15 éves a Művészetek Palotája: regisztráció nélkül elérhető teljes médiatár!

Újra élvezheti Gyenyisz Macujev zongoravarázslatát, láthatja Kocsis Zoltánt, amint Bartók legszebb műveit vezényli, hallhatja az operadíva Joyce DiDonato királynői áriáit, a jazzrajongók pedig Donny McCaslin, a Take 6 vagy akár Tommy Emmanuel előadását is újraélhetik. A könnyedebb műfajok kedvelőinek is bőven van miből válogatniuk: a Punnany Massif, a 30Y, az Irie Maffia vagy épp Akkezdet Phiai koncertje is elérhetővé válik, de a tánc és irodalom szerelmesei is megtalálhatják kedvenceiket.

     Szöveg.
    Voi che sapete che cosa è amor,
    donne, vedete s’io l’ho nel cor,
    donne, vedete s’io l’ho nel cor!
    Quello ch’io provo vi ridirò,
    è per me nuovo, capir nol so. Sento un affetto pien di desir
    ch’ora è diletto,
    ch’ora è martir.

    Gelo e poi sento l’alma avvampar,
e in un momento torno a gelar.
    Ricerco un bene fuori di me,
non so chi ’l tiene,
non so cos’è.
   Sospiro e gemo, senza voler,
palpito e tremor, senza saper.
   Non trovo pace notte né dì,
ma pur mi piace languir così
   Voi che sapete che cosa è amor,
donne, vedete s'io l'ho nel cor,
donne,     vedete s'io l'ho nel cor,
donne, vedete s'io l'ho nel cor.

   Fordítás:
   Asszonyok, lányok, kérdezlek én:
  Keblemben, érzem, lüktet a vér,
  ám, meg sem értem, nem tudom, mért,
   Unszol a kéjre, kerget a vágy,
   tűz szenvedélye nyugton nem hágy.
   Majd a tűz sorvaszt s úgy égek én,
   majd hideg borzaszt, mint fagy, ha ér.
   S hogyha előttem már a gyönyör,
   elfut előlem, úgy meggyötör.
   Álmomban sírok, biz' én szegény,
   már alig bírok magammal én.
   De bár nem nyughatom sohasem,
   e kínt én boldogan elviselem.
  Asszonyok, lányok...

Gárdonyi Géza: Fel nagy örömre!

Gárdonyi Géza 1882. szeptember 5-től 1883. december 26-ig volt a Devecseri Római Katolikus Iskola tanítója.
Supka Márton az iskolaszék elnöke az egyik felszabadult segédtanítói állásra nevezte ki az akkor még Ziegler Gézaként ismert írót. Tíma Lajos főtanító hideg kimértséggel fogadta, mivel lányának férjet keresett az ifjú tanítónak, de Gárdonyi nem felelt meg erre a szerepre.
A főtanító egyházi énekek szerzésére bíztatta, aki elsőnek egy temetési éneket szerzett gyermekkarra.
1882. karácsonyán felcsendült a Jézus születését ünneplő dal.

A „Fel nagy örömre! ma született…” kezdetű karácsonykor templomokban énekelt egyházi dalként ismert ének valójában egy (hasonló című) Gárdonyi Géza vers megzenésítése.

Fel nagy örömre, ma született,


Aki után a Föld epedett.


Mária karján égi a lény,


Isteni kisded szűznek ölén.


Egyszerű pásztor, jöjj közelebb,


Nézd a te édes Istenedet!

Nem ragyogó fény közt nyugoszik,

Bársonyos ágya nincs neki itt.


Csak ez a szalma, koldusi hely,


Rá meleget a marha lehel.


Egyszerű pásztor, térdeden állj!


Mert ez az égi s földi király.

Glória zeng Betlehem mezején,


Éjet elűzi mennyei fény;


Angyali rendek hirdetik őt,


Az egyedül szent Üdvözítőt.


Egyszerű pásztor, arcra borulj,


Lélekben éledj és megújulj!

Az Ecce, carissimi, azaz Íme, kedveseim (Éneklő Egyház 13.) kezdetű énekkel a középkori Magyarországon minden adventi vasárnap miséje előtt a templomban – ha az időjárás engedte, a templomon kívül – körmenetet tartottak. A visszatérő menetet éneklő gyermekek szólították meg: „Jöjjetek, fiaim...” majd mindnyájan e szavakkal léptek be és foglalták el a helyüket a templomban: „hogy megláthassátok...”. A gregorián klasszikus stílusától eltérő dallam valószínűleg gallikán eredetű. (Forrás: Szendrei – Dobszay – Rajeczky: Magyar Gregoriánum című antológiájához)

A

Magyar hazánk, te jó anya,
fiad dicsérd ma, őt dalold,
zengjen a himnusz dallama
hozzá, ki mindig pártfogolt.

Ő néked igaz fényt hozott,
hit fényét adta át neked,
istenes törvényt alkotott,
mely üdvösségre elvezet.

Már életének hajnalán
az üdv igéjit hirdeti,
s a magyar nemzet, a pogány
a keresztséget elnyeri.

Ragyogva kél az égi fény,
s ki tévely rabja volt, a nép,
elhagyva sűrű éjjelét,
megvallja Krisztus szent hitét.

2. Minden élő megy nyugodalomra,
Az Istentől elrendelt álomra,
De én, Uram, úgy megyek ágyamba,
Mintha mennék gyászos koporsómba.

3. Midőn ágynak adom a testemet,
Deszka közé zárhatom éltemet,
Hosszas álom érheti szememet,
A kakasszó hozhatja végemet.

4. Mert noha most erős és friss vagyok,
De több napot magamnak nem hagyok,
Azt gondolom, minden nap utolsó,
Az éjszaka kellhet a koporsó.

5. Vessünk számot hát, édes Istenem,
Hogy lelkemet ne kelljen féltenem,
Hogy lehessen bátrabban szólanom,
Midőn meg kell előtted állanom.

6. Színed előtt mindennap elesem,
De van nekem tenálad kezesem.
Ha megtartasz holnapi napodra,
Nem fordítom ezt megbántásodra.

Kónya Sándor (Sarkad, 1923. szeptember 23. - 2002. május 20.) operaénekes (tenor)

Így emlékszik rá Krénusz József:

„Sokan kérdezték már tőlem Kónya Sándor művészetének titkát, azonban a felvetést nem egyszerű megválaszolni. Az ambiciózus fiatalember soha nem szégyellte egyszerű származását, s büszke volt arra, hogy tudásának alapjait Budapesten szerezte meg. Professzora, Székelyhidy Ferenc szintén korának híres tenorja volt, tehát tisztán látta Kónya adottságait és egyúttal lehetőségeit is. A fiatalember Maria Callashoz hasonlóan nagyon könnyen tanult, de igen könnyen felejtett is. Jó iskola volt számára a Bielefeld Opera, amelynek kereteit később kinőtte. Így Milánóba küldték tanulni, ahol kiválóan elsajátította az olasz énektechnikát és bővítette olasz repertoárját is. Nyelvi nehézségei nem voltak. Radames szerepét például három nyelven: németül, magyarul és olaszul is megtanulta. Lohengrint olaszul is énekelte, s ha az ember meghallgatja a tipikus „übermensch” címszerepet Dante nyelvén, Wagner mesterművének újabb szépségei tárulnak fel. Gyönyörűek voltak az énekes legatói, hangkötései és diminuendója, ahogy erőtől duzzadó hangját visszafogta. Amikor később a Grál-lovag szerepét eredeti nyelven énekelte, a hangformálásban továbbra is megőrizte olaszos szépségét, s ezzel egyedivé tette alakítását.”

Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte, majd a Milánóban és Németországban folytatta.

1951-ben debütált a Bielefeld-i Operában Mascagni Parasztbecsület Turiddu szerepében.

Az 1950-es években turnézott Németországban, és 1955-ben tagja lett a Städtische Oper-nek (jelenleg a Deutsche Oper).

Nagy-Britanniában 1956-ban az Edinburgh-i Fesztiválon lépett fel.

Bayreuth-ban 1958-ban debütált Lohengrin szerepében, majd Párizs, London és a New York-ban a Metropolitan Opera House következett. 1960-ban Milánóban a Scala-ban, mint Parsifal mutatkozott be, ezután a San Francisco-i Opera következett. Magyarországon először 1964-ben énekelt az Állami Operaházban és a szabadtéri fesztiválokon. Gyakran visszatért Magyarországra (1964-ben, 1965-ben, 1971-ben, 1972-ben, 1973-ban, majd 1975-ben). Kónya 1963-ban a Covent Garden-ben lépett színpadra Wagner Lohengrin címszerepében Otto Klemperer vezényletével. 

Kónya 1980-ban Ibiza-ra  költözött és megalapította a Pro Arte szervezetet, amely opera produkciókat valósított meg a szigeten. Visszavonulása után a stuttgarti Zeneművészeti Főiskolán tanított. Utolsó éveit Ibizán töltötte.

Repertoárjára a német és olasz operaszerepek mellett sok operett is felkerült. Lemezeket főként pályája elején készített.

J. Haydn: A Megváltó hét szava a keresztfán

1. Atyám, bocsásd meg nékik, mert nem tudják, mit cselekszenek.

2. Bizony mondom néked: ma velem leszel a Paradicsomban.

3. Asszony, ímhol a te fiad. Ímhol a te anyád.

4. Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?

5. Szomjúhozom.

6. Elvégeztetett.

7. Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet.

Manapság még mindig a 19. század optikáján keresztül pillantunk a bécsi klasszika zenéjére – azon az optikán, amely a zenei hierarchia csúcsára a tisztán hangszeres muzsikát helyezi. Haydn vagy Mozart egyházi zenéje ennélfogva zeneéletünk peremére szorul. Jószerivel az egyetlen kivétel a Musica instrumentale sopra le 7 ultime parole di nostro redentore in croce, ossiano 7 Sonate (…), mely a szakrális és hangszeres mű unikális műfaját képviseli, de amely szerzője jóvoltából később mégis túlnőtt műfaji határain. Valójában egyszeri, besorolhatatlan mű; szerzője sem tehetett mást, mint hogy egyszerűen „hangszeres zene” névvel jelölte (az alcímben közölt „szonáta” megjelölés itt tulajdonképp szintén nem mond többet, mint hogy a ciklus hangszeres darabokból áll). Voltaképp szakrális, de nem liturgikus zenéről van szó, mely nem a kanonikus rítusokhoz kötődik. A ciklus az andalúziai Cádiz városából érkező egyházi megrendelésnek köszönheti létrejöttét.

A megrendelés és a bemutató (1787) különleges körülményeire maga a szerző emlékszik vissza 1801-ben: „Mintegy tizenöt évvel ezelőtt felkért egy cádizi kanonok, hogy komponáljak zenekari művet Jézus utolsó hét szavára. Akkoriban szokás volt, hogy minden év húsvétján oratóriumot adtak elő a cádizi katedrálisban, s nem csekély mértékben járult hozzá az előadás hatásosságához az alábbi rendezés: a katedrális falait, ablakait és oszlopait fekete lepellel vonták be és csupán egy, középen lógó nagy lámpa világított a szakrális sötétségben. Délben minden kaput bezártak; akkor szólalt meg a zene. Megfelelő előjáték után a püspök felment a szószékre, elmondta a hét szó egyikét, majd elmélkedést fűzött hozzá. Amikor befejezte, lejött a szószékről és az oltár előtt térdre borult. Ezt a szünetet zenével töltötték ki. A püspök másodszor, harmadszor etc. is fölment és lejött, és beszédének befejezése után mindannyiszor zene szólalt meg.” (Az egykori szertartáson részt nem vevő, idős Haydn emlékezetét csak abban kell kiigazítanunk, hogy az előadás helyszíne nem a katedrális, hanem a Santa Cueva barlangtemplom volt – egy olyan tér tehát, melynek rejtettsége és homálya már eleve eszményi helyszínt kínált a misztikus meditáció számára.)

Haydn feladata tehát egy már élő rítus kereteinek kitöltése volt; a helyi hagyománytól csupán abban tért el a megrendelő, hogy oratórium helyett ezúttal tisztán hangszeres zenét kért, pontosabban olyan zenét, melynek szövege a tisztán hangszeres előadásban látenssé válik. A leírásból kitűnik, hogy a hét szonáta, melyet a d-moll sötét passióhangján szóló bevezetés előz meg és a kereszthalált követő földrengés ábrázolása zár le, a szószékről felhangzó meditáció folytatásának és elmélyítésének szerepét játszotta, és mintegy az ima csöndjének adott hangot. A szöveg nélküli ima intenciója korántsem csak eszmei értelemben valósult meg a kompozícióban: a Vulgata „szavai” (valójában mondatokról van szó) ténylegesen ott bújkálnak a zenében, hiszen az első néhány evangéliumi szó latin alakja rendre ráénekelhető a tételnyitó motívumok első hangjaira. A motívumokon végzett különböző kompozíciós eljárások ezért voltaképp a „szavak” retorikai kifejtéseként értendők. A megrendelő a tételek lassú tempóját és egyenként tíz percnyi hosszúságát is megszabta. Aligha akadt kortársa Haydnnak, akinek az egymást követő nyolc lassú tétel egyhangúságát ilyen tökéletesen sikerült volna elkerülnie.

A földrengés madrigalisztikus ábrázolását leszámítva a ciklusban nagyon kevés törekvés mutatkozik a szenvedéstörténet mozzanatainak képi megjelenítésére – egyedül a Sitio („Szomjúhozom”) száraz pizzicatói számítanak kivételnek. Drámai hatások vagy érzelmi reflexiók helyett Haydn őszinte, egyszerű és népies vallásosságán átszűrt meditációs zenéket hallunk tehát a négy evangéliumból összeállított utolsó krisztusi szavak felett.

Haydn maga is érezte művének rendkívüliségét, és mindent megtett, hogy szélesebb körben terjessze: így jött létre az eredeti zenekari változatból többek között az általa készített vonósnégyes-változat, amely vonószenekarra vetítve a jelen felvételen is elhangzik. A mű utótörténetének azonban ezzel nincs vége. Händel-élményekkel fűszerezett második angliai útja után, 1795-96 során Haydn Van Swieten báró német szövegére kórusszólamokat komponált a zenekari műhöz. A szent szavakhoz fűzött kommentár tehát, mely eredetileg a mű előtti prédikáció alakjában hangzott el, itt, a vokális változatban költői formában mintegy a műbe integrálódott. Maga a „hét szó” e változatban az egyes tételek előtt, a cappella hangzik el német nyelven. A mű különleges sorsát példázza, hogy az eredeti koncepció végül a Händel-kultusz nyomán kibontakozó nemzeti nyelvű oratórium műfajába nőtt bele, és ezzel mintegy utat nyitott Haydn két kései világi oratóriuma előtt.

Forrás: Dolinszky Miklós