teljes egészében a Cimborának szenteli. Egyre nyomasztóbb anyagi gondok között küzd a lap életben tartásáért, miközben irodalmi és nem irodalmi polémiák kereszttüzében is helyt kell állnia. 1929-ben a Cimbora kilátástalan helyzetbe kerül.

Benedek Eleket 1929. augusztus 17-én, levélírás közben, végzetes agyvérzés éri. Utolsó leírt mondata, amelynél kiesett kezéből a toll, szállóigévé vált: „Fő, hogy dolgozzanak”.

Augusztus 20-án helyezték örök nyugalomra a kisbaconi temetőben, feleségével együtt, aki – korábbi fogadalmukat megtartva, miszerint egyikük sem fogja túlélni a másikat – követte férjét a halálba.
Temetésére hatalmas tömeg gyűlt össze, a helybeli lakosság, rokonság mellett a közélet neves személyiségei is nagy számban jelen voltak.

Kosztolányi Dezső: A kutya beszéde

 Gazdám, gazdám. Lásd, igazán megható, hogy végre rám is gondoltál, s fölvonultatsz ebben a seregletben. Had nyalom meg a kezedet. Mindjárt nyilatkozom. Előbb azonban engedd meg, hogy kissé vakaródzam. Mondd, te nem szoktál vakarózni?

     Mindenekelőtt tisztázzunk valamit. Ti azt hirdetitek, hogy szerettek bennünket. A hűség, ragaszkodás példaképéül állítotok oda. Elemi iskolai olvasókönyvben nem egy érzelmes történetet közöltök rólunk, hogy gyermekeitek rajtunk okuljanak. Másrészt mihelyt szitkozódtok, mindent emlegettek, s arra, aki hűtlen, azt mondjátok, hogy komisz, mint a kutya. Ezt sokáig nem értettem.

    De később rájöttem a nyitjára. Mi mindössze pár ezer esztendős barátságban vagyunk az emberrel. Ez pedig nem elegendő, hogy végképp fátyolt borítsatok a múltra. Hajdan bizony viaskodtunk, farkasszemet néztünk, ellenségek voltunk. Homérosz a kutyáról írván még fenevadakra gondol. Ezt nem bírjátok egykönnyen elfelejteni.

    Nincs okom, hogy szemetekre lobbantsam, mert magam sem felejtettem el semmit. Valahányszor enni kapok zárt udvaromban, külön csajkámban, tébolyult sietséggel esem neki, noha tudom, hogy senki se zabálja föl. Illetve csak az eszem tudja, de az ösztönöm nem. Az még mindig emlékszik arra, hogy évezredekkel ezelőtt, mikor falkában kóboroltunk, marakodnunk kellett minden koncért. Ha zsebvillanylámpád mutatod, elbújok, nyíni kezdek, az ősi barlangtüzek lobbannak föl emlékezetemben. Ferdén futok görbe lábaimmal, mert egykor nagyon megkergethettek. Farkunk pedig mindig balra konyul, sötéten és baljósan. Hogy mit jelent ez, hogy milyen régi idegrázkódtatás  következménye, azt talán majd később fogja kideríteni a tudomány.

    Van azonban közöttünk egy sarkalatos ellentét, mely örökre akadálya annak, hogy megérthessük egymást. Szemléleti formánk más és más. Én szagolok, te csak látsz, én főképp az orrommal veszek tudomást a világról, te a szemeddel, én azt mondom róla, hogy rossz szagú, te ellenben azt, hogy csúnya. Nekem minden esetre jobb. Egy undok ember elől nyomban bevonulhatsz fényesen berendezett óladba, s az már nem is létezik számodra. De én őt sokáig érzem azután is, hogy elhaladt előttem, mert ott marad utána a szaga, mint makacs kísértet, és üldöz, gyötör. Ezért ugatok én tovább, mint te, gazdám.

    Politikai tekintetben az egyéniség föltétlen jogát valljuk, tagadunk minden nagyobb közösséget. A hangyák és méhek szervezett társadalmát mélységesen megvetjük. Egykori falkánk emléke is oly irtózattal tölt el, hogy egy másik kutya láttán elvicsorítjuk a fogunk. Minthogy pedig mindig utáltuk az összetartást , a nyájszellemet, és egyébként gyöngék voltunk megállni a helyünket a létküzdelemben, elbuktunk, és mint az egyéniség nemes lázadói, inkább a cselédek cselédei lettünk, mások szolgái, csakhogy egymást ne kelljen szolgálnunk, és bölcsen, szelíden magunknak élhessünk. Annyira féltettük függetlenségünket, hogy teljesen elvesztettük.. Bálványunk: a magántulajdon. Jelszavunk: enyém, tied, övé. De inkább ez: enyém.

     Ami engem illet, immár betöltöttem hatodik évemet, életem fele elmúlt, csontom javát megettem.. Évente ismeretlen szukáktól átlag húsz kölyköm született, most lehet valami száz, de ezeket nem ismerem. Mit is törődjek velük? Azok is nyilván olyan kutyák, mint én. A kutyapálya meglehetősen egyhangú. Nincs rajta se előlépés, se haladás. Az ember – bocsáss meg a szóért, de ez csak afféle szónoki kép – kutyának születik, és kutyaként döglik meg.

      Egyes bölcselőink azt állítják, hogy mi öntudatlanul élünk az örök jelenben, s mit sem tudunk az elmúlásról. Micsoda emberi fennhéjázás. Hát nem veszitek-e észre, hogy minden mozdulatunk, minden rémületünk egy nesztől, egy ágzörrenéstől, minden pipogya hunyászkodásunk voltaképp futás a megsemmisülés elől, mely éppúgy vár miránk, mint tirátok?

      Tekints a szemembe. Mély bánat van abban, oly fennkölt és túlvilági fájdalom, akár egy nagy költő szemében, aki előtt mások verseit dicsérik. Érzem, hogy napról napra hanyatlom. Vaksi szemem gyöngül, fogam hulladoz.  Öreg napjaimban nem köttök pápaszemet szemere, hogy jobban lássam a háztájat, nem illesztetek aranyfogakat ínyemre, hogy azokkal harapjam meg a rablókat. De jobb is mihamarabb elpusztulni.

     Kedélybetegségem miatt tűrhetetlen a közérzetem. Folyton riadozok, lótok-futok, csőszködöm, az üldöztetési mánia hajszol, minek folytán másokat is hajszolok. Sokan kedélyesnek tartanak. Bezzeg csak egy ember viselkednék így egy napig, tüstént ideggyógyintézetbe zárnák. Éjjeli szolgálatom miatt sosem aludhattam még ki magam. Így, mint a legéberebb állat, állandóan szundikálok, idegesen föl-fölébredek, minden másodpercben.

Hidd el, kutyának való az ilyen éelt...

Könözsi László zenepedagógus, hegedű tanár, kántor /1924. május 14. Dunavarsány - 2020. január 14. Dunavarsány

A Trianoni Békediktátum következtében szülei, a Könözsi és a Czibik család tagjai elhagyták a Felvidéket és a csonka Magyarország területén telepedtek le. Könözsi László édesapja, Mihály az 1916-ban épített és azóta egyre nagyobb forgalmat bonyolító vasútállomás állomásfőnöke lett 1922-ben. Így a család az akkori nevén, Dunakisvarsányon talált új otthonra.

A kis László a zenével, a hegedű és a harmónium hangszerrel már 4-5 éves korában megismerkedett és örök barátságot kötött velük. Aztán jöttek a kisebb, nagyobb hegedűk, a különböző hangszerek, az akkori MÁV zenekar hegedűsétől kapott első órák, a kottaolvasás, a kis kompozíciók, az iskolai énekórák, az első, játszótársaiból alakított iskolai zenekar.

Az évek folyamán a zene szeretete, a hegedűoktatás, a hangszeres- és hegedűirodalom ismerete mint egy láthatatlan iránytű vezette végig az életén, meghatározta és széppé tette minden napját.

Az általános iskolai éveket a gimnáziumi élet váltotta fel, a budapesti Fáy András Gimnázium tanulója lett. Közben felvételt nyert a Budapest Fővárosi Zenede 2. akadémiai előkészítő osztályába. 1944-ben a II. világháború elérte Magyarországot is, így tanulmányai félbeszakadtak.

A Pocking (Bajorország) amerikai munkatáborában töltött hónapokat és a II. világháború viszontagságait követően már nem tudta folytatni és befejezni zenei tanulmányait.

A háború utáni években a Csepel Művekben dolgozott és mellette a katolikus templomban, mint kántor szolgált, majd később a művelődési házban szervezte a zenei életet, a kórusokat, elindította és magas színvonalra emelte a hegedű oktatást.

Az 1960-as évektől mint a dunavarsányi Művelődési Ház igazgatója már a falu kulturális életének irányítója volt, minden lehetőséget megragadott arra, hogy bemutathassa, közvetíthesse a hagyományos magyar és egyetemes kultúra értékeit.

1966-ban megalakította a Pro Musica Zenekart, a dunavarsányi Zeneiskolát, aminek igazgatója és hegedűtanára volt. 1983-tól 16 éven át az érdi-, dabasi-, ráckevei Állami Zeneiskolák kihelyezett tagozatainak tagozatvezetője lett.

Nagyon szeretett fotózni. Több ezer fotóból álló képanyagával megörökítette Dunavarsány minden jelentősebb helyszínét, eseményét, lakóját, a zenei élet fontos pillanatait.

Fotói mellett jelentős értéket képvisel gazdag kottatára, saját művei.

Zeneszerzői munkásságát egyházi művek, szerenádok, indulók, könnyű műfajú művek jelzik.

Kitüntetései között a Kultúráért, a Közművelődésért díjakat, valamint a Lajtha László-díjat említjük.

Strauszné Könözsi Vera karnagy

Szent II. János Pál egész pápaságában központi helyet foglalt el az Isteni Irgalmasság gondolata. Már megválasztása után két évvel, 1980 adventjének kezdetén kiadta második, Dives in misericordia (Irgalomban gazdag Isten) kezdetű enciklikáját, mellyel mintegy programot is adott: „Minél inkább eltávolodik az ember Istentől és az irgalom misztériumától, s minél inkább elveszíti a világ eszméinek hatására az irgalom szó értelmét, az Egyháznak annál inkább joga és kötelessége, hogy »hathatós kiáltással« forduljon az isteni irgalomhoz.”

Milyen út vezetett a Dives in misericordia enciklikáig és az Isteni Irgalmasság vasárnapjának kihirdetéséig – II. János Pál pápa életében és az egyház 20. századi történetében?

Az irgalmasság gondolata és üzenete végig jelen van a Szentírásban – idézte fel kérésünkre győri látogatásakor e gondolatiság kezdeteit Stanisław Dziwisz bíboros, krakkói érsek. Majd így folytatta: a II. világháború előtt az Isteni Irgalmasság üzenete nagy erővel köszönt vissza Fausztina nővér életében és működésében. (Szent Faustyna Kowalska, vagyis Szent Fausztina nővér 1938. október 5-én hunyt el Krakkóban – a szerk.) Leírásra került: a világban nem lesz béke addig, míg nem fordulunk az Isteni Irgalmassághoz.

A Fausztina nővér számára kinyilatkoztatott ígéretek valamiképp óvtak minket a II. világháború előtt – tette hozzá a krakkói érsek, aki negyven éven keresztül volt II. János Pál személyi titkára és barátja. – És most a világ újra visszafordul az irgalmasság felé. Ez az orvosság, a kegyelem a korunk veszélyes ideológiáival folytatott harcban. Talán Isten így ad útmutatást: azt üzeni, hogy irgalmasságához fordulva tudjuk a világ gondjait, problémáit orvosolni, gyógyítani.

Stanisław Dziwisz elmondta, Karol Wojtyła Krakkó Łagiewniki városrészének kőfejtőjében dolgozott, amely nagyon közel volt Fausztina nővér rendházához. Ott ismerkedett meg a II. világháború alatt titokban szemináriumba járó, munkásként dolgozó fiatalember, a későbbi pápa az irgalmasságnak ezekkel a Fausztina nővér számára kinyilatkoztatott jeleivel. És így válhatott az Isteni Irgalmasság az ő keresztény életének, papságának, püspökségének és pápaságának is középpontjává.

Az Isteni Irgalmasságnak két nagy szentje van: Fausztina nővér és II. János Pál pápa – hangsúlyozta Dziwisz bíboros.

„Fausztina nővér a második világháború előestéjén halt meg. Életének ebben az utolsó időszakában kapta meg az Isteni Irgalmasság kinyilatkoztatását, s mindazt, amit megélt, leírta Naplójában. A második világháború túlélői számára Szent Fausztina Naplójának e sorai olybá tűntek, mint az Isteni Irgalomnak egy különleges, XX. század nézőpontjából megírt evangéliuma. A kortársak felfogták üzenetét, mégpedig éppen a második világháború során drámai módon felhalmozódott rossznak és a totalitárius rendszerek kegyetlenségének a tükrében. Mintha Krisztus azt akarta volna kinyilatkoztatni, hogy a rossz – amelynek az ember létrehozója és áldozata – elé állított végső korlát éppen az Isteni Irgalom. Ennek az irgalomnak természetesen része az igazságosság is, ám a világ és az ember történelme során az isteni tervben nem kizárólag az igazságosságé az utolsó szó. Isten mindig el tudja választani a jót a rossztól, s azt akarja, hogy mindenki üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére (vö. 1Tim 2,4): Isten a szeretet (1Jn 4,8). A Fausztina nővér előtt megjelent megfeszített és feltámadt Krisztus eme igazság legfőbb kinyilatkoztatása.” (Az irgalom misztériuma. In: II. János Pál: Emlékezet és azonosság, Budapest, 2005, 58–62.)

Faustyna Kowalska boldoggá avatását II. János Pál pápa kezdeményezte, még Krakkó érsekeként, 1965-ben. Majd 1993. április 18-án, húsvét második vasárnapján, az eljárás elindítója immár pápaként avatta boldoggá Fausztina nővért. A szentté avatásra hét évvel később, 2000. április 30-án, ismét csak húsvét második vasárnapján került sor.

Szent Fausztina és Boldog Sopoćko

Ekkor hirdette ki a pápa a világ számára az Isteni Irgalmasság ünnepét is, e szavakkal: „Húsvét második vasárnapja ettől kezdve az egész egyházban az Isteni Irgalmasság vasárnapja nevet viseli.” És a szentatya hozzátette, ezzel az üzenettel, az Isteni Irgalmasság üzenetével kívánja átvezetni az egyházat a harmadik évezredbe.

II. János Pál pápa, az Isteni Irgalmasság üzenetének fáradhatatlan hirdetője volt. Imádságában is irgalomért fohászkodott.

„Minthogy pedig az ima az egyetlen fegyver, amelyet a pápa használ, egy utolsó kérdést teszek fel neki, amelyben sok másik is benne foglaltatik, és amelyik e párbeszéd legrövidebb válaszát kapja. Azt kérdezem tőle, hogy milyen imát mond a világért? Ezt feleli: „Irgalomért könyörgök. Igen, irgalomért.” („Ne féljetek!” – André Frossard és II. János Pál pápa párbeszéde, Budapest, 1986, 199.)

És a szentatya életével, pápaságával, betegségével és halálával is tanúságot tett Isten végtelen irgalmába vetett bizalmáról. Halála időpontja – 2005. április 2., az Isteni Irgalmasság vasárnapjának vigíliája – által mindez még nyilvánvalóbb megerősítést nyert.

A lengyel pápát, ugyanúgy, ahogy ő Fausztina nővért, az Isteni Irgalmasság ünnepén avatta boldoggá XVI. Benedek pápa 2011-ben, majd szentté Ferenc pápa 2014-ben.

És a történet tovább folytatódik. Stanisław Dziwisz bíboros szavaival: „Ferenc pápa is az irgalmasságnak szenteli pontifikátusát.” 2015. április 11-én, az Isteni Irgalmasság ünnepének vigíliáján tette közzé a szentatya az irgalmasság szentévét meghirdető, Misericordiae vultus kezdetű bulláját. A rendkívüli szentév – melynek mottója: „Irgalmasok, mint az Atya” – 2015. december 8-án kezdődött, és 2016. november 20-án, Krisztus Király vasárnapján zárul.

Ferenc pápa is fáradhatatlanul hirdeti Isten irgalmasságát. 2016. március 30-i katekézisében  így tanított: „Isten nagyobb a bűnünknél! Az ő szeretete olyan óceán, amelybe megmerítkezhetünk az elsüllyedés veszélye nélkül: megbocsátani Isten számára azt jelenti, hogy nekünk adja azt a bizonyosságot, hogy ő sosem hagy el minket.”

Örökké irgalmas Istenünk, te lángra lobbantod a neked szentelt nép hitét, amikor évről évre visszatér Húsvét ünnepe. Növeld kegyelmedet, amelyet megadtál nekünk. Add, hogy méltóképpen megértsük, milyen csodálatos, hogy megtisztultunk a keresztvíz által, újjászülettünk a Szentlélekből, és elnyertük a megváltást Krisztus vére árán. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

forrás: magyarkurir.hu

A magyar katolikus egyház november 13-án tartja A MAGYAR SZENTEK ÉS BOLDOGOK EMLÉKNAPJÁt, mindazokét, akiknek ereklyéit a magyar templomokban tisztelik, magyar földön születtek vagy Magyarországhoz kötődnek: a kanonizált szentek és boldogok mellett azokét is, akiknek nincs külön ünnepük, a hétköznapok ismeretlen hősei, szentjei, vértanúi. Eredetileg november 6-án volt az egyházmegye ereklyéinek ünnepe, majd 1984-ben a Magyar Katolikus Püspöki Kar határozott – a II. vatikáni zsinat liturgikus rendelkezései nyomán – a november 13-i ünnep bevezetéséről. Ez tulajdonképpen egy külön magyar Mindenszentek-ünnep.

Szentek

• Prágai Szent Adalbert (956 – 997)
• Szent Zoerard-András (? – kb. 1010)
• Zoborhegyi Szent Benedek (? – kb. 1013)
• Árpád-házi Szent Imre (kb. 1007 – 1031)
• Árpád-házi Szent István (967/969/975 – 1038)
• Szent Asztrik (? – 1036/1039/1040)
• Szent Günter (kb. 955 – 1045)
• Szent Gellért (kb. 980 – 1046)
• Szent Beszteréd (? – 1046)
• Skóciai Szent Margit (1047 – 1093)
• Árpád-házi Szent László (1046 – 1095)
• Árpád-házi Szent Piroska (1080 – 1143)
• Szent I. Dávid (1084 – 1153)
• Árpád-házi Szent Erzsébet (1207 – 1231)
• Árpád-házi Szent Margit (1242 – 1270)
• Prágai Szent Ágnes (1205 – 1282)
• Árpád-házi Szent Kinga (1224 – 1292)
• Toulouse-i Szent Lajos (1275 – 1297)
• Portugáliai Szent Erzsébet (1277 – 1336)
• Szent Hedvig (1373 – 1399)
• Kapisztrán Szent János (1386 – 1456)
• Szent Márk, István és Menyhért kassai vértanúk (1588 – 1619), (1584 – 1619), (1582 – 1619)
• Szentéletű Magyar Mózes (ortodox egyház szentje, †1043-1051 k., emléke: július 26.)

Boldogok

• Boldog Sebestyén (950–970 közt – 1036)
• Boldog Gizella (kb. 980 – 1050/60)
• Pécsi Boldog Mór (kb. 1000 – kb. 1070)
• Magyar Boldog Pál (kb. 1180 – 1241)
• Boldog Buzád (? – 1243)
• Boldog Özséb (kb. 1200 – 1270)
• Magyar Boldog Ilona (1200/1220 – kb. 1270)
• Boldog Gertrúd (1227 – 1297)
• Árpád-házi Boldog Jolán (1235/39 – 1298)
• Árpád-házi Boldog Erzsébet özvegy (kb. 1260 – kb. 1320)
• Boldog Csák Móric^[2] (kb. 1270 – 1336)
• Árpád-házi Boldog Erzsébet szűz (1292–1338)
• Eszkandéli Máté (? – kb. 1399)^[3]
• Boldog Bátori László^[4] (kb. 1420 – 1456 vagy 1484 után)
• Boldog Temesvári Pelbárt^[5] (kb. 1435 – 1504)
• Boldog IV. Károly király (1887 – 1922) - boldoggá avatva: 2004^[6]
• Boldog Batthyány-Strattmann László (1870 – 1931) - boldoggá avatva: 2003^[6]
• Boldog Salkaházi Sára SSS (1899 – 1944) - boldoggá avatva: 2006^[6]
• Boldog Apor Vilmos (1892 – 1945) - boldoggá avatva: 1997^[6]
• Boldog Romzsa Tódor (1911 – 1947) - boldoggá avatva: 2001^[6]
• Boldog Meszlényi Zoltán (1892 – 1951) - boldoggá avatva: 2009^[6]
• Boldog Bogdánffy Szilárd (1911 – 1953) - boldoggá avatva: 2010^[6]
• Boldog Scheffler János (1887 – 1952) - boldoggá avatva: 2011^[7]
• Boldog Sándor István SDB (1914 – 1953) - boldoggá avatva: 2013^[8]
• Boldog Brenner János (1931 – 1957) - boldoggá avatva: 2018^[9]

Magyar „tiszteletre méltók”

Magyar tiszteletre méltók, akiknek folyamatban van a boldoggá avatásuk^[10]

• Ambrus György (1923 – 1960)
• Bálint Sándor (1904 – 1980)
• Bódi Mária Magdolna (1921 – 1945)
• Boga Alajos (1886 – 1954)
• Bogner Mária Margit (1905 – 1933)
• Bokor Sándor (1915 – 1972)
• Boros Fortunát Domokos (1895 – 1953)
• Chira Sándor (1897 – 1983)
• Csepellényi György (1626 – 1674)
• Endrédy Vendel (1895 – 1981)
• Fekete János (1908 – 1952)
• Gajdátsy Béla (1887 – 1953)
• Györgypál Albert (1914 – 1947)
• Hajdú Gabriella (1915 – 1963)
• Kaszap István (1916 – 1935)
• Kelemen Didák (1683 – 1744)
• Kucsera Ferenc (1892 – 1919)
• Maczalik Győző (1890 – 1953)
• Márton Áron (1896 – 1980)
• Marton Boldizsár Marcell karmelita szerzetes (1887 – 1966)
• Mester Margit Mária (1906 – 1961)
• Mindszenty József hercegprímás (1892 – 1975)
• Orosz Péter (1917-1953)
• Sándor Imre (1893 – 1956)
• Torma János (1914 – 1937)
• Vándor József (1909 – 1979)

A rózsafüzér a 15. században nyerte el mai formáját, imádkozását a domonkosok népszerűsítették.

Gianantonio Guardi: A Szűz és a Gyermek
Szent Domonkossal és Limai Szent Rózával (18. század)

A törökök feletti Lepantónál aratott győzelem (1571. október 7.) után Szent V. Piusz pápa, aki domonkos szerzetes volt, az ég iránti hálából az évfordulóra elrendelte a Győzelmes Miasszonyunk ünnepét (Festum B. M. V. de victoria), és a loretói litániába bevezette a „keresztények segítsége” megszólítást. A diadalt az egész keresztény világ a rózsafüzér imádkozásának és a Szűzanya segítségének tulajdonította. Maga a pápa is a rózsafüzért imádkozta az ütközet ideje alatt, s közben látomása volt a győzelemről.

Veronese: A lepantói csata (1572 körül)

Az ünneplést XIII. Gergely pápa terjesztette ki, kezdetben csak azon templomok számára, mégpedig október első vasárnapján, amelyek rendelkeztek rózsafüzér-oltárral. Majd 1716-ban, a szintén a törökök felett aratott péterváradi győzelem után XI. Kelemen kiterjesztette az egész egyházra, Szent X. Piusz pedig 1913-ban visszahelyezte október 7-ére. A Rózsafüzér Királynője nevet Szent XXIII. János pápa adta az emléknapnak 1960-ban.

A hagyomány szerint a rózsafüzér neve onnan ered, hogy az első rózsafüzéreket Szent Domonkos összepréselt rózsaszirmokból készítette: „koszorút font” a Szűzanya számára.

Ismeretlen festő: Rózsafüzér Királynője Szent Szent Domonkossal
és Sienai Katalinnal

Kérünk téged, Úristen, a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására öntsd lelkünkbe szent kegyelmedet, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az ő kínszenvedése és keresztje által a feltámadás dicsőségébe vitessünk! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen

Szent II. János Pál pápa: Római triptichon (részlet)

Elmélkedések a Teremtés könyvéről a Sixtusi-kápolna küszöbén

1. Az Első Látó

„Benne élünk, mozgunk és vagyunk” –

Mondja Pál az athéni Areopagoszon –

Ki is Ő?

Olyan mint egy kimondhatatlan tér, amely mindent átölel –

Ő a Teremtő:

Átölel mindent a semmiből hív a létbe

Nemcsak kezdetben, de szüntelen.

Minden szüntelen alakulásban létezik –

„Kezdetben volt az Ige és minden Általa lett”.

A kezdet titka az Igével együtt születik, az Igéből bontakozik ki.

Az Ige – az örök látás és az örök szó.

Az, aki teremtett, látott – látta, „hogy ez jó”,

A miénktől eltérő látással látott,

Ő – az első Látó –

Látta, megtalálta mindenben saját Létének, teljességének valami nyomát –

Látott: Omnia nuda et aperta sunt ante oculis Eius –

Mezítelen és áttetsző –

Igaz, jó és szép –

Mennyire más volt az Ő látása, mint a miénk.

Örök Látás és örök Szó:

„Kezdetben volt az Ige és minden Általa lett”,

Minden, amiben élünk, mozgunk és vagyunk –

Az Ige, a csodálatos Ige – az örök Ige, mintegy a láthatatlan küszöbe

Mindannak ami létezett, létezik és létezni fog.

Mintegy az Ige volt a küszöb.

Az Ige küszöbe, benne volt minden láthatatlan, örök,

Isteni módon – ezen a küszöbön túl kezdődik a történelem.

Fordította: Koncz Éva

Rázga Pál evangélikus lelkész – a Haynau megtorlás első egyházi áldozata

 A jozefinista kormányzati elv szerint az egyházi személyek, lelkészek szerepe az állam feltétlen támogatása. Haynau egy kiáltványában már a megtorlások kezdete előtt így fogalmazott:

„Őket teszem tehát mindenek felett felelősekké a csendért és a rendért az országban, és számot tartok igyekezetükre, visszaterelni községeiket a törvényes fejedelmük iránti engedelmességre és hívségre, a törvények tiszteletére s a véres lázadástóli méltó irtózatra.”

Haynau első egyházi áldozata Rázga Pál evangélikus lelkész volt, akit 1849. június 18-án akasztottak fel Pozsonyban.

Rázga Bazinban született egyszerű, szlovák polgári családban 1798. december 10-én. Szülővárosában kezdte tanulmányait, majd Modorban algimnáziumba, Pozsonyban pedig főgimnáziumba, illetve a pozsonyi evangélikus líceumba járt. A Blaskovich János által alapított híres nevelőintézetben, az alsó-ausztriai Blankenbergben néhány évig tanítóskodott, majd az ott összegyűjtött pénzzel, illetve a Szeleczky-ösztöndíjjal Bécsbe ment, hogy teológiai és orvosi ismereteit az ottani egyetemen tökéletesítse 1839-ben Prágába hívták lelkésznek. Itt sikeres gyűjtést szervezett a lelkészház és az iskolaépület felépítése költségeinek fedezésére.

1846 tavaszán költözik át Pozsonyba. Ott elmondott beköszöntő beszédének néhány sora már előrevetítette későbbi sorsát:

„Erőm, tehetségem a tied szeretett gyülekezet; életem a hazáé! Az egyháznak örömmel adom meg, amit adhatok, hazámtól el nem vonom soha, amivel tartozom."

Mint lelkész örömmel üdvözölte az 1848-as európai forradalmakat.

„Három szó járja be a világot – hangoztatta egyik prédikációjában – igen, ismeritek az egyenlőség, testvériség és szabadság igéinek szent csengését, amelyeknek ítélete oly eldöntő hazánk jelene és jövője, egy új, jobb korszak, a népek és uralkodók jutalma szempontjából”.

Nem feledhetjük, hogy a konzervatív vallási személyek, beleértve az egyháznak az udvarhoz ezer szállal kötődő vezetését, a forradalomban káoszt, a fennálló, öröknek szánt, eleve elrendelt társadalmi rend elleni támadást, anarchiát láttak. Rázga a forradalmat önmagában erkölcsileg semlegesnek látta: „Ha a revolutio által egy elnyomott nép jogait törekszik kivívni, ha jelszava egyenlőség, testvériség, szabadság, ha tiszteli a vagyonbátorságot és a vagyon szentségét, az ily forradalom Isten és ember előtt igazságos, s így tőle félnünk nem lehet, nem kell.”

A Pressburger Zeitungban 1848 novemberében hosszasan próbálta cáfolni azt a széles körben elterjedt nézetet, hogy az alapos keresztény meggyőződés a politikai liberalizmussal összeegyeztethetetlen. A papság felelősségét abban látta, hogy az igazhitűséget ne kössék az önkényuralmi rendszerek támogatásához. A lelkészek feladata – amint azt katolikus és református lelkésztársai is hangsúlyozták – a nép felvilágosítása, méghozzá nem csupán jogairól, hanem kötelességeiről is.

„Ezt az áldozatkészséget kell a népben felkelteni és megerősíteni azért, hogy a szabadság, nemzeti egység és függetlenség igaz ügye győzelmet arasson, és nehogy az elvakított nép a nemzeti szeparatizmus, avagy a tulajdonellenes kommunizmus üdvprófétáinak a kezébe kerüljön.”

Véleménye szerint az egyik legnagyobb veszély a nemzeti sovinizmus és a szeparatizmus volt. A szabadságharc szerinte nem lehet csupán a magyar nemzet küzdelme, Isten csak akkor támogatja, ha az egyúttal az itt élő nemzeti kisebbségek felemelkedéséért, sorsuk javításáért is folyik:

„Mit kell értenünk e kifejezés, „haza” alatt? Egy országot, amelyben a magyar nemzetiség uralma érvényesül, vagy egy olyan országot, amelyben magyarok, szlovákok és németek nemzeti egyenjogúságukra való tekintettel szabadon és boldogan élhetnek. „

Alapító tagja Pozsonyban egy patrióta egyesületnek, aminek Rázga hamarosan egyik vezetője alakja lesz. Az egyesület 132 főből áll, akik arra törekednek, hogy mindenki csak a törvényes magyar kormánytól fogadjon el utasításokat.

Gyűjtést indítottak egy ágyú felszerelése érdekében, megkezdték egy tüzérosztály szervezését is. Követelték, hogy nemzetőrség a városon kívül is viselhessen fegyvert. Rázga október 18-án a nemzetőrség és az összesereglett pozsonyiak lelkesítésére beszédet mondott , és beszédében a kormány politikája ellen,és Magyarország függetlensége mellett szállt síkra. Maga is csatlakozik a Henrik Justi parancsnoksága alatt kivonult nemzetőrökhöz, és Köpcsényben újabb beszédet intézett az ott összegyűlt honvédekhez, amiben sürgette, hogy valamennyi jelenlevő vonuljon Ausztria ellen és harcoljon hősiesen. Követelte a Bécs környékén állomásozó császári seregek megtámadását és a magyar nemzet ellenségeinek megsemmisítését. A pozsonyi nemzetőrség tábori lelkészeként elkísérte őket a vesztes schwechati csatába is. Pozsonyba visszatérve létrehoz egy bizottságot, mely a postai küldeményeket ellenőrzi, kiszűrve a forradalom számára nemkívánatosakat. Amikor 1848. decemberében megindul az osztrák támadás, ő barátai figyelmeztetése ellenére is a helyén marad.

A Pozsony felé közeledő osztrák hadsereg elől sokat elmenekültek.

Rázga elhatározta, hogy maradni fog, bár Komárom felé elmenekülhetett volna; barátai figyelmeztették erre, de ő hallani sem akart a menekülésről. Ludwig von Welden gróf bevonult Pozsonyba 40 000 katonájával. A város kapitánya akkor Vecsera volt (a meyerlingi katasztrófa hősnőjének, Vecsera Mária bárónőnek nagyapja); ez nagy buzgón rendelkezésére állt Welden grófnak és még este gondoskodott, hogy Rázga börtönbe kerüljön.

Ferenczy városi tanácsos egész csapat katona élén berontott az apácza-pálya 24. sz. lelkészlakba. Csak annyi időt engedett a gazdának, hogy nejétől és öt gyermekétől elbúcsúzzék. A városházára vitték és azonnal vallatás alá fogták, de csakhamar a vízi kaszárnyába kísérték át, ahol néhány hónapig sínylődött nyirkos börtönében. Az emberséges Welden gróf helyébe az «erélyesebb» Haynau bárót küldte a bécsi kormány és még aznap összeállott a haditörvényszék, hogy az összes foglyok fölött megkezdje az ítéletmondást.

A haditörvényszék elnöke, Windischgrätz tábornok, megsajnálta a szerencsétlen lelkészt és alkalmat akart neki adni, hogy «kitisztázza» magát. De Rázga nem akarta elismerni, hogy hazájának védelme által bűnt követett el. Végül Haynau elé került a per.

A hadbírósági tárgyaláson Rázga azzal védekezik, hogy az egyesület nem volt az államra nézve veszélyes. Tagadta, hogy részt vett volna az egyesület programjának összeállításában, illetve azt állította, hogy a pesti országgyűlésnek elküldött hódoló nyilatkozat ellen szavazott. A vádpontok között szereplő illegális toborzást, illetve lázító újságcikkek publikálását sem ismerte el. Szerinte csak a Hurban vezette szlovák felkelők ellen prédikált, és nem volt tudomása a császári házat fenyegető veszélyekről. Arra is hivatkozott, hogy beszédeit Újházi utasítására mondta el, a leveleket pedig pecsétjük feltörését követően rögtön átadta a kormánybiztosnak. „Isten és a lelkiismeretem előtt tiszta vagyok” – fejezte be vallomását.

A tárgyalás folyamán új terhelő tanúk léptek föl a fogoly lelkész ellen (új terhelő tanúk léptek föl a fogoly lelkész ellen, Megerle a német színház igazgatója és Beumann komikus, akik azzal álltak elő, hogy Rázga az uralkodó családról több ízben sértőn nyilatkozott). Többé nem lehetett megmenteni a szerencsétlent. Az ítélet kötél általi halára szólt. Az evangélikus egyház notabilitásai, majd a nők seregesen keresték föl Haynaut kegyelemért; de mindez hasztalan volt. Rázga nyugodtan fogadta az ítélet kimondását.

1849. június 17-én éjszaka fölvitték őt a vár börtönébe, ahol utolsó óráit töltötte. A parancsnok Simkó Vilmos evangélikus lelkészt rendelte melléje, aki följegyezte mind, amit a végzetes éjszakán együtt beszéltek: „Nem is én vigasztaltam Rázgát, hanem ő engem, hisz én egészen meg voltam törve”.

A június 17-ről 18-ra virradó éjszaka az ötgyermekes evangélikus lelkészt a várba kísérték, majd hajnali négy órakor a Szamárhegyen felakasztották.

Forrás: wikipedia.org, www.arcanum.hu

A Szent Kereszt megtalálása

A Szent Kereszt, egy vagy több fából készült gerenda, amelyen a keresztény hagyomány és a Biblia szerint Jézus Krisztust megfeszítették és kínhalált szenvedett.

Nagy Konstantin császár édesanyja, Ilona példaszerű keresztény életet élt az erények és az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlásával. Sokszor egyszerű ruhában vegyült el a hívők között, így vett részt a liturgiában, máskor szegényeket hívott meg asztalához, és saját kezűleg szolgált föl nekik. Rendkívül okos asszony volt. Ez főleg akkor mutatkozott meg, amikor a családban egymást érték a súlyos civódások.

326-ban szentföldi zarándokútra indult. Végiglátogatta Palesztina szent helyeit, és templomokat építtetett Betlehemben az Úr születésének helye fölé és az Olajfák hegyén a Mennybemenetel helyén.

A 4. század végéről való legenda szerint 326. szeptember 14-én ásatta ki a Kálvária földjéből egy mély gödörből a három keresztet, Jézus és a két lator keresztjeit, és a keresztrefeszítés eszközeit is. Hogy eldönthessék, hogy a három kereszt közül melyik a szent Kereszt, amelyre Jézust feszítették fel, Makariosz, Jeruzsálem akkori püspökének javaslatára egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő nőhöz vitték a darabokat, és azt a keresztet nyilvánították Jézus keresztjének, melynek érintésére a nő meggyógyult.

(Makariosz  püspök, amikor látta, hogy Ilona és a vele lévők nem tudják eldönteni, hogy a három közül melyik Krisztus keresztje, így szólt: Hozzátok ide a talált kereszteket és Isten mutassa meg nekünk, melyik volt az Úré! Ezután a királynéval és kíséretével együtt bement a beteghez és térdre borulva így imádkozott:

„Uram, ki arra méltattál minket, hogy az emberi nem üdvösségét egyszülött Fiad a kereszt elszenvedésével hozza meg, és most szolgálód szívébe sugalltad, hogy megkeresse azt a boldog fát, amelyen üdvösségünk függött, mutasd meg a három kereszt közül azt, amely az Úr dicsőségét szolgálta, vagy azt mutasd meg, mely kereszteken haltak meg a latrok. Mutasd meg azzal, hogy ez a félholt asszony, ha az üdvözítő keresztje érinti, térjen vissza a halálból az életre!”

Ezek után hozzáérintették az asszonyhoz az egyik keresztet, de nem történt semmi. Hozták a másikat is, de akkor sem történt meg a kért gyógyulás. Amikor azonban odahozták a harmadik keresztet is, az asszony kinyitotta a szemét, fölkelt és sokkal fürgébben, mint betegsége előtt, járni kezdett. Visszanyerte egészségét és magasztalta Isten hatalmát.

A császárné e jel láttán fogadalmának megfelelően azon a helyen, ahol az Úr keresztjét megtalálta, királyi pompával ragyogó templomot építtetett. )

A szegeket, melyekkel Jézus testét a fára szegezték, elvitte a fiának. Ezekből az zablát és sisakot csináltatott, melyeket hadviselés közben használt.

A másik rész ezüst tartóba foglalva Jeruzsálemben maradt. Ezt a püspök minden nagypénteken nyilvános imádásra tette ki.

A helyet azért nem volt könnyű megtalálni, mert az üldözések idején egy Vénusz-szobrot állítottak föl (a Golgotán), hogy aki Krisztus tiszteletéért odamegy, úgy tűnjék, Vénuszt tiszteli. Ezért a keresztények elkerülték a helyet, s az már majdnem feledésbe merült. Amikor Ilona égi jel alapján rátalált a helyre, eltávolíttatott onnan mindent, ami a pogány kultuszhoz tartozott, és a mélybe ásva (egy sziklaüregben) megtalálták a három keresztet.

Maria Callas  (1923. december 2. – 1977. szeptember 16.)

A görög származású operaénekesnő (szoprán), aki lenyűgöző bel canto technikájának, valamint hatásos drámai képességeinek köszönhette hírnevét. Sikeréhez hozzájárult, hogy egy olyan időszakban élt, amikor a médiában egyre fokozódott az érdeklődés a sztárok iránt, ezek karrierje illetve botrányai iránt. Ismertségéhez hozzájárult a számos lemezfelvétel, valamint televíziós szereplés is, melyek során nem csak az opera- és koncertjáró közönség ismerhette meg.

A művésznő több mint negyven operaszerepet énekelt és húsz teljes operafelvételt hagyott maga után. Alakításaiban Bellini, Donizetti, Rossini, Cherubini rég elfelejtett operái születtek újjá.

Minden idők talán legnagyobb szopránja, aki tökéletesen énekelt mezzo, sőt alt szerepeket is. Csodálatos, senkihez nem hasonlítható, összetéveszthetetlen, gyönyörűséges organuma volt.

Callas egyik írásában a partitúra megközelítésének mozzanatait fogalmazza meg.

„ Tehát, ha az ember szembe kerül egy szereppel, először is felteszi magának a kérdést, hogy

szereti -e a zenét, megérti-e a mondanivalóját.....

Ezután tanulmányozni kezdi a zenét. Ebben a stádiumban még nem érdekli a teremtés csodás világa: egyszerűen visszavedlik zeneakadémistává. Megtanulja a zenét hangjegyről hangjegyre, egészen pontosan. Semmiféle eltérést sem engedélyez magának...

Ekkor még csak a ritmus számít...

Az ember aztán visszatér a szöveghez. Mi a jelentése?..

És mormolni kezdi magában, megfigyelve a hangsúlyokat, a szüneteket, a kicsi feszültségeket, amelyből kialakul az értelem. Megpróbál tökéletes  összhangot teremteni a beszéd és a zene különböző hangsúlyai között. Természetesen ez nem megy máról holnapra. Jobbára a próbák alatt történik meg, de van, ami csak az előadások folyamán kerül a helyére. Néha kizárólag a hangképzés technikája akadályozza meg az embert benne, hogy azt tegye, amit akar. Ma még bizonytalan egy frázis, de másnap az ember legnagyobb örömére észreveszi, hogy sikerült…

Később kialakulnak azok az apróságok, melyeket kezdetben csak ösztönösen sejteni tudott...

De csak ekkor kezdődnek az igazi nehézségek. Vagy ekkor következik a munka valóban érdekfeszítő része...

Miután az ember megtanulta a zene ritmusát, azt gondolja: Helyes...

De minden zeneszerzőnek megvan a maga ritmusa, amely túl érzékeny, semhogy metronómmal lehetne meghatározni. Ennek a munkaszakasznak legfontosabb elemei a színpadi érzék, a tapasztalat és a jó ízlés...

Amikor az ember úgy érzi, hogy megtanult mindent, akkor látni kell, milyen, ha teljes hanggal énekel, de tudnia kell, hogy „lazíthat”, hol kell minden erejét latba vetni...

Végül is, miután mindez megtörtént, ami két-három hetet vesz igénybe, az ember feje annyira tele van, és annyira zavaros már benne minden, hogy egy-két napra egyszerűen meg kell szöknie.

CSÁTH GÉZA: Éjszakai esztétizálás

Egy Tristan előadás után az Opera előtt összeakadtam Petőfivel, a zeneakadémikussal. Menekülni akartam, de megfogott.

- Jó estét! Ma tizedszer hallottam. Unalmas volt.

- Minek hallgat meg tízszer egy Wagner operát. Ez csak ifjú, nem zenei alapokon álló filozoptereknek, fiatal konzervatóriumi lányoknak, íróknak és festőknek való. Muzsikusnak, amilyen maga is - nem szabad ilyet csinálni.

- Igaza van. Untam magam. Pedig - az instrumentációra és mindenre végig persze tudtam figyelni. De semmi, semmi új dolog nem jött. És végig csak vártam.

- Hogy a hátán a hideg szaladgáljon; most azonban kezdi észre venni, hogy a tágított nona- és alterált szeptim-akkordok idővel elvesztik föltétlen érdekességüket.

- Látja, igaza van. Éppen erre gondoltam.

- Hát most mondok magának valamit. Azt mondom, hogy a muzsikus ne hallgasson muzsikát, hanem muzsikáljon. Wagner pedig nem muzsikusoknak írt, hanem finomlelkű laikusoknak egyéni de mindamellett népszerű modorban. Aki ezt a muzsikát hallgatja, semmivel sem élvez kevésbé mint aki személyesen játssza. Ilyen muzsika miatt pedig hangszerek tanulásának nincsen célja. Például ha Wagnert hallok, az a legfontosabb nekem, hogy bizonyos távolságból jól figyeljem a zenekart, de Beethovennél, Mozartnál mindig vágyom rá, hogy bár bent játszhatnám a zenekarban a hegedűt, a brácsát vagy a csellót. Maga nem volt még így?

- Nem, de azt hiszem, hogy a disztinkció általánosítható.

- Én például most már éppen ezért ritkán hallgatok muzsikát, hanem inkább otthon zongorázom, vagy olykor kvartett-kompániában hegedülök. Egy Beethoven vonósnégyesben például játék közben sok olyan dologra jutok rá, ami a legjobb előadásban is - ha csak hallgatom - többé-kevésbé rejtve marad előttem. Próbálja csak valaki végigjátszani a Tristant egymás után mint hegedűs, nagybőgős, klarinétos, dobos és kürtös, bizony mondom magának, így zsugorodik előtte Wagner művészete.

- Ez, ez!

- Fogadok például, hogy magának mint szakembernek egy Wagner-partitúra szemlélése nem szerez annyi örömet, mint például egy Mozart-vonósnégyes vezérfüzetének tanulmányozása.

- Nono, még annyira nem vagyok. Mozart még mindig sokkal kevésbé érdekel. És untat is. Pedig jól olvasok partitúrát.

- Nem baj öregem, majd fogja még érdekelni.

- Talán azért van ez, mert gyermekkoromban kevés klasszikus muzsikát hallottam.

- Nem muzikális a családja?

- Nem, abszolúte nem.

- Látja, mikor én Pestre kerültem, azt hittem, hogy Beethoven szonátái után Bach Wohltemperiertes klavierja után is, amiket az apám zongorajátékából ismertem meg először, nagy zenei szenzációkban lesz részem. Most mondok valamit. Nyolc éves voltam, amikor először megéreztem a sonata patetique nagyságát és attól kezdve tegnapig, amikor utoljára játszottam, mindig találtam benne valami újat. A negyedik Tannhäuser előadás azonban már csalódást hozott. És utólag beláttam, hogy minden zenei meglepetés, amit itt az opera és a hangversenytermek adtak nekem, jelentőségben jóval csekélyebb volt, mint gimnazista korom otthoni zene-estélyei és délutánjai.

- Csakhogy ez nincs ám így mindenkinél.

- Persze, hogy nincs. Hiszen nem is volna rendjén. A muzsika összes belső lehetőségeit már megtalálták Bach, Mozart, Beethoven. A külső lehetőségeket, a hangzás rafinériáit viszont Wagner kezdte kutatni meglepő eredménnyel. Minimum egy század fogja folytatni a munkáját. Maga például - fogadok - nem fog egyhamar zongoraszonátát szerkeszteni. Hanem operalibrettó után néz.

- Igen, operát akarok írni.

- Egyrészről, mert operaírás mellett a zeneszerző nagyobb valószínűséggel menekülhet az éhhaláltól, másrészt mert Wagner óta még nem múlt el száz év. Ez azonban nem baj, mert szerencsére a házi muzsika szükségleteit jól ellátták a nagyfejű öregek: Mozarték, Beethovenék.

- És maga szerint nincs is szükség több házi muzsikára?

- Nem, mert ha szükség volna, akkor a kiadók jól fizetnék. S ha jól fizetnék, akkor a zeneszerzők is házi muzsikát komponálnának. Maga például azon törné a fejét, hogy a témákat hogyan vezesse át durchführungba, amint derék mestere: Koessler ezt megkívánja és nem nyargalna azon, hogy a téma an sich minél érdekesebb legyen. Hát mondja, lehet szakmuzsikus fülének egyáltalán meglepő és érdekes valamilyen téma? Nem.

A házi muzsika arra szoktatja az embert, hogy a hogyant kutassa a muzsikában. A hangversenyterem közönsége azonban türelmetlen ehhez és zongorázni-tanulás nélkül akar hozzájutni a művészethez. S jön Wagner, mondván: úgy legyen. De nem soká lesz. A muzsikában egy reneszánsz fog következni, erre megesküszöm, ha akarja.

- Igaz, igaz.

- Igaz hát, de azért maga mégis operát fog írni. Jó éjt.

- Várjon csak, de attól félek ezek után, hogy a legközelebbi Tristan előadáson újra találkozni fogunk.

- És akkor letöri a derekamat? - Ne tegye öregem, ne tegye. Jóéjt.

Sík Sándor: Ments meg Uram!

A virágtalan, gyümölcstelen ágtól,


a meddőségtől, lanyhaságtól,


a naptalan és esőtlen égtől:


ments meg Uram a szürkeségtől!


Édes az ifjak mentás koszorúja,


fehér öregek aranyos borúja,


virága van tavasznak, télnek:


ne engedj Uram koravénnek!


Csak attól ments meg, keresők

Barátja,
hogy ne nézzek se előre, se hátra.
Tartsd rajtam szent, nyugtalan ujjad


ne tűrd Uram, hogy bezáruljak!


Ne hagyj Uram megülepednem,


sem eszmében, sem kényelemben.


Ne tűrj megállni az ostoba van-nál,


s nem vágyni többre ki mai magamnál.


Ha jönni talál olyan óra,


hogy megzökkenne vágyam mutatója,


kezem kezedben ha kezdene hűlni,


más örömén ha nem tudnék örülni,


ha elapadna könnyem a más bűnén,


a minden mozgást érezni ha szűnném,


az a nap Uram legyen a végső:


szabadíts meg a szürkeségtől!

Szent Ágoston (Aurelius Augustinust) Thagaste, Észak-Afrika, 354. november 13. – Hippo Regius, 430. augusztus 28. a legnagyobb nyugati egyházatya, a legnagyobb latin filozófus hippói püspök. Vele kezdődik a filozófia antropológiai fordulata.

Születése éve a harmincötödik pápa, Szent Liberius pápaságának idejére esett. Viszonylag későn, hosszú vívódás után, harminckét éves korában keresztelkedett meg és tért vissza szülőföldjére, ahol először pappá majd 395-ben püspökké szentelték.

Ágoston életműve döntően határozta meg a középkor és a kora újkor teológiai gondolkodását. A hatalmas teológiai korpusz mellett Vallomásai váltak kultúránk integráns és impulzív részévé, olyannyira, hogy míg teológiai munkássága a 19. századtól egyre inkább „szaktudományi” kérdéssé vált, a Confessiones élő, aktív szöveg maradt továbbra is, megszólítva esetenként a nem keresztény gondolkodókat is.

Szinte az egész középkor ideológiája belőle táplálkozott. Áttelepítette a keresztény filozófiába mindazt, amit fontosnak érzett nemcsak a neoplatonikusoktól, hanem Cicerotól, Platóntól, a sztoikus filozófiától is. Gondolkodói hagyatékának számos eleme máig él a keresztény teológiában és bölcseletben: ilyen platonizmusa, a kegyelemről szóló tanítása, a predesztináció tana. Katolikus és protestáns irányzatok sora hivatkozott műveire, amelyeket a 17. századtól gondos kezek gyűjtötték egybe és adtak közre egyre alaposabb és teljesebb nyomtatott kiadásokban.

Élete utolsó éveiben a Retractationes (Visszavonulások) című műben számba vette 93 munkáját: huszonhatot, amit pöspöksége előtt és hetvenhetet, amit püspökségének az ideje alatt írt, kronológiai sorrendbe helyezte illetve korrigálta őket. Hetvenhét évesen 427-ben megirta a Specularum de Scriptura (A Szentírás tükre), bibliai szövegek gyűjteményét, majd 428-ban a De Haeresibus (Az eretnekségről) művet és a Tractatus adversus Judaeos (Értekezés a zsidók ellen). Ugyancsak 428-ban írta a Collatio cum Maximino és a Contra Maximum műveket [4]. Ezt követő évben Ágoston megírta Prospernek és Hilariusnak címzett két munkáját a De praedestinatione sanctorum (A szentek eleve elrendeléséről) és a De dono perseverantiae (Az állhatatosság adományáról). Utolsó műve Contra Julianum opus imperfectum (Csonka mű Julianus ellen) befejezetlen maradt, mert a hatodik könyv írása közben munkáját félbeszkította a halál.

Szent Ágoston vallomásai

Első könyv VIII. fejezet

Minden erkölcs alapja Isten törvénye. Ami ezzel ellenkezik, az bűn.

1. Volt-e bármikor és bárhol kifogás az ellen, hogy valaki Istent teljes szívéből, teljes lelkéből, teljes elméjéből, a felebarátját pedig mint önmagát szerette? Éppen ezért a természetellenes bűnök mindenhol és mindig utálatosak és büntetnivalók, akárcsak a szodomabeliek bűnei. Még ha minden nép rákapna is e bűnökre, Isten törvénye a bűnösség ugyanazon okán fenyegetné valamennyit, mert Isten nem arra alkotta az embereket, hogy szodomai módon érintkezzenek egymással. A viszony ugyanis, amelyben Istenhez kell állnunk, súlyos sérelmet szenved, ha a természetet, az ő szerzeményét torz bujaság fertőzi.

Ami pedig a társadalmi szokásokat sérthetné, azt kerülni kell, figyelemmel éppen e felfogások eltérő mivoltára, nehogy valamely országnak vagy népnek szokásjogai vagy előírással megerősített, általánosan kötelező megegyezését akármelyik polgár vagy jöttment lábbal tiporhassa. Csúnya dolog, mikor az egésszel a beletartozó rész nem akar egy csapában járni.

Ha Isten bárkinek szokása vagy felfogása ellen elrendel valamit, meg kell tenni, ha egészen új is a parancs; ha feledésbe merült, meg kell újítani; s ha nem volt szokásban, szokássá kell tenni. Hisz a király is elrendelhet valamit országában, amit sem elődei, sem ő soha azelőtt nem követeltek. Alattvalói engedelmeskednek s engedelmességükkel nem sértik az állam rendjét; akkor sértenék, ha nem engedelmeskednének, mert a polgári élet fundamentuma a felsőbbség iránt való engedelmesség. Mennyivel inkább megilleti Istent, az egész teremtett világ kormányzóját az, hogy minden parancsát haladék nélkül teljesítsük. Valamint ugyanis az emberi társadalom hatalmi rendjében a magasabb hatóság engedelmességet követel az alacsonyabbtól, éppen úgy Isten az egész világtól.

2. Isten törvényei érvényesek a gaztettekre is, amelyekben mindig az ártó szándék érvényesül, akár személyi, akár jogi sértés útján, akár mindkettővel.

Ártó szándék van a bosszúállásban, ami ellenfelek között szokás. Ez van az idegen vagyon eltulajdonításában: a rabló árt az utasnak. Aki bajtól óvakodik, kárt tesz abban, akitől fél. Ártó szándék van az irigységben, mikor a szegény a gazdagot, a szerencséskezű azt, akitől ugyanazt a szerencsét félti vagy sajnálja, nem jó szemmel nézi. Sőt még az idegen bajon érzett kárörömben is, mint a gladiátorjátékok szemlélőiben, vagy bármifajta gúnyolódókban és csúfolkodókban.

Ezek a főbűnök, amelyek a hatalom vágyából, a szem és a test kívánkozásaiból, egyikből, vagy kettőből, vagy együtt mind a háromból sarjadzanak s bűnökbe merítik az életet, az első három, a többi hét s az egész tízhúrú hangszernek a jó és felséges Isten tízparancsolatjának lábbal taposásával!

De lehetséges-e ellened bűntény, mikor téged nem lehet megrontani? Támadhat-e ellened bűnösen ártó akarat, mikor benned nem lehet kárt tenni? Nem; te azonban azt bünteted, amit az emberek önmaguk ellen elkövetnek, mert mikor ellened vétkeznek, igen súlyosan saját lelküknek ártanak.

A bűnös mindig önmagát csalja, mikor megrontja és felforgatja kezedből kikerült természete rendjét; akár úgy, hogy a megengedett élvezetekben nem tart mértéket; akár úgy, hogy tilalmas dologra, természetellenes élvezetekre vetemedik; akár abban vétkes, hogy gondolattal vagy szóval dühösködik ellened és "rugódzik tulajdon ösztöne ellen" (ApCsel 9,5); akár úgy, hogy a társadalmi rend kereteinek szétrombolásában, átkos szövetkezésekben, torzsalkodásokban tölti kedvét aszerint, ahogy egyéni érdeke parancsolja.

3. Mindez annak az eredménye, hogy az emberek tőled, az élet forrásától, a világ egyetlen igazi alkotójától és kormányzójától elszakadnak és önző gőgjükben más valamit akarnak szeretni, s az a más valami hamis!

Alázatos megadás tehát az út, melyen megtérhetünk hozzád. Te azután kimosdatsz elgonoszodott szokásainkból; kegyelmet adsz a bűnvallóknak; füledbe veszed a behálózottak panaszait s kioldasz a magunk verte bilincsekből, csak ne emeljünk többé ellened lázadó homlokot, kapzsi reménnyel, hogy úgy többet nyerünk s nagy kockázattal, hogy mindent elvesztünk; nagyobb szeretettel saját érdekünk iránt, mint irántad, ki mindenek érdeke, java vagy.

Fordította: Dr. Vass József

Úti imádság (Szent Patrik)

Uram, Jézus, járj előttem,

ha lankadok, állj mögöttem,

Pajzsomként lebegj fölöttem,

jobbról, balról segíts engem.

Mindig téged keresselek,

mindig találkozzam veled,

minden léptemben szüntelen

te, csak te jöjj szembe velem.

Te légy szavam a nyelvemen,

más szavával te szólj nekem.

Minden egyes pillantásom

mindenkiben téged lásson.

Te légy utam az utamban,

utam végén a jutalmam...

Amen.

305 éve született Gluck, az opera első megújítója

Christoph Willibald Gluck 1714. július 2-án született a felső-pfalzi Erasbachban Christoph Willibald Gluck német zeneszerző, az opera műfajának első megújítója és 1787. november 15-én halt meg.

Apja erdészként dolgozott, hat életben maradt gyermeke közül Christoph Willibald volt a legidősebb, a család 1717-ben Csehországba költözött. Gluck a prágai egyetemen filozófiát tanult, zenei tanulmányokat folytatott, és egyházi kórusokban énekelt. Később Milánóban képezte magát, tandíját tánctermi hegedűsként teremtette elő.

Első operái olasz stílusban mitológiai vagy történelmi témákat dolgoztak fel, ekkoriban kezdődött több évtizedes munkakapcsolata Metastasio olasz librettistával.

Egy angliai megbízatás során megismerkedett Händellel, akivel 1746-ban közös koncertet is adott, az ő oratóriumai mellett Rameau francia zeneszerző operái tettek rá mély benyomást. 1750-ben megnősült, felesége hozományának köszönhetően anyagi gondjai megszűntek. Elfogadta a bécsi udvari opera karmesteri tisztségét, a társulatnak több vígoperát és balettzenét szerzett, köztük a nagy sikerű Don Juant. 1764-ig élt Bécsben.

Gluck ekkor már azt vallotta, hogy az operának zenedrámává kell átalakulnia, amelyben a zene a drámát szolgálja. A nézőt az egymáshoz lazán kapcsolódó áriák helyett a következetesen kibontakozó cselekmény nyűgözze le, s mellőzni kell az olasz operák külső csillogását. Operai reformjában a legfontosabbnak az egyszerűséget tartotta, célja volt az énekesek önkényének és a zeneszerzők önzésének megszüntetése, a visszatérés a zene eredeti rendeltetéséhez, a költői szöveg hű kifejezéséhez és az érzelmek ábrázolásához.

Az 1770-es években Párizsban is élt, a francia udvarban pártfogója volt a tragikus sorsú Marie Antoinette (Mária Terézia lánya), aki még Bécsben növendéke volt. Gluck 1779-ben végleg visszaköltözött Bécsbe, itt érte a végzetes agyvérzés 1787. november 15-én. A következő év áprilisában emlékkoncertet tartottak a tiszteletére, amelyen tanítványa és barátja, Antonio Salieri vezényelt.

Ölre mentek az operarajongók

Ilyen téren az első, egyben legismertebb műve, amely már a tradíciókkal való egyértelmű szakítást jelentette, az 1762-ben bemutatott Orfeusz és Eurüdiké volt. Ebben a mitológiai történetet

happy enddel fejezte be, nála Eurüdiké rendben kiszabadul az alvilágból és a szerelmesek boldogan élnek tovább.

Az opera 1774-es párizsi bemutatója hatalmas vihart kavart, még úgy is, hogy Gluck az ottani ízléshez alkalmazkodva az altszerepet tenorra változtatta, mert a francia publikum nem viselt volna el férfihang nélküli dalművet.

1777-ben egy Lully által majdnem egy évszázaddal korábban megzenésített librettóra írta Armide című operáját, amelyet a közönség konzervatív része a francia nemzeti zenei és irodalmi hagyományok elleni támadásnak minősített.

Méltó válaszként az olasz opera hívei meginvitálták a kor kedvelt itáliai operaszerzőjét, Niccolo Piccinit, a francia fővárosban a gluckisták és a piccinisták szó szerint ölre mentek. A két zeneszerző tevékenyen nem vett részt a viszálykodásban, de amikor kiderült, hogy Piccini egy olyan librettó megzenésítésébe fogott, amelyen már Gluck is dolgozott, a német zeneszerző mindent összetépett, amit addig papírra vetett.

Az idő végül Gluck és zenéje győzelmét hozta, Alceste, Paris és Heléna, Iphigenia Auliszban című művei a korban igen kedveltnek számítottak. (Az 1767-ben bemutatott Alceste nyitórészét Mozart Don Giovanni-nyitánya elődjének tekintik.) 1779-ben Párizsban mutatták be Iphigenia Tauriszban című operáját, amellyel nagy sikert aratott, a néhány hónappal későbbi utolsó operája, az Echo és Nárcisz ugyanakkor meglehetősen hűvös fogadtatásra talált.

A zene Aiszkhülosza

Gluck hagyatékában több mint félszáz opera, számos táncdráma és színpadi szerenád szerepel. A német klasszikusok közül elsősorban Beethovenre, részben Mozartra, a francia zeneszerzők közül Cherubinire, az oroszok közül Glinkára hatott. Berlioz a zene Aiszkhüloszának nevezte.

 Richard Strauss az Iphigenia Auliszban bemutatásától számította az európai zenetörténet új korszakát.

Gluck zenéje nagy hatású forradalmi ösztönző erő volt.

Vegyük először szemügyre, hogyan tették Gluck operareformjai a klasszikus kultúrát azzá a forradalmi eszményképpé, aminek a kortársak hitték. Hogy megértsük, miért volt olyan nagy esemény az Iphigeneia Auliszban, az Orfeusz és Eurüdiké vagy az Iphigeneia Tauriszban előadása Párizsban az ancien régime végén, nemcsak a komponálás formai elemeit kell áttekintenünk, hanem egy sor olyan gondolatkört is, mint a klasszicizmus hatása a színház kritikai értékelésében; a zenei és irodalmi hagyomány szerepe – amely nemcsak Euripidészre vagy más ókori forrásokra nyúlik vissza, hanem Racine-ra, Rameau- ra, illetve tágabb értelemben Diderot-ra, Voltaire-re, Rousseau-ra, az enciklopédistákra is –; az operajátszás színterének áttevődése az elit körökből a populárisabb és nyilvánosabb neoklasszikus építészeti környezetbe, szélesebb közönség elé; a tánc helye az operában és annak vitatott klasszikus gyökerei; vagy az a szerep, amit a kórus sajátosan klasszikus elemként a modern operában betölt.

Ezek az operák mind a librettista, a táncmester, a komponista és az előadók közös munkájának eredményei voltak; különféle elvárásoknak feleltek meg; és az ókori források mellett különféle vitairatok sokaságára is reflektáltak. A közönség is sokféleképpen fogadta be az előadást, a közkézen forgó pamfletek sokasága formálta a közvéleményt és az értékelés szempontjait. (Párizsban az 1770-es években csak Gluck operáiról mintegy 1000 oldalnyi pamflet született, s ezeket már 1781- ben külön kötetbe gyűjtötték, háborúvá nyújtva a kérészéletű pamflet-összetűzéseket.) Gluck klasszicizmusának tartalma a közönség reakcióitól is függött. Gluck részint a közönségre gyakorolt hatást figyelembe véve, részint saját elképzelései alapján újra meg újra változtatott operáinak zenéjén és szövegén. Mások önkényes húzásokkal és betoldásokkal hoztak létre pasticciókat az operáiból. Gluck szabadon használta fel saját korábbi műveit új operáinak komponálásakor. Ugyanazt az operát nem ugyanúgy adták elő Bécsben, Párizsban és Londonban, sőt, nem ugyanazt látta a közönség egy párizsi széria végén, mint az elején. A Gluck-recepciót és az ókori világ Gluck általi recepcióját mint folyamatot kell elképzelnünk, s nem mint rögzített állapotot.

Éppen ezért később azt a figyelemreméltó epizódot is fölelevenítem, hogy az 1840-es években Wagner újraírta Gluckot, s olyan partitúrákat hozott létre, amelyek a német repertoárban Gluck neve alatt szerepelnek, jóllehet magukon viselik Wagner hellenizmusának (és hangszerelésének) pecsétjét. Kitérek arra is, hogyan alkotta újra Gluckot Berlioz, aki – Wagnerhez hasonlóan – rajongott érte, és fáradhatatlanul munkálkodott a maga képére formált Gluck népszerűsítésén. E ténykedését az Orfeusz és Eurüdiké óriási sikert aratott 1859-es párizsi felújítása tetőzte be. Ez az előadás szembeszállt a korabeli nagyopera ízlésvilágával, amely Gluckot majdhogynem száműzte Párizsból (miközben német nyelvterületen Wagner és mások időről időre vezényelték az operáit). Berlioztól Wagnerig a Gluck-kép fejlődésének 19. századi modelljét figyelhetjük meg, amennyiben Gluck klasszicizmusa és forradalmi szelleme döntő szerepet játszik A trójaiakat komponáló Berlioz és a Ringet megalkotni készülő, annak előadására a Bayreuthi Ünnepi Játékokat megalapító Wagner (klasszikus és forradalmi) céljainak megvalósításában. Befejezésül pedig egy angliai előadást idézek fel, az Iphigeneia Tauriszban1910-es londoni bemutatását, amely a mű első teljesen professzionális angliai színre vitele volt 1860 óta. Az előadásra egy nappal Richard Strauss Elektrájának premierje előtt került sor. Gluck és Strauss klasszicizmusát, ókorszemléletét, nemzeti identitástudatát és zenei stílusát a brit sajtó ellentétpárként állította szembe. A 18. századi Párizsban Gluck zenéje könnyeket fakasztott, tiltakozást gerjesztett, szociális és intellektuális ellentétek örvényét kavarta fel.

Az 1760-as években Bécsben Gluck három darabbal szerzett magának hírnevet és változtatott az operajátszás arculatán. Az elsőben, a Don Juan című balettben – alkotótársával, a koreográfus Gasparo Angiolinivel – új, naturalisztikus és expresszív táncstílust alakított ki, ihletforrásként és kifejezési normaként a görög és római táncos pantomimet véve alapul. A Don Juan ugyanolyan merészen szakított a hagyományokkal [mint az operák]. A második mű a Ranieri de’ Calzabigivel megalkotott Orfeusz és Eurüdiké volt. Calzabigi, a librettó szerzője vitairatok sorában nyilvánította ki művészi felfogását. Itt nyíltan jelennek meg a klasszicizmus elvei, s az operareformot, amit ezek az alapelvek jelentettek, a zenetudományi irodalom nagy terjedelemben tárgyalta. A két műhöz harmadikként az Alkésztisz csatlakozott, az alkotótárs ismét Calzabigi volt. Az Alkésztisz szintén egy nőnek a halálból való megszabadulásáról és a szerelem megváltó erejéről szól. Az Orfeusz és Eurüdikével ellentétben az Alkésztisz egy adott ógörög drámán alapul. A Calzabigi által a librettóhoz írt (Gluck által szignált) előszó a klasszikus elemek fontosságát hangsúlyozza. Míg az Orfeusz és Eurüdiké általánosságban ébresztett klasszikus, pasztorális érzést, addig az Alkésztisz Euripidész egyik mesterművének modern ízlés szerinti újraalkotása. Ugyanakkor ez a mű 17. századi előzményekhez is visszanyúl: Quinault Alkésztisz című operája körül a maga idejében rövid, de jelentős pamfletháború robbant ki, melyben jelentős szerepe volt Racine polemikus előszavának, amit az Iphigenia című drámájához írt. Gluck operáinak öntudatos forradalmisága tehát részben a francia klasszikus dráma nagy hagyományaival való rejtett és nyílt kritikus szembenállásból, a régivel és a modernnel folytatott vitájából fakad: valójában nem a klasszikusok újrafölfedezéséről van itt szó, hanem – akárcsak Strauss esetében a 20. században – az előző nemzedék klasszikusokról vallott felfogásának elvetéséről.

Forrás: figaro.postr.hu, operavilag.net, ketezer.hu, www.kulturpart.hu

Az erény

Az erény erkölcsbölcsészeti meghatározása így hangzik: Az erény a személy kiegyensúlyozott magatartását biztosító készség. Ezzel szemben: A bűn a személy kiegyensúlyozott magatartását aláásó készség.

Az erkölcsteológiai meghatározás: Az erény a Krisztusba öltözött ember kiegyensúlyozott magatartását biztosító készség. A bűn pedig: a Krisztusba öltözött ember kiegyensúlyozott magatartását aláásó készség. A keresztény ember számára a kiegyensúlyozottság mércéje és egyben csúcsa: maga Jézus Krisztus.

„Az erény tehát olyan lelki alkat, amely az akarati elhatározásra vonatkozik; abban a hozzánk viszonyított középben áll, amely egy szabálynak megfelelően határozható meg. Mégpedig azon szabálynak megfelelően, amely szerint az okos ember határozható meg. Középhatár két rossz között, melyek közül az egyik túlzásból, a másik hiányosságból ered. Középhatár azért is, mert amíg az egyik rossz a kellő mértéket túllépi, a másik pedig azon alulmarad. Az érzelmekben csakúgy, mint a cselekvésekben, addig az erény a közepet találja meg és azt is választja. Ezért az erény létezését és mibenlétét kifejlesztő meghatározás szerint az erény közép, de abból a szempontból nézve, hogy mi a legjobb és a helyes; az erény a legfőbb csúcs”

Aquinói Szent Tamás különbséget tesz isteni és erkölcsi erények között, amellett, hogy tud az Arisztotelész által is felsorolt értelmi erényekről.

A hitről, reményről és szeretetről azt írja, hogy ezeket azért mondjuk „istenieseknek”, mert egyedül Isten a tárgyuk, amennyiben megadják a helyes odaigazodást Isten felé; de azért is, mert egyedül Istentől kapjuk; meg azért is, mert egyedül Isten kinyilatkoztatása, a Szentírás alapján van ismeretünk az erényekről.

Az erény a lelkünk olyan szilárd és stabil készsége, mely a jó és cselekvésre irányul. Az erény nem csak könnyebbé teszi a helyes cselekedet végbevitelét, hanem hatékonnyá is, sőt, az erény által szívesen tesszük mindazt, amit teszünk. Az erény, attól függően, hogy intellektuális vagy erkölcsi erényről van szó, a lélek képességeit (értelem és akarat) saját cselekvésüknek irányába segíti.

Mit jelent ez? Mind az értelemnek, mind az akaratnak meg van a maga sajátos irányultsága. Az értelem első és legalapvetőbb megmozdulása az igazra, a létezőre irányul, arra, ami van, míg az akarat a jóra törekszik. Az erények pedig abban segítik a lélek képességeit, hogy minél tökéletesebben tudjanak a saját céljukra, az igazra, vagy a jóra irányulni. Az erény segítségével örömünket leljük abban, hogy jók Az erény azonban nem csupán cselekvésre irányuló készség, hanem választóképesség is (habitus electivus).

Mit jelent ez? Azt, hogy az erény nem csupán arra indít bennünket, hogy egy bizonyos módon cselekedjünk, hanem - éppen azért, mert szabadon határozzuk meg önmagunkat - készségessé tesz arra, hogy a jót, a helyes cselekvést válasszuk. Az erény tehát nem kényszerít bennünket semmire, hanem készségessé tesz a jóra oly módon, hogy a jó megtétele nem pusztán könnyebbé válik, hanem ugyanakkor kívánatosabbá, tetszetősebbé és örömtelibbé is lesz. Az erény segítségével örömünket leljük abban, hogy jók vagyunk.

A kegyelem és a szeretet teológia erényének a kapcsolata

„Senki sem jó magától, ha nem részesül az egyedüli jóból... Mit gondoljunk olyan emberekről, akik úgy hiszik jóságukat saját maguknak köszönhetik és nem veszik figyelembe azt, akinek kegyelmét minden nap megkapják...?” Ezt kérdezte I. Ince pápa a kártágói zsinatnak írt levelében (418), amely elítélte a pelagianizmust. Az elöljáró e megnyilvánulásában ott van a kegyelem legfontosabb jellemzője, hogy az mindig ajándék. Ez az ajándék mindig (szükségszerűen, hogy ajándék legyen) szabadon adott és szabadon kapott.

Ha tehát a lehajló (kegyelmes) Isten titkai felé nyitott ember szabadon elfogadja az Isten szeretetét, mint ki nem érdemelt és természetfölötti kegyelmet, nemcsak egyfajta oksági folyamat játszódik le, hanem egy kölcsönösen személyes kaland, melyben mindig van egyfajta titokzatosság (vagy kiszámíthatatlanság, ha ez jobban tetszik). „Ahogy az emberek közötti kapcsolatokban az ember nem csak felületesen van megérintve a másik szeretetétől, hanem a szeretet-kapcsolat öt is képessé teszi a szeretetre, és e kapcsolat következménye mély nyomot hagy benne és bensőjében is megváltozik, ehhez hasonlóan látható Isten szeretet hatása az emberre”, azzal a különbséggel, hogy az Isteni szeretet emberre hatásának az eredete miatt természetfölötti jellege van, ami azonban nem mondd ellene az ember természetes léttani struktúrájának (Gratia non destruit naturam, sed supponit et perficit eam = A kegyelem nem rombolja le a természetet, hanem feltételezi és tökéletesíti azt).

Szent Ágostont szabadon idézve azt is mondhatnánk, hogy a „ható kegyelem olyan hit, amely a remény horizontján szeretetként hat.”

A kegyelem az ember konkrét válaszában hat, mint a keresztény lét strukturális kifejezése, ami a legtökéletesebb módon az úgynevezett belénk ültetett, teológiai erényekben valósul meg. Ha igaz az, hogy a nekünk ajándékozott isteni szeretetet, ami minket viszontszeretetre formál át, kegyelemnek nevezzük, akkor a belénk ültetett erények a szó szoros értelmében kegyelemnek számítanak.

A kegyelem az üdvösség eléréséhez nekünk adott lehetőség: helyreállítja, megújítja bennünk az Istennel való kapcsolatunkat, és új teremtménnyé tesz bennünket, képessé téve minket a helyes, jó cselekvésre, anélkül, hogy kényszerítene bennünket.

A kegyelem szükséges a boldogság eléréséhez.

Az erények csoportosítása:

Alapvető erények

bátorság

együttérzés

megbízhatóság

jóindulat

nagylelkűség

segítőkészség

türelem

hűség

tolerancia

A szűk értelembe vett erények:

1.)    természetfölötti ( teológiai vagy kegyelmi )

• hit
• remény
• szeretet
• vallásosság

2.)    erkölcsi ( sarkallatos )

• okosság
• igazságosság
• mértékletesség
• lelki erősség

A tág értelembe vett erények:

1.)    hivatásbeli erények:

• hűség
• állhatatosság
• szolgálatkészség
• kollegialitás
• megbízhatóság
• munkaszeretet
• pontosság

2.)    személyiség erényei:

• alázatosság
• türelem
• szelídség

3.)    közösségi, társadalmi erények

• vendégszeretet
• őszinteség
• szolidaritás
• empátia

Forrás: Dr. Ján Hrkút

Gyümölcsoltó Boldogasszony

Annuntiatio Beatae Mariae Virginis, márc. 25.: a →megtestesülés, Isten Fiának Mária szűzi méhében történt fogantatásának ünnepe. 9 hónappal Jézus születése előtti nap, melyen Gábor főangyal megvitte Názáretbe Máriának a megtestesülés örömhírét (→angyali üdvözlet). - 692: említik először, amikor a trullai zsinat (III. →konstantinápolyi zsinat) helyesnek ítélte nagyböjtben történő ünneplését. Eszerint már hosszú ideje ünnepelhették. - Az ünnepet 150-200: a →Jakab ősevangélium és az az üdvtört. elgondolás készítette elő, hogy a világ teremtése, Krisztus fogantatása és kereszthalála ugyanazon a napon, a kereszthalál napján, III. 25: történt. A tört. gondolkodás Jézus születésétől visszaszámlálva határozta meg ~ ünnepének dátumát: így lett ~ ünnepe I. 6-tól (→epifánia) számolva IV. 7-e (az örményeknél máig megmaradt), XII. 25-től számolva III. 25. Rómában, ahol a S. Maria Maggiore-baz-ban körmenettel ünnepelték, a K-ről származott I. Sergius p. (ur. 687-701) honosította meg Annuntiatio Domini névvel. A K-i lit-k (mint az ambrozián is) az ünnepet az Úr ünnepei között tartották számon, a II. Vat. Zsin. utáni lit. reform ehhez tért vissza. - Néprajz. A Müncheni kódex naptárában Máriának hirdetete napja, a szegedi eredetű Lányikódexben Testfogadó Boldogasszony, az Érdy-kódexben Asszonyunk Szűz Máriának szeplételen foganatja, a lőcsei kalendáriumban (1642) Boldogasszony fogadása, de már a Winkler-kódex naptárában és a Debreczeni-kódexben ~, a moldvai csángó Gajcsánában Gyimőcsótó. Legrégibb lit. emlékeink is számontartják, jellegzetes elnevezéseit magyar fejleménynek kell tekintenünk. - Az ünnepi szentmise lit-jához Padányi Bíró Márton följegyzése szerint hozzátartozott a →leborulás szép régi m. hagyománya: „Karácsony napján és a Szűz Mária napjain, főképpen pedig Gyümölcsoltó Boldogasszony, vagyis az Ige testesülése és fogantatása napján, a misemondó pap az isteni szolgálatban lévő több társaival együtt az oltár eleibe mégyen. Ott a legelső, legalsó grádicson éppen a földig leborul, így imádja a megtestesült Igét és az isteni kegyességnek ebben kinyilatkoztatott titkát ilyen alázatossággal tiszteli”. - Az ünnep ihlette az →Üdvözlégy és az →Úrangyala imádságokat. Jellegzetesen ferences-népies hagyomány, hogy aki ~ napján ezer Üdvözlégyet elimádkozik, annak teljesül a jóravaló kívánsága. A hagyomány máig él. Kiskunfélegyházán és közelében, a ferencszállási Szentkút tanyavilágában s a palóc Hangonyban manapság is ezer üdvözlégyet, a palóc Egerbocson, Bátorban és más környező falukban ezer Úrangyalát szoktak ~ vigíliáján az angyali üdvözlet emlékezetére elvégezni. Az ájtatosság alkonyattól éjfél utánig tart. - Gyöngyöspata jámbor asszonyai hajnali három órakor a ~ zsolozsmáját végzik. Mint mondják, akkor jött Gábor angyal. A mohácsi sokácok villámlás, égiháború idején kezüket mellükön keresztültéve, anyanyelvükön ezt mondogatják: Íme az Úrnak szolgálóleánya, legyen nekem a Te igéd szerint. - A magyar vallásos néphagyományban ~ az oltás, szemzés napja. Egy 16. sz. csíziónk szerint az ember ilyenkor Szűz Máriával almát olt. Az egyik pécsi szőlőhegyen áll Bertalan ap. barokk kpnája. Az oltármenza virággal, gyümölccsel telefestett előzéklapja a baranyai kálvinista tp-ok (Drávaiványi, Kórós) virágdíszeinek édes testvére, valósággal paraszti remekmű. Közepén medallion-szerűen az Angyali Üdvözlet. Országszerte ált. szokás, hogy ~ ünnepén kell oltani, szemezni a fákat, hiszen Szűz Mária is most fogadta méhébe Jézust. A göcseji archaikus néphit szerint amelyik fát ezen a napon oltják be, azt nem szabad letörni v. levágni, mert vér folyik ki belőle. Aki ilyen fát mégis levágna, megvakul, halála után pedig elkárhozik. Ez ui. annyi, mintha embert ölt volna. Még nyesegetni, tisztogatni, elégetni sem szabad. Maguktól kell elkorhadniok. Hasonlóképpen vélekedik Zagyvarékas népe is: nem szabad kivágni, amíg magától ki nem szárad. Ha mégis kivágják, vér folyik belőle. Ilyen fákról azonban igen jó oltani, mert az új oltáson áldás lesz. Bátya délszláv-m. faluban az ünnepen ügyeskezű emberek szívességből házról házra járnak oltani. Székesfehérvár-Felsővároson a déli Úrangyala-harangszó idején sorra rázzák a gyümölcsfákat, hogy majd bőven teremjenek. Söjtör zalai faluban az ünnepen szemzett rózsafára az olvasót is ráakasztják. Csíkszentsimon, Csíkcsicsó, Csíkjenőfalva, Ajnád székelysége az oltott gyümölcsfákra igézet ellen piros szalagot köt. A csíkszentmártoniak az ünnepen szedik az oltóágakat; s úgy tartják, hogy ahány nappal szólal meg ünnep előtt a pacsirta, utána még annyi nappal elhallgat. Csíkmenasági hiedelem szerint jó jel, ha ~kor már nincs hó a vetéseken. Nemesbükön a szőlő 4 sarkában megmetszik a tőkéket, hogy jó termés legyen. A tápiógyörgyei gazda ezen a napon kimegy a kertbe, és a gyümölcsfák törzsét kereszttel jelöli meg. Szeged népe szerint az ilyenkor szemzett fából nem jó másnak ágat adni, mert ezzel a termést is odaadnák.

A kiszomboriak ezen a napon gyümölcsfáikról lemetszett gallyacskákat tüzelnek el. Úgy vélik, ezzel megakadályozzák a termés elférgesedését. A méhészek a röplyukakhoz is állítanak gallyakat, hogy fáikról a méhek majd jól mézeljenek. Hangonyban szintén szemeznek, fát ültetnek, de még vörösbort is isznak e napon. Bazin szl. népe e napon szalmakoszorúval övezi a gyümölcsfák törzsét, hogy majd bőven teremjenek. A szőlőkben éjszaka gonoszűző célzattal tüzet gyújtanak. Budaörsön, Hőgyészen, Németbólyban a gazda e napon kitárja az istálló ajtaját, mintegy meghívja a fecskéket, Isten madarait, hogy házában fészkeljenek, mert az öregek hite szerint felérnek egy tűz ellen való biztosítással. Az érkező fecskék arra is intik a gazdát, hogy a tavaszi munkák ideje elérkezett. Németpróna népe is úgy tudja, hogy ~ napján jönnek meg az énekesmadarak. A bánáti bolgárok vörösbort isznak és pattogatott kukoricával vendégelik meg egymást, hogy egész éven át egészségesek maradjanak. Az ünnepen ivott vörösborról az a hiedelem, hogy vérré válik az emberben. A pattogatott kukoricával a természetet akarják analógiás varázslattal rügyfakadásra bírni. A szabadkai bunyevácok ~ napján, amikor a természet téli álmából ébredezik és a fák ismét éltető nedvvel telnek meg, összejönnek (krvaca), hogy ők is szaporítsák vérüket. Ez vörösborral történik: a gazda végigkínálja vele egész házanépét. A vegyesajkú Kelebián a szokást a többségi magyarok is eltanulták bunyevác szomszédaiktól. Vörösbort szokott inni Dány m. népe is. Ószentiván, mai nevén Tiszaliget faluban az a hiedelem járja, hogy a magzat után sóvárgó asszony e napon könnyebben megfogan. A zalai Nagybakónak népe csak egyetlen gallyat szemez, melynek mágikus célzata alighanem a gyermekáldás korlátozása. - Az erdélyi románok ünneplése tele van tilalmakkal. A tehenet nem viszik bikához, a ~ napi tojások elzápulnak. Ellenben a jószágokat mind kihajtják a mezőre, a gyümölcsösben tüzet gyújtanak, a fákat megtömjénezik. ~ napjához monda is fűződik, mely az ünneprontás hiedelemvilágába tartozik. Nagykanizsa mellett van az előkelő Inkey család barokk, szépen felújított kpnája. A legenda szerint az egyik Inkey br. féktelen gőgjében elhatározta, hogy épp ~ napján vágatja ki legszebb gyümölcsfáit. Amikor azonban a legelső kivágására sor került, hatalmas sereg hangya bújt elő a tövéből. Rámászott a br-ra és rágni kezdte a tagjait. Hiába zárkózott be előlük a szobájába, szenvedéseibe belepusztult, és fölravatalozták. Reggelre azonban már csak a csontjai maradtak meg a koporsóban. A család engesztelésül építtette a kpnát. - - A m. népi kalendáriumban nevének megfelelően termőnap a palánta és fatisztogatásra, s a Skolasztikától ászok alatt tartott oltóágak berakására. Időjárása a még hátralévő tél negyvenesnapja; derült idejével bő termést jósol (a medve kijövetele, béka megszólalása) . ~ napján veti föl magát a hal a vízből. - Patrociniumai. Mivel ~ ünnepe a nagyböjt közepére esi, viszonylag kevesebb patrociniuma van, s ezek búcsúját is a nyári Mária-ünnepeken tartják. A legősibb Ság (Ipolyság) hajdani prem. prépságának titulusa (1235 k.). Esztergomi egyhm.: Esztergom (Bakócz-kpna, 1507), Pozsony (ferencesek, 14. sz.), Hédervár (15. sz.), Gajár, Barstaszár, Alsószölnök; rozsnyói egyhm.: Fülekpüspöki (kpna, 1925), Hidvégardó (kk.), Vizesrét (kpna); szepesi egyhm.: Farkasfalva, Savnik (vár), Újleszna; egri főegyhm.: Hejőcsaba (1762), Sajóörös (1914); kassai egyhm.: Abaújszántó (1751); győri egyhm.: Fehértó (1742), Kisfalud (1777); veszprémi egyhm.: Nagybarnak, Ősi, Szentbékálla, Türje, Kehida, Marcali, Iharos, Dabronc, Csatár; székesfehérvári egyhm.: Tordas (1758); pécsi egyhm.: Mohács (kpna, 1834); kalocsai egyhm.: Kalocsa (érs. rezidencia kpnája, 18. sz.); csanádi egyhm.: Pankota (kk., elenyészett), Szeged (1501, a 18. sz: az újonnan választott tanács eskütételének színhelye; elenyészett), Radna (kegytp., 1786), Bóka (1834); váci egyhm.: Szarvasgede (1702 e.); nagyváradi egyhm.: Kondoros (1884), Szentjobb (1736); erdélyi egyhm.: Szamosújvár, Bethlen (1902); hajdúdorogi egyhm.: Újfehértó, Kokad, Nagyléta, Hodász, Nyírderzs. - Ikgr. Az ábrázolásokon a Gábor angyal kezében v. külön vázában látható →liliom nem Mária tisztaságára, hanem a paradicsomi →életfára utal, amelyből a megváltás sarjadzik. - ~ műv. ábrázolásai élén áll mind korának tisztessége, mind művészi nagyszerűsége révén a szepesi Daróc monumentális freskója a 13. sz. végérő

Művészeti pályája

Az akkor még önálló városban, Újpesten született német származású római katolikus családba, legfiatalabb gyermekként. Családja 1898-ban magyarosította vezetéknevét Szőnyire. Apja, Richárd vasúti tisztviselőként dolgozott, míg anyja háztartásbeli volt. Két bátyja még gyermekkorukban meghalt, vele együtt csak négy nővére élte meg a felnőttkort.

Budapesten és Nagybányán tanult. Mesterei voltak: Ferenczy Károly és Réti István. Fiatalon megnősült, ám felesége hamar meghalt, 1916-ban született lányukat Anna nevű nővére nevelte fel. Már 1914-ben behívták katonának az első világháborúba, amit főhadnagyi rangban végigszolgált. Mivel szimpatizált a Magyarországi Tanácsköztársasággal, annak bukása után eltanácsolták a főiskoláról. 1920-ban rendezte első gyűjteményes kiállítását az Ernst Múzeumban. Korai képeinek plasztikus stílusa nagy hatással volt fiatal kortársaira, Aba-Novák Vilmosra, Patkó Károlyra, Korb Erzsébetre. Pályájának kezdetétől nagy tehetsége volt a rézkarcok készítéséhez, egyik leghíresebb a Behavazott falu c. 1927-ből. Főleg rézkarcai, de festményei is gyakran szerepeltek a Tamás Galéria kiállításain.

1923-ban Zebegénybe költözött, ezzel új korszak kezdődött festészetében. Képei egyre líraibb, harmonikusabb, idillibb hangúvá váltak. Fő témája a zebegényi táj és a paraszti élet mindennapi eseményei. 1924-ben újranősült, egy lányuk és egy fiuk született, Zsuzsa és Péter. Az 1930-as évek közepétől fő műveinek sorozatát többnyire temperával, világos, finom színekkel festette, az egyik legszebb a Dunakanyar táját megelevenítő Szürke Duna című képe 1935-ből. Művészete a posztnagybányai stílust stílust képviselte. 1941-ben munkássága elismeréséül átvehette a Corvin-koszorút.

Emlékháza Zebegényben

A második világháború alatt bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba, számos zsidót és más üldözöttet látott el hamis papírokkal, átmeneti szállással (amiben mindhárom gyermeke és második felesége is segítették), amiért később egész családjával együtt posztumusz Jad Vasem kitüntetést kapott 1986-ban Izrael államtól.

Fia, Péter 1945-ben betegségben elhunyt, Budapest ostromakor pedig budapesti műtermét és lakását is bombatalálat érte. A háború után kinevezték a Magyar Művészeti Tanács elnökévé, egyúttal pedig az 1945-ös választásokat követően egyike lett azon tíz (majd tizenkét) személyiségnek, akiket az alakuló Nemzetgyűlés meghívott képviselőnek a parlamentbe. A felkérést elfogadta. A mandátuma lejárta (1947) után, mivel a választásokon nem indult (sem előtte, sem utána) és a meghívást lehetővé tévő törvényt is eltörölték, rövid politikai karrierje be is fejeződött. 1949-ben kitüntették a Kossuth-díjjal is.

Posztimpresszionista dunakanyarbeli tájképeivel közelebb hozta és megszerettette hazánknak e különös értékekkel bővelkedő régióját. Triznya Mátyás, Szász Endre mestere volt.

1. Közösségérzetet ad

Az elidegenedés korában egyre kevesebb részünk van abból az érzésből, amelyet elődeink akkor éreztek, ha a fonóban daloltak, vagy közösen énekeltek aratódalokat. Egy egyetemi kutatás megállapította, hogy azok az emberek, akik kórusban énekelnek, jobban megélik a közösségi érzést a mindennapi életben is. A kutatók három csoportba osztották alanyaikat: az első kórusénekesekből, a második szólóénekesekből, a harmadik pedig csapat sportolókból állt. Kiderült, hogy a kóruséneklés kevesebb teret enged az egyéni önállóságnak, mint a csapatsport, de ez egy olyan ár, amelyet érdemes megfizetni az elmagányosodó, 21. századi embernek.

2. Szabályozza a szívritmust

Egy másik kutatás rámutatott a kóruséneklés és a szívritmus közötti kapcsolatra: nem nehéz kitalálni, hogy a szívritmus tempóját az énekelt dal befolyásolta, viszont egyenletesebbé is tette, ami mindenképpen jót tesz az egészségnek.

3. Csökkenti a stresszt és a depressziót

Egy kutatás során egy teljes éven át vizsgáltak alanyokat, akik depressziótól szenvedtek, és úgy találták, hogy a kórusénekléssel eltöltött év után legtöbbüknél egyáltalán nem, vagy jóval kisebb mértékben találták meg a betegséget. Egy másik megfigyelés szerint a közös éneklés emeli az oxitocinszintet, amellyel könnyebben kezeljük a stresszt és a szorongást.

4. Csökkenti a Parkinson-kór és a tüdőbetegségek tüneteit

A Cardiff University professzorai 2012-ben arra a nagyokos megállapításra jutottak, amit Kodály Zoltán valószínűleg tudóscsapat nélkül is megmondott volna: a kórusénekesek erősebb légzőizomzattal rendelkeznek, mint akik nem énekelnek. Brenville Hancox zenetudós pedig Parkinson-betegek számára hozott létre kórust Skylarks néven. Egy beteg elmagyarázta, hogy az énekléshez szükséges lélegzés elsajátítása más testi mozgásokban is segíti.

5. Javul a szociális közérzet

Ahogy a csapatjátékot űző sportolók, úgy a kórusénekesek is sokkal jobban érzik magukat a társadalomban és kisebb közösségekben is, más emberek között. Ez nem jelent többet annál, hogy érdemes közösségi tevékenységeket végezni, ahol megtaláljuk a szerepünket és a funkciónkat. Adott esetben egy énekszólam eléneklésének feladatát.

6. Tovább élünk

Talán meglepődsz, ha ezt olvasod, mert ez nem az a dolog, amire könnyű megalapozott, több oldalról alátámasztott bizonyítékkal szolgálni. De a Harvard és a Yale Egyetemek közös, 2008-as kutatása szerint valóban tovább élünk, ha kórusban éneklünk. Legalábbis ezt mutatta annak a connecticuti kórusnak a példája, akiknek az életét éveken át kísérték figyelemmel a kutatók.

Bónusz

Arany János-emlékév

Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából

 Arany János magyar költő, 1817. március 2-án született Nagyszalontán. A költőként, tanárként, újságíróként, a Kisfaludy Társaság igazgatójaként, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkáraként, és nem utolsó sorban a legnagyobb magyar balladaköltőként ismert alakot sokan a ballada Shakespeare-jének is nevezték. Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté az 1846-ban készült elbeszélő költeménye, a Toldi tette. A magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja.

Műveinek teljes gyűjteményét a költő halála után csakhamar kiadta régi kiadója, Ráth Mór; összes munkáit 8 kötetben 1884–1885-ben, hátrahagyott iratait és levelezését pedig fia, Arany László szerkesztésében és jegyzeteivel, négy kötetben 1887–1889-ben.

A Toldi-t a Kisfaludy Társaság pályázatára írta Arany. A pályázatot februárban írták ki, és novemberig kellett leadni a "költői beszélyeket". A kéziratban Arany jelölte meg a befejezés dátumát: 1846. október 23.. A pályázatra beadott példány egy idegen kéz másolata, mert ezt írták elő a szabályok. Arany a saját írásképével nem küldhette be a szöveget. A pályázatra beküldött példányt a Magyar Tudományos Akadémián őrzik.

A Toldi estéjé-nek érdekes a története.

Arany János 1848-ban barátját, Petőfi Sándort bízta meg azzal (akit éppen a Toldi-nak köszönhetett), hogy jelentesse meg az elbeszélő költemény folytatását. Petőfi viszont nem járt sikerrel, mert a történelem közbeszólt. Arany március végén fejezte be a Toldi estéjé-nek a verzióját, a levelezéséből pedig kiderül, hogy áprilisban már Petőfinél volt a kézirat. A forradalmi események miatt viszont nem tudott kiadót találni hozzá, ezért visszaküldte azt Aranynak. Végül csak 1854-ben jelent meg önálló kiadásban a Toldi és a Toldi estéje is.

Kodály-emlékév

Strauszné Könözsi Vera: Egy felejthetetlen találkozás emlékére

1962-ben a Bp. XXIII. kerületi Táncsics Mihály Ének-Zene Tagozatos Általános iskola növendéke voltam. Abban az évben ünnepelte az egész ország Kodály Zoltán 80. születésnapját. Ebből az alkalomból az iskolánk is arra készült, hogy felköszönti a mestert. Erre a zeneszerző lakásán került sor. Elkezdődött a lázas készülődés. A kórusunk karnagya néhány Kodály gyermekkari művet választott a köszöntésre, amit kívülről kellett megtanulni. Meghallgatások után dölt el, hogy ki vehet részt a művek megszólaltatásában, ki az, aki elmehet a zeneszerzőhöz. Óriási munka kezdődött, hiszen mindenki szerette volna látni azt a zeneszerzőt, akinek a kórusműveit énekeltünk a kóruspróbákon, a koncerteken, akiről oly sokat tanultunk. A meghallgatáson én is megfeleltem, így a „küldöttség” tagja lettem. A hosszú és fárasztó próbák után eljött az a nap, amikor elindultunk Kodály lakására.

A lakás a Köröndön, a sarkon álló bérpalota földszintjén volt. (Andrássy út 87-89., melyet 1971-ben a szerző halála után nevezték el Kodály köröndnek). Később olvastam, hogy 1924-től haláláig ebben a lakásban lakott. (A lakás 1990. óta a Kodály Emlékmúzeum.)

Az előszobában Kodály Zoltánné Péczeli Sarolta fogadott bennünket és a szalonba vezetett.

A lakás általam ismert helyiségeit népi kerámiák, kézimunkák díszítették és mindenhol a népdalgyűjtő utak és egyéb zenei események emlékei, szobrok, babérkoszorúk. A szalon közepén nagy kerek asztal állt, a szalon jobb és bal oldalán egy-egy nagy ajtó, amely diszkréten be volt hajtva. Rövid várakozás után a bal oldali ajtó kinyílt és belépett Kodály Zoltán. Mi ekkor a megtanult kórusművekkel köszöntöttük őt.

Ő, a rá jellemző halk hangon megköszönte az előadást, hangjában távolságtartást, enyhe szigort éreztem. Az ajándékok átadása után néhányunkat vizsgáztatott szolmizálásból (rám nem került sor), majd tanárainkkal váltott néhány szót. Közben mi, gyerekek áhítattal, nagy meghatottsággal néztünk körbe a szobában. Valahogy így képzeltem el egy zeneszerző lakását: könyvek, kották, emléktárgyak, régi patinás bútorok és egy ember, akinek lénye besugározza a teret. Úgy éreztem, hogy a személyén keresztül egy kicsit jelen voltak a szobában híres zeneszerzőbarátai, világhírű előadóművészek, kitűnő zenepedagógusok és a magyar művészeti élet más képviselői is. Mikor kijöttünk a házból egy kicsit mindannyian megváltoztunk, mások lettünk. Kodály személyében egy olyan felnőtt példaképet ismerhettünk meg, akinek egész munkássága, törekvései, hazaszeretete, mély vallásossága, az ifjúság zenei nevelésében többekkel vállalt erőfeszítései a legnagyobbak közé emelték. Mi, gyerekek ezt akkor nem tudtuk így megfogalmazni, de azt mindannyian éreztük, hogy a zene onnantól kezdve fontos lett számunkra..

Ez a találkozás óriási hatással volt rám, az egyike volt azoknak a személyes találkozásoknak, amelyek meghatározták a későbbi éveimet, a választott hivatásomat, a zenével kötött örök barátságomat.

SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY

,,Amikor a magyarok meghallották -- olvassuk a gesztaírónál --, hogy Magnus (Géza) király meghalt, egész sokaságuk öccséhez, Lászlóhoz gyűlt, és egy értelemmel, közös szóval és egyetértő akarattal őt választották az ország kormányzására, vagyis helyesebben buzgó és állhatatos kéréssel rákényszerítették. Mindnyájan tudták ugyanis, hogy föl van ruházva a tökéletes virtusokkal, hite szerint katolikus, kiváltképpen kegyes, bőkezű adakozó, szeretettel teljes. Úgy ragyogott föl, mint köd közepette a hajnali csillag, mely elűzi a homályt; és miképpen a telihold világol a maga napjaiban, vagy amiképpen a nap ragyog: fény lett népének közepette.''

Valóban az isteni gondviselés különös intézkedését kell látnunk abban, hogy őt adta a magyar nemzetnek az első szent király halálát követő négy évtizedes viszály után. Uralkodása sorsdöntő volt népe történelmében. Kiváló uralkodói képességével, vitézségével és életszentségével kivezette a magyarságot a belső veszedelmek örvényéből, és megmentette a külső ellenségek halált és pusztulást hozó támadásaitól.

A belső viszály és egyenetlenség hozta magával, hogy nem magyar földön, hanem Lengyelországban látta meg a napvilágot. Születésének éve a körülményeket egybevetve 1046-ra tehető. Atyja I. (Bajnok) Béla magyar király (1060--1063) volt, anyja Richéza, II. Miciszláv lengyel király leánya, nőágon II. Ottó császár dédunokája. Két fiú és több leánytestvére volt. Bátyja, Géza 1074--1077 között uralkodott. A leányok közül Zsófia Weimar Ulrik őrgrófhoz ment feleségül, Ilona pedig Zvonimir horvát király felesége lett. László kétszer házasodott. Első felesége, akinek nevét nem ismerjük, valószínűleg magyar főúri leány volt. Ebből a házasságból született leányát Jaroszláv orosz herceg vette feleségül. Majd özvegységre jutva Rheinfeldi Rudolf német ellenkirály leánya, Adelhaid lett a felesége, akitől Iréne nevű leánya született; ezt János görög császár vette el feleségül. Ilyenformán szinte az összes szomszédos uralkodóházzal rokonságba került, beleszámítva a két leghatalmasabbat: a görög és német császári dinasztiát is. Salamon király (1063--1074), László unokatestvére ugyanis Judit német császárleányt kapta feleségül. László egész életét sok küzdelem és megpróbáltatás jellemzi.

Mikoron méglen gyermekded volnál,

Kihoza Béla király jó Magyarországba,

Hogy dicsekednél te két országban,

Magyarországban és mennyországban.

Letelepedél Bihar-Váradon...

-- írja kedvesen a Szent László királyról szóló ének, a régi magyar irodalom e gyöngyszeme.

Vallásos lelkületét anyjától, a vitézséget atyjától örökölte, aki mielőtt a lengyel királyleányt megkapta, párviadalban legyőzte az egyik pamerán vezért. László még jóformán fel sem serdült, máris viszontagságos időket kellett átélnie: a testvérharcot András király és apja, Béla herceg, majd az évekig húzódó viszályt Salamon király és Géza bátyja között. Így korán megedződött az élet iskolájában, s korán előkészült sok harcot magában rejtő uralkodói éveire. Az ő feladata lett ugyanis az ország ,,megállapítása'', mint Hóman Bálint megjegyzi, vagyis a belső rend megszilárdítása és a külső határok biztosítása.

Az ország védelmében még mint fiatal herceg ismételten kitüntette magát. Talán 22 éves lehetett, amikor az úzok (fekete kunok) betörtek az ország keleti részébe Salamon királykodása idejében (1068). A Kerlés melletti ütközetben döntő szerepet játszott a győzelem kivívásában. Ő volt a csata főhőse, különösen azáltal, hogy az egyik menekülő kun vezért, aki egy magyar leányt vitt magával, üldözőbe vette, legyőzte, és a leányt kiszabadította, jóllehet előzőleg már súlyos sebet kapott a csatában. E hőstette valóságos legendával fonta körül alakját, s a következő századokban számtalan magyar templom falán megfestették. Ugyancsak döntő szerepet játszott mint vitéz katona a Salamon király és Géza bátyja közötti testvérharcban: a mogyoródi csatában (1074) bátyját győzelemre segítette, s uralmát biztosította.

1077-et írtak, amikor Lászlónak a nép akaratából, jóllehet Salamon még életben volt, át kellett vennie az ország kormányzását. Lelkületére jellemző, hogy nem koronáztatta meg magát, ,,mert csak békességet kívánt -- mint a krónikás írja --, hogy visszaadhassa Salamonnak az országot, és magának a hercegséget tartsa meg''. Erre azonban nem került sor, mert az egész ország népe egy emberként állt mögötte. ,,Hírneves és fönséges volt'', mivel ,,Magyarországot meggyarapította.'' Nevéhez fűződik Horvátország és Szlavónia meghódítása. De erre nézve is megjegyzi a krónikás: ,,Ezt a király nem kapzsiságból cselekedte, hanem azért, mert a királyi törvény szerint őt illette az örökség'', lévén a megözvegyült királyné a magyar király testvére.

László idejében különösen a Délkeleti-Kárpátokon túl lakó kunok jelentettek állandó veszélyt a magyar népre. Először 1085-ben Kutesk fejedelem indított támadást Salamon izgatására, aki nem tudott belenyugodni országa elvesztésébe. Hatalmas sereggel tört be, de László rájuk rontott, s a kunok úgy menekültek, ,,mint tépett tollú vadkacsák a keselyűk csőrétől''. Sokkal nagyobb veszélyt jelentett az 1091. évi betörés, mert a király akkor éppen Horvátországban tartózkodott. Az ellenség végigpusztította az ország keleti részét, rengeteg rabot és zsákmányt hurcolva magával. Hallván az ország veszedelmét, László sietett vissza népe védelmére. Még idejében sikerült a kunokat utolérnie. Egy ember kivételével az egész sereget megsemmisítette vagy fogságba ejtette. Ekkor történt, hogy a csata hevében egyszer csak fölkiáltott: ,,Atyámfiai! Ne öljük meg ezeket az embereket, hanem csak ejtsük foglyul őket; hadd éljenek, ha megtérnek!''

A többi hadjáratban, Oroszországban, Lengyelországban vagy a nyugati végeken, mindig arra törekedett, hogy azt a részt támogassa, ahol az igazságot vélte. VII. Gergely és IV. Henrik küzdelmében a pápa oldalán állt. A sok háborúság, amit kényszerűségből kellett vállalnia, váltotta ki belőle a montecassinói apáthoz 1091-ben írt levelében a következő vallomást: ,,Bűnös ember vagyok, mivel nincs lehetőség a földi hatalomban sáfárkodni igen súlyos bűnök nélkül.

Az úz, kun és besenyő betörések tapasztalatai arra bírták Lászlót, hogy a végeket megerősítse. Az elnéptelenedett területekre új telepeseket hozott, kiépítette e keleti részeken a közigazgatási szervezetet, ily módon politikai egységgé formálva a későbbi Magyarországot. Ezt a munkát az északnyugati részeken is ő kezdte meg, de Kálmán király fejezte be. Ők ketten építették ki a 72 vármegyéből álló vármegyei rendszert.

A politikai szervezés munkájával párhuzamosan haladt az egyházi élet megújítása, intézményeinek újjászervezése, továbbfejlesztése. A meglévő székesegyházakat, káptalanokat és kolostorokat nagy birtokokkal gazdagította, a megkezdett templomépítéseket befejezte, új egyházak és kolostorok egész sorát alapította. Szentjobban, a Tolna megyei Bátán és a nyitrai Koloson bencés kolostorokat létesített. Somogyvárott francia bencéseknek építtetett monostort; ide még száz év múlva is csak francia szerzeteseket vettek föl. Ugyanilyen bőkezűséggel gondoskodott a püspökségekről is. A váci székesegyházat befejezte. Újakat épített Váradon (,,Templomot rakatál szíz Máriának, Kiben most nyugoszol menden tisztességvel'') és Gyulafehérvárott. A kalocsai érseki egyházmegyét átszervezte, Bácsra helyezte át a székhelyét, ahol 1091-ben új püspökséget alapított Szent István tiszteletére, de a kalocsai érseknek rendelte alá.

Igen fontos szerepet töltött be uralkodásában az igazságszolgáltatás újjárendezése. Az évtizedes testvérharcban és az egyéb belső küzdelmekben erősen megrendült a törvények kötelező ereje. Különösen elhatalmasodott a tolvajlás, és meglazultak az erkölcsi életet szabályozó törvények. Ezt nem tűrhette az a László, akiről a krónikás ilyen jellemzést ad: ,,Minden ítéletében Isten félelmét tartotta szeme előtt.'' Ezért uralkodása második évében, 1078-ban Pannonhalmán a papság és előkelők jelenlétében szigorú törvényeket hoztak a megrendült vagyonbiztonság megerősítésére. Nem kímélték az előkelő és gazdag embereket sem. Aki egy tyúk értékénél többet lopott vagy elorzott, fölakasztották. Az emberölést sem torolták meg ilyen szigorúan. Az 1085 táján hozott újabb törvénykönyvből az tűnik ki, hogy a szigorú rendszabályok hatásosak voltak, s egyiket-másikat enyhíteni lehetett.

A kor szelleme, másrészt László nagy tekintélye és egyházias gondolkodása hozta magával, hogy az egyháziak életviszonyainak szabályozásába is belenyúlt. Az 1092-ben Szabolcsba összehívott zsinaton intézkedtek a papok házassága ügyében, tilalmazták az egyházi javak elidegenítését, s rendezték az ünnepek és böjtök megtartását. Ugyanez a zsinat büntetéssel sújtja a pogány szokásoknak hódolókat, és szabályokat léptet életbe az erkölcsi élet védelmére, mind a házasságon belül, mind azon kívül.

Közismert volt László vendégszeretete. Nem egy királyi vagy fejedelmi sarj talált nála menedékre. Udvarában neveltette fivére, Géza két fiát, Kálmánt és Álmost, valamint András király Dávid nevű fiát, s egy ideig Salamont is udvarában tartotta, mindennel ellátva őt rangjához mérten, amíg csak önként el nem távozott az országból.

A magyar nemzet és az Egyház szolgálata nyilvánult meg abban is, amikor István, Imre és Gellért ereklyéit 1083-ban fölemeltette, az egyházi és világi nagyok, valamint hatalmas néptömeg jelenlétében. Ezzel a magyar népnek a saját nemzetéből adott szent példaképeket.

,,Szinte állandóan a tenyerén hordja, kardja élén hordja az életét: minden pillanatban kész odadobni azt Egyháznak, hazának, egyeseknek -- mindennek és mindenkinek, akikben, amiben azt a két szentséget látja testet ölteni, amelyért élt: a magyar ügyet és az Isten ügyét'' -- írja róla Sík Sándor. Egész élete, eljárásai, intézkedései a szentség jegyét viselik magukon. Már a krónikás is úgy jellemzi, mint aki ,,mindenkor rugalmas volt és szelíd. Vigasztalta a bajtól sújtottakat, fölemelte az elnyomottakat, az árvák kegyes atyja volt. Az ország minden lakosa csak kegyes király néven emlegette. ,,Egyik legszebb jellemvonása a megbocsátás volt. Salamont nem büntette meg a kor szokása szerint, csak fogságra vetette egy időre, s ,,ő maga folyvást imádkozott Salamonért, hogy térjen meg Isten törvényéhez.'' Az ének László külsejét sem győzi dicsérni:

,,Te arcul tellyes, szép piros valál,

Tekéntetedben embereknél kedvesb,

Beszédedben ékes, karodban erős,

Lám, mendent te ejtesz, ki teveled küzdik.

Tagodban ékes, termetedben díszes,

Válladtul fogva mendeneknél magasb;

Csak szépséges császárságra méltó,

Hogy szent korona téged méltán illet.''

Épp így kitűnt lelkével. ,,Testedben tiszta, lelkedben fényes, szívedben bátor, miként vad oroszlán.'' Amikor tehette, szeretett félrevonulni és imádkozni. Imáinak hatásossága nyilvánul meg az alakját körülfonó legendákban is: az üldöző ellenség előtt a szikla meghasad, éhező katonái táplálására szarvascsordák jelennek meg, imájára víz fakad a sziklából, az ellenség elé dobott pénzei kővé változnak... Ugyanígy lesz ,,Szent László füve'' gyógyír a betegség ellen.

Nem csoda, hogy híre a határon túl is elterjedt, benne látták a kor egyik legszebb lovageszményét, s kiszemelték a keresztes hadak vezérének. Erre azonban nem kerülhetett sor, mert 1095. július 29-én az örökkévalóságba költözött. Egy ideig a somogyvári monostorban nyugodott ,,boldog teste'' (Arany János), később Váradon helyezték végső nyugalomra.

Kultusza halála után hamarosan kifejlődött. Tulajdonképpen maga a nép avatta szentté, mielőtt az Egyház hivatalosan megtette volna. Seregestől keresték föl sírját, nemcsak a gyógyulást, vigasztalást óhajtók, hanem a vitában álló peres felek is. A csodás gyógyulások híre gyorsan terjedt. A szent király ereklyéibe vetett bizalom egyre növekedett; szokássá vált, hogy itt döntsenek el nagy fontosságú pereket, és László oltára előtt tegyenek esküt. Itt tartották az 1134. évi nemzeti zsinatot, s itt döntötték el egy alkalommal a zágrábi püspök perét is. Ezek után az Egyház hivatalos lépése sem váratott soká magára. III. Béla király sürgetésére III. Celesztin pápa 1192-ben László királyt a szentek sorába iktatta.

A szent lovagkirály hatása népe körében az idők folyamán csak növekedett, egyesek szerint még Szent Istvánét is felülmúlta. A nagyváradi székesegyház előtt állították föl híres lovasszobrát, a Kolozsvári-testvérek alkotását, amely -- az ének szerint -- ,,fénylik, mint a nap, ragyog, mint az arany: Nem elégszik senki tereád nézni.'' Állítólag ennek mása a győri székesegyház hermája, amely fenséget, erőt, s egyúttal nyájasságot is sugároz; ez volna a szent király igazi arca. A mindig győzelmes ,,Bátor László'' lett a katonák védőszentje, nevének oltalma alatt vonultak a csatába, s ez volt a csatakiáltásuk: ,,Szent László, segíts!'' 1684-ben, a törökök elleni fölszabadító háború idején egy külföldi fültanú elbeszélése nyomán följegyezték, hogy a katonák a tábortűznél ,,fél óráig zenéltek és magyar víg dalokat mondottak Szent László tiszteletére, kinek épp aznap ünnepe volt'', tehát tisztelete még akkor is elevenen élt!

Vajon miben volt a varázsereje? Talán Prohászka Ottokár fogalmazta meg legkifejezőbben: ,,A magyar eszmény Lászlóban lett kereszténnyé és szentté... A kereszténység ezentúl már nemzeti életté, a keresztény király a nemzet hősévé lett.'' Ilyennek érezte és tudta az énekszerző is:

Idvezlégy kegyelmes Szent László kerály!

Magyarországnak édes oltalma,

Szent kerályok közt drágalátus gyöngy,

Csillagok között fényességes csillag!

Szentháromságnak vagy te szolgája,

Jézus Krisztusnak nyomdoka követi;

Te szent léleknek tiszta edénye,

Szűz Máriának választott vitéze.

Fejérvári Zoltán jelenleg a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója, felsőfokú tanulmányait Kemenes András, Várjon Dénes és Wagner Rita irányítása mellett végezte, közben két évig a madridi Zsófia Királyné Zeneakadémián tanulhatott a legendás professzornál, Dmitrij Baskirovnál. Fejérvárit láthattuk már a Budapesti Fesztiválzenekar, a Nemzeti Filharmonikusok, a Concerto Budapest és a MÁV Szimfonikus Zenekar szólistájaként olyan karmesterekkel együttműködve, mint Fischer Iván, Kocsis Zoltán, Takács-Nagy Gábor, valamint Kobayashi Kenichiro. Olyan híres kamarazenei fesztiválokon vett részt, mint a svájci Verbier Fesztivál vagy az amerikai Marlboro Fesztivál.

Fejérvári Zoltán 2014-ben kapta meg a Junior Prima Díjat, több nemzetközi zongoraversenyen is sikeresen szerepelt, de a 2002-ben alapított Montréali Nemzetközi Zongoraverseny mostani első helye mind közül kiemelkedik. A versenyen többek között 2004-ben a Magyarországon már többször is fellépő David Fray végzett második helyen.

Berény Róbert (1887-1953) : Napközelben

A száz éven keresztül lappangó remekmű váratlan felbukkanása óriási szenzáció.

Berény Róbert Napközelben című festménye a festő életművét kutató Barki Gergely művészettörténész munkájának köszönhetően került vissza Magyarországra, Lukács György filozófus évtizedekkel korábban emigrált családjától Angliából. A 16 millió forinttól kínált festmény első tulajdonosa a filozófus édesapja, Szegedi Lukács József, a Magyar Általános Hitelbank igazgatója volt. Gyopár utcai, Bartók Béla által is gyakran látogatott villáját Ferenczy Károly, Rippl-Rónai, Szinyei Merse és a Nyolcak tagjainak alkotásai díszítették.

A festmény korábban csak karikatúráról volt ismert. Nem lehetett tudni, hogy ez csak egy részlete a képnek vagy a teljes mű. Annyit tudtunk, hogy 1911-ben 46-os tételszámmal állították ki. Barki Gergely művészettörténész több mint tíz évnyi kutatás után végül Angliában talált rá a sokáig lappangó festményre. Szerinte Berény Róbertnek még több olyan alkotása van, amelyeknek a sorsáról nem tudni semmit. Ezek között volt az időközben az Egyesült Államokban előkerült Golgota és még most is ott van jó néhány Berény-grafika és -hímzés, amelyeket mintegy 500 másik magyar művel együtt az 1915-ös San Franciscó-i világkiállításon mutattak be. A híres Bartók-portré is Amerikában maradt, a festő haláláig próbálta visszaszerezni őket, eredménytelenül.

Forrás: nol.hu